Szabó Béla – egy író az élet és az irodalom pereméről
„Arról akarok írni, amiről mások hallgatnak...” – vallotta ars poeticájaként, csak azt feledte közben, hogy a mindenkori olvasóközönség inkább a fecsegést szereti, s nem is bánja, ha hallgat a mély. Amikor kamaszkorában az írás mellett tette le a voksát, a hivatalos hatalom nem akarta meghallani a hangját, sőt kifejezetten tiltotta, hogy panaszaival felverje az állóvizet.
Amikor felnőtté lett, s folyton visszatért a gyerekkora élményeihez, már nem akartak emlékezni az elmúlt tragikus korra. Utókora pedig már csak a jelennek él, mintha a múlt elfeledésével/kiiktatásával megoldaná a jövőjét is. 120 éve született Szabó Béla, akit József Attilához hasonlóan szintén kiiktattunk az irodalmi tudatunkból, holott életműve felkiáltójelként figyelmeztet(het)ne, ha feledjük a gyászos és bűnökkel terhes múltat, arra kényszerülünk, hogy újra és újra megéljük azt.
Kevesen indultak olyan mélyről az irodalmunkban, mint ő. Nagymihályról, a keleti végekről, egy nyolcgyerekes nagyon szegény zsidó család sarjaként, aki mindössze hat elemit végzett, s nomen est omen, szabósegéd lett.
Halljátok?
Álmom:
kenyér meg tej kopog az ablakomon.
Sokszor ugyanis még erre sem telt. Bár a masaryki rendszer látszólag demokratikusabbnak tűnt a Horthyénál (Magyarországon a kommunisták pártját betiltották, s látszólag a cenzúra is éberebb volt, mint Csehszlovákiában), de csak látszólag. A rendszer szintén nem viselte el, hogy rossz hírét keltsék ) Fábry kárpátaljai riportkönyvét is indexre tették), így Szabó Béla első verspróbálkozásai is csak hébe-hóba jelenhettek meg. Szabadversek voltak ezek dokumentarista stílusban elkövetve, egy fajta villoni csavargóköltészet, ahogy ő maga írja az egyikben: „penészes lelkemmel csak gyűlölni tudok egészségesen”. Mi más is lehetne költészete kulcstémája, mint a mélyszegénység, ami döntően meghatározza akkori mindennapjait.
Mert anyám én nagyon félek
az emberek mint gonosz kísértetek futnak, repülnek
és minden sarokból rám leskelődik
torz képével a szegénység
Költőként indult, első verseskötete 1928-ban jelenik meg Nagymihályon (22 éves ekkor) Felszakadt gondolatok címmel, s még a Nyugat is közöl róla recenziót. Persze ez sem menti meg a kakastollas csendőrök pofonjaitól, amikor a kötet pár példányát át akarja csempészni Budapestre. Nagymihály akkor is bőven szlovák többségű városka, de jelentős magyar kisebbséggel. Itt él és alkot a nála 14 évvel idősebb Rév József, s itt él akkoriban Szenes Erzsi is, akikkel barátkozik és eszmét cserél irodalomról és a fasizmus karjaiba rohanó világ megmentéséről.
Még három verseskötete jelenik meg (Pipacs, Éhes vagyok, Érett szegénység), majd áttér a prózára. Ez az áttérés nem jelenthetett számára különösebb gondot, ugyanis versei is dokujellegű hosszúversek, s innen már csak egy lépés a próza, amelyben olykor-olykor elrejt egy-egy verset is (pl. Az élet peremén című naplóregényében), de előbb még megpróbálkozik egy színdarabbal (A menyasszony), amelyet megírása után rögvest be is mutat egy amatőr társulat, s így utólag már sajnálkozhatunk felette, hogy a műfajnak nem lett nála folytatása. A balladisztikus történet – amelyet az ötvenes években regénnyé is átír – egy külvárosi megesett cselédlány, Emma története, mintha csak Kosztolányi Édes Annájának az ikertörténetét olvasnánk. A darabot 1974-ben Konrád József rendezésében a Magyar Területi Színház (MATESZ) is bemutatta. Ekkor írja meg kétkötetes önéletrajzi regényét is Ezra elindul címmel. A címszereplő Müller Ezra a szerző alteregója, s hiteles képet ad arról a mélyszegénységben élő közegről, ahonnan Szabó Béla (is) elindult.
A harmincas évek közepén vagyunk, Németországban már tombol a hitleri fasizmus, s bár látszólag Magyarországon és Csehszlovákiában még megtűrik a zsidókat, csak a vak nem látja a tragikus véget, amely a gyűjtőtáborokon át a krematóriumokig vezet. A holokausztot nem kerülheti el Szabó Béla családja sem, öt testvére és a szülei is gázkamrában végzik (ahogy nem éli túl költőbarátja, Rév József sem), de ő szerencsésen átvészeli a vészkorszakot. A fasizmus és annak borzalmai viszont egész életében elkísérik.
A kor szinte feldolgozhatatlan borzalmait nemcsak ő, hanem sokan mások is is megpróbálják feldolgozni a magyar irodalomban, de mindegyikük privát tragédiája lesz, hogy az 1989-es rendszerváltásnak nevezett hatalomváltás mindannyiukat az irodalom szemétdombjára küldi, lenullázva így egy egész korszakot, még József Attila vagy Radnóti Miklós is alig-alig ússza meg.
Szabó Béla 1949-ben az Új Szó egyik alapító munkatársa lesz, s itt is dolgozik 1970-es nyugdíjba vonulásáig. A dokuversről áttér a dokuprózára (nevezhetnénk akár naplóregénynek is az általa kultivált műfajt), szinte évente jelennek meg könyvei, amelyek nagyrészt gyerek- és kamaszkora emlékeit elevenítik fel időrendi hitelességgel. Az ötvenes évek a hurráoptimizmus, ideje, amikor sokszor a semmiből, a romokon építkezve próbálnak felépíteni egy, az eddigitől eltérő társadalmi rendszert, a munkások államát. Szabó Béla sem lehet ez alól kivétel. A mocsár és a láp helyén címmel 1955-ben könyv alakban is kiadja Ifjúságfalva (Dedina mládeže) felépítésének a hiteles történetét.
Több ilyen építésregény is születik akkoriban, egyik legismertebb talán a kassai születésű Palotai Boris Sztálinvárosi gyerekek című regénye, amely a dunaújvárosi építkezésről ad hiteles képet, s hurráoptimizmusával együtt is ma már fontos hiánypótló adalék a kor történelméhez. A különbség a két könyv között mindössze annyi, hogy amíg a dunaújvárosiak honlapja nem szégyelli Palotai Boris regényét, addig Szabó Béláét hiába keresnénk az ifjúságfalvai oldalakon.
Ugyanebben az évben, vagyis 1955-ben írja meg talán legjobb regényét, az ifjúsági regényként elkönyvelt Marci, a csodakapust, amelyben egy kamaszgyerek felnőtté válását írja meg, egy kamaszét, akit nem is Marcinak, hanem Palinak hívnak, s aki álmában csodakapusnak képzeli magát, míg fel nem ébred s nem szembesül a valósággal.
A regény szegényes ifjúsági irodalmunk egyik máig olvasható sikerdarabja, olyanok társaságában, mint Rácz Olivér Puffancs Göndör és a többiek, Ozsvald Árpád A kis postás, Dobos László A kis viking vagy Tóth Tibor Pozsonyi nyár című munkái. Kíváncsi lennék rá, hogy a kor felnövekvő kamaszai közül találkozott-e még valamelyikük ezekkel az értékekkel...
De ezek szinte üde kivételnek számítanak Szabó írói munkásságában, aki rendre visszatér a húszas-harmincas évekhez, s lesz az ún. első köztársaság mértékadó ábrázolója, akinek műveit egymás mellé rakva képet kaphatunk arról, hogyan is jutott el Közép-Európa a második világháború borzalmáig.
Ezt a korszakot dolgozza fel A család kedvence című vaskos regénye, de a fantasztikumba csomagolt Az ebek lázadása (1964) című szatirikus regénye is. Az író a kutyák világába helyezi át a cselekmény fővonalát. Tip, a vidéki főszerkesztő Amerikát is megjárt farkaskutyája egyéni sértődöttségből szakít az emberekkel, fellázad a hűség ellen és mozgósítja a város ebtársadalmát az emberi hatalom megdöntésére.
Nem is olyan régen, 2014-ben, vagyis ötven évvel később mintha csak ezt a témát gondolná újra Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjében. Kamaszéveit idézi Az élet peremén című versekkel megspékelt naplóregényében, s ezt folytatja a Párizsi ceruzajegyzetek című kötetében is. Ha nem is túl gyakran, de időnként a novella és elbeszélés műfaját is előveszi, a két műfaj legjobb darabjait gereblyézi össze az 1951-es Az első ajándék, az 1967-es Évek sodrában és a még általa válogatott, de már csak a halála után megjelent Nehéz búcsú című 1981-es köteteiben.
A két világháború közti kor egyik baloldali mártírjának, Steiner Gábornak az életét dolgozza fel a Hűség és a Mindhalálig című kétkötetes művében. A komáromi hajógyár egykori névadója, a prágai nemzetgyűlés szenátora sokáig halálában is élő példaként szolgált nemzedékek számára, de 1989 után egy tollvonással törölték ki az alakját a történelemkönyvekből, ugyanúgy, mint a kassai Schönherz Zoltánét, aki Steiner Gáborral ellentétben el se jutott a koncentrációs táborig, még 1942-ben kivégezték, de így végezte Ságvári Endre és Bajcsy-Zsilinszky Endre is, akit nemigen lehetett vádolni baloldali elkötelezettséggel. Amíg róla Dernői Kovács László, Schönherzről Tenyérnyi ég címmel a komáromi születésű Vadász Ferenc írt regényes életrajzot. De az ő emlékét idézi Várkonyi Zoltán 1955-ös Különös ismertetőjel című filmdrámája is, Schönherz szerepében Bessenyei Ferenccel.
Szabó Béla nevét ma már egyre kevesebben éltetik, pedig megkerülhetetlen a szlovákiai magyar irodalom történetében még akkor is, ha Fónod Zoltán szerint „a romantikus megközelítés, az ideologizálás, olykor a túlideologizálás” teszi nehézkessé az olvasását.
Mindenesetre a rendszerváltás óta megjelenő antológiáink közül Tóth László szerepelteti két verssel (Tán csak szentnek?, Oh anyám fuss előre...) a Szélén az országútnak című verskötetben, s 2002-ben Fónod Zoltán az Ugrás a semmibe című prózaantológiában (Ezüst kazetta). „Egész életében fanatikusan hitt az irodalom emberformáló, társadalomalakító erejében” – írja róla Szeberényi Zoltán, s ehhez teszi hozzá Fábry Zoltán:
Persze nagy kérdés, hogy 2026-ban van-e még az irodalomnak emberformáló és társadalomalakító ereje, nem olyan időket élünk. De ha lesz, akkor abban az irodalomban okvetlenül helye lesz Szabó Bélának is, aki oly korban élt, amikor a költőt is hallgatásra kényszerítették és szerencsés volt, ha élve megúszta.
