2018. május 7., 16:21

Szent István-könyvhét Budapesten

Megkezdődött az idei Szent István-könyvhét Budapesten. Az eseményt Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

szent István könyvhét - Erdő Péter
Fotó: MTI

Erdő Péter fontosnak nevezte, hogy a könyvhetet szervező Szent István Társulat más egyházi kiadókkal összefogva évente egyszer „kimegy az utcára”, és ráirányítja az emberek figyelmét a könyvesboltokban a legeldugottabb polcokra száműzött, többnyire az ezotéria címszó alá besorolt keresztény vallásos irodalomra.

A bíboros kiemelte: az idén 170. születésnapját ünneplő társulat az alapítók szándéka szerint katolikus szellemiségű kiadó, de a kezdetektől célja volt, hogy igényes és olcsó könyvekkel lássa el a közönséget nemcsak teológiai, liturgikus, hanem más témában is.

Megjegyezte: a Szent István Társulat életében volt olyan időszak, amikor szinte az egyetlen vallásos kiadó volt, és csak korlátozott számú kiadványt jelentethetett meg. A rendszerváltás után viszont nőtt a konkurencia, sorra alakultak a vallási irodalommal foglalkozó kiadók.

A kiadványok számának növekedésével párhuzamosan azonban a piacon egyre inkább háttérbe szorult a vallási, főként a keresztény vallási irodalom. Ezért is fontos a Szent István-könyvhét - mondta a bíboros.

Rózsa Huba, a társulat alelnöke elmondta, hogy a keresztény szellemiségű könyvkiadók 26. alkalommal megrendezett, szombatig tartó seregszemléjén, a budapesti Ferenciek terén 24 pavilonban 31 kiadó várja az érdeklődőket.

A mustrán jelen van egyebek mellett az Új Ember, a Vigília, a Jel és a Szent Gellért Kiadó, a Szent István Társulat, az Agapé, a Jezsuita Kiadó, a Don Bosco Kiadó, a protestáns egyházakat a Harmat Kiadó, a Kálvin Kiadó és a Luther Kiadó, valamint a Magyar Bibliatársulat képviseli, a magánkiadók közül pedig egyebek mellett az Etalon, a Kairosz, a Kráter, a L'Harmattan és a Tinta Kiadó vesz részt a könyvhéten. 

A könyvhét programja megtalálható www.szentistvankonyvhet.hu oldalon.

Az ünnepségen Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke átadta az ez évi Stephanus-díjakat. Az elismerést Rokay Zoltán katolikus pap, tanszékvezető egyetemi tanár és Valter Ilona régész vehette át.

Spányi Antal ismertette: a Stephanus-díj a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány közösen alapított kulturális díja, amellyel olyan szerzőket jutalmaznak, akik „magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.