2021. október 30., 17:01

Szereti ön Széphalmot?

Írásunk október 27-én, Kazinczy Ferenc születésének napján látott először napvilágot abban a folyóiratban, amely az összes szlovákiai sajtótermék közül először viseli, meri viselni nevében a magyar jelzőt. Átsiklani is lehetne efölött, hiszen bárki legyinthet, ez ma már nem nagy kunszt, mindenki azt ír le, amit akar. Hogy magyarul bármit leírhassunk, kellett Széphalom, és megalapozója.

Kazinczy Ferenc síremléke a széphalmi parkban
Médialapozó
Fotó: Somogyi Szilárd
Kazinczy Ferenc síremléke a széphalmi parkban

A trianoni határ által kettészakított város, Sátoraljaújhely része ma Széphalom. Itt élt, s itt van síremléke Kazinczynak, a magyar nyelv megújítójának. Ez bőségesen elég lenne ahhoz, hogy jó szokás szerint a személyével foglalkozó, s Kazinczynak emléket állító múzeumot hozzanak itt létre. Mégsem ez történt, s a nyugalmat árasztó, öt és fél hektáros széphalmi park Kazinczyra emlékeztetve ugyan, de egy általánosabb, mindig velünk levő fogalomnak, a magyar nyelvnek, és múzeumának ad helyet. Ahogy azt Nyiri Péter, a múzeum igazgatója elmondta, a 2008-as átadást követően voltak kritikus hangok, amelyek azt kérdőjelezték meg, hogy lehet-e, érdemes-e egy nyelvet múzeumba zárni?

Ezek a kérdések rövid időn belül el is haltak, hiszen világossá vált, hogy itt nem az anyanyelvet kívánják elsősorban bemutatni múzeumi körülmények között, hanem egy eszme, a Kazinczy által megfogalmazott „Nyelvében él a nemzet” intézményesülése történik. Ahogy megtudtuk, az eredeti cél is az volt, hogy nemcsak egy kiállítóhely, hanem egy közösségi tér is kialakuljon Kazinczy Ferenc egykori gyümölcsöskertjének a helyén, a Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok és a Kazinczy-sírkert szomszédságában.

Már Petőfi is, mint „szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma” gondolattal emlékezett meg Széphalomról, s tegyük hozzá, minden adott is ahhoz, hogy ne csak hivatalosan hangzó nemzeti emlékhely, de továbbra is egy tényleges zarándokhely legyen mindenki számára, aki felismeri és fontosnak tartja a megemlékezést arról, hogy a nyelv által egy közösségbe tartozunk.

Nyiri Péter, igazgató: Rendszeresen jönnek a határon túli iskoláscsoportok
Fotó: Somogyi Szilárd
Nyiri Péter, igazgató: Rendszeresen jönnek a határon túli iskoláscsoportok

Vannak anyanyelvi kiállítások más népeknél, nemzeteknél is, folytatja Nyiri Péter, többnyire nagyvárosokban, míg Széphalom, Sátoraljaújhely kettészakítottsága okán maga a kézzelfogható geopolitikai helyzet. (Sátoraljaújhely északi részét, és az ott keresztülhaladó vasútvonalat, Újhely néven, az első világháború után megalakult Csehszlovákiának ítélték, így az egykor összefüggő városrészeket az államhatár vonala szeli ketté.)

A múzeum megnyitása is nagy kihívás volt, hiszen meg kellett találni a legjobb módját annak, hogyan lehet bemutatni az anyanyelvet. Kiállítással, foglalkozással, tudományos munkával, könyvvel, rendezvénnyel, vetélkedővel. S így válik frázis vagy üres szólam helyett történelmi tapasztalattá az, hogy nyelvében él a nemzet. Sőt, a felfogásukban ez inkább szinte már cselekvési program – teszi hozzá az igazgató. Nyelvében él a nemzet, tehát ez tartja össze a magyarságot a Kárpát-medencében, és minden, amit tesznek, azért teszik, hogy ezt az eszmét bemutassák. Emellé sorakoznak még olyan fogalmak, mint a tudatos nyelvhasználatra való nevelés, amikor nemcsak grammatikaként mutatják be a nyelvet, hanem értékként. Bár beszélgetőpartnerünk tudatában van annak, hogy korunk nem szereti az erkölcsi-érzelmi nevelést, és inkább azt várja el, hogy egy bemutató száraz legyen és tudományos. Egy zarándokhelyen azonban nemcsak cél, hanem elvárás is, hogy rámutassanak, milyen gazdag a mi kultúránk, illetve megteremtsék, megerősítsék a nyelv és a közös kultúra által az egy közösséghez tartozás élményét, illetve a nemzeti azonosságtudatot.

Magyar Nyelv Múzeuma – közösségi tér is, nem csak kiállítóhely
Fotó: Somogyi Szilárd
Magyar Nyelv Múzeuma – közösségi tér is, nem csak kiállítóhely

A nemzeti öntudat és a nemzeti büszkeség olyan hétköznapi formákban is visszatükröződik a múzeum meglátogatása során, mint a vendégkönyvben való egyes bejegyzések. „Örülök, hogy magyar vagyok”, „Örülök, hogy magyar az anyanyelvem”, „Büszke vagyok a magyarságomra” – tehát az az élmény, amit itt megkap, ilyen bejegyzésekre ösztönöz sok-sok látogatót, folytatja szintén nem kis büszkeséggel az intézmény vezetője. A magunk részéről ezt csak az író Mészöly Miklós gondolatával tudnánk kiegészíteni, aki annak örül, hogy „milyen kedvünkre való véletlen, hogy magyarnak születtünk”.

Ahogy említettük, egy olyan fogalom, mint a nyelv bemutatása szakmailag is nagy kihívás, így az intézmény munkáját megtöltő tartalomra az összetettség a jellemző. A „csak egy” szempontból való megközelítés nem adna minden kérdésre választ, ezért vannak jelen olyan társtudományok, mint a néprajz, vagy akár az erkölcstan, irodalom, történelem, szociológia – csupa olyan tudományterület, amely a nyelvvel szoros összefüggésben van. A látogatói bejegyzések azt is bizonyítják, hogy a nyelvet is be lehet mutatni egy kiállítás keretében. Magyarországon erre a Magyar Nyelv Múzeuma megnyitásáig nem volt példa.

Örömmel halljuk azt is, hogy Széphalomra rendszeresen jönnek a határon túli magyar iskolák csoportjai, illetve, ha nem gátolja a járvány, akkor a múzeum is ellátogat a határon túli közösségekhez, és rendszeresen jelentkeznek határon túli pályázók az általuk meghirdetett versenyekre.

Utazzon el Széphalomra ön is!

Megjelent a Magyar7 2021/43.számában.

Toldi petrencerúdja és Arany János
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék