2014. május 8., 18:36

Szabó Magda kapta a 2014-es Lélekpillangó-díjat

Szabó Magda kapta a közönségszavazatok alapján a Lélekpillangó életműdíjat; az elismeréssel idén járó mintegy 200 ezer forintból a debreceni emlékszoba múzeummá fejlesztését, a Szabó Magda-alapítvány munkáját segítenék a 2007-ben elhunyt írónő szellemi örökségének kezelői.

Szabó Magda Kossuth-díjas magyar költő, regény- és drámaíró, műfordító, az egyik legtöbbet fordított magyar író. A posztumusz díj átvételekor szellemi örökségének kezelői elmondták, nem csak a szavazatokat köszönik a közönségnek, de az írónő munkái iránti töretlen érdeklődést is - közölték a program szervezői, kiemelve, hogy Szabó Magda mellett Weöres Sándorra és Ranschburg Jenőre adhatták le voksukat a szavazók a lelekpillango.hu weboldalon.

A díjjal járó több mint kétszázezer forintnyi pénzadomány a debreceni emlékszoba múzeummá fejlesztését, a Szabó Magda-alapítvány munkáját segíti, amely egyebek mellett középiskolások irodalmi versenyének szervezését, irodalmi pályázatok megvalósítását vagy a fiatal írók díjazását teszi lehetővé.

Hasonló célra használták fel a tavalyi felajánlásokból összegyűlt hozzájárulást is, amelyet akkor Szepes Mária kapott. Az írónő emlékszobája azóta felújítva folyamatosan fogadja az érdeklődőket, kutatókat, a régi felvételek, dokumentumok iránt érdeklődőket és az szerző örökségének feldolgozásában segíteni szándékozó önkénteseket. 2012-ben Popper Péter örökségének megőrzését segítette a díj.

A Lélekpillangó Program magánszemélyek kezdeményezésére két éve indult azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet azokra az útmutató emberekre, akik munkásságukon keresztül haláluk után is hozzájárulnak az emberek személyiségfejlődéséhez. A program egy önfejlesztő kiadványcsomagot kínál az érdeklődőknek, az ebből befolyó bevétel egy része kerül a Lélekpillangó Alapítványhoz, amelyet a szervezet minden évben a díjazott életművének ápolására ajánl fel.



Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.