Szép Magyar Beszéd - Folyamatos a fejlődés
Az 55 döntős kitűnő hangulatot teremtett Kassán. A szigorú zsűri Vancsó Ildikó, a Konštantin Egyetem dékánhelyettese szerint elsősorban a versenyzők szövegértésére figyelt, ill arra, hogy a megértett szöveget ki hogyan, milyen módon képes a hallgatóságnak átadni. Bárczi Zsófia zsűritag azt emelte ki, hogy "bizonyos technikai kifogások, melyek 5-6 évvel ezelőtt felmerültek, most már kérdésként, problémaként sem voltak jelen. Tulajdonképpen egy folyamatos fejlődést lehet tapasztalni."
A zsűri persze a diákok szövegalkotására is kíváncsi volt. A versenyzők 4 téma közül választhattak. A gimnazisták kategóriájának győztese, a kassai Tóth Nikolett a „Ha mindenkit megértek, hol vagyok én?" címűt választotta. "A zsűri szerint ez volt a legnehezebb, de nekem erről rögtön beugrott valami. Én egy elmélkedést írtam, és szerintem jól sikerült" - mondta Tóth Nikolett. A szakközépiskolások közül a komáromi Balla Mátyás, az alapiskolások felső tagozatos kategóriájában a szintén komáromi Aranyossi Zsolt, az alsó tagozatosokéban pedig a féli alapiskola diákja, Horváth Edina lett a győztes.