Szabadságharcos és/vagy útonálló?
Rendezetlen családi könyvtárunkban a könyvek úgy sorakoznak, mint az ötvenes években az emberek az üzletek csaknem üres polcai előtt, oda tolakodván, ahol résnyi hely alakult ki az áru és az emberek között. Könyvtárunk helyzete is ínséges, azzal a különbséggel, hogy itt a bőség, a könyvek sokasága okoz gondot, no meg a helyhiány. Minden bizonnyal így került egy résnyi helyre három könyv...
Három könyv, amelyet csak viszonylag hasonló méretük predesztinált arra, hogy Arany János szavaival élve sikerüljön „megárulni egy gyékényen” vagyis a kínálkozó üres helyen a polc egy félreeső részében békésen, szerényen megférni egymás mellett. A három könyv, Mikola Anikó két dedikált verseskönyve (ezekről, ha már így előkerültek, egy másik alkalommal írok), a harmadik pedig Küllős Imola: Betyárok könyve, amelyet a Néprajzi Kiskönyvtár sorozatban jelentette meg a budapesti Mezőgazdasági Kiadó 1988-ban.
Az első gondolatom az volt, most aztán kiderül számomra, voltak-e a Csallóközben betyárok… Végül csak arra a megállapításra jutottam, hogy lehet, ha éppenséggel valakinél látogatóban jártak. Mert mit is csinálna egy betyár a 17–19. században a vizes, lápos, mocsaras vidéken, egy „szigeten”? A nádas „rengetegében” nem igen bújhatna el az őt üldöző „zsandárok” elől, s a lova is besüppedne a vizes talajba… De lehet, hogy tévedek. Mindenesetre a mindenkori haramiák, finomabban betyárok, inkább kedvelték a széles Hortobágy területeit (ahol sok volt a lopható lábas jószág), a gömöri hegyvidéket, s azokat a helyeket, amelyek alkalmasak voltak az orvból támadásra, s a „gaztett” utáni eltűnésre. A könyv érdekes adalékokkal, magyarázatokkal szolgál számos, betyárokkal kapcsolatos kérdésre. Például arra, hogy a sokszor közönséges útonállók, tolvajok, gyilkosok gaztetteit miért szépítette meg az idő, s mért váltak úgymond népi hősökké az elkövetők.
tudjuk meg a könyvről. A szerző azt is kibontja, miért váltak ezek a többnyire társadalmon kívüli emberek hősökké, mondák, balladák, népdalok stb. fontos szereplőivé.
olvashatjuk a könyvben. S azt is, hogy az egyes betyárok olykor tevőleges segítői voltak a Rákóczi-felkelésnek, a magyar szabadságharcnak. Mind a magyar, mind más népek (bertyár)folklórjában ott találjuk a híres-hírhedt útonállók, haramiák, rablók, tolvajok személyét, mint igazságosztó, a szegények oldalán álló „harcosokat”. De a valóság ennél sokkal árnyaltabb, sőt prózai. Hajdanán, az irodalomóráinkon hallottunk a középkori ún. vágáns költészetről, amely még a „betyárköltészet” előtti időben virágzott Európa-szerte. Szájról szájra terjedt, s a
szólt. Ezek az emberek egyszerűen törvényen kívüliek voltak, s a róluk szóló (nép)költészetet Küllős Imola latorköltészetnek nevezi, s egy fejezetet is szentel a témának a könyvben, Latorköltészet, a betyárdalok XVII–XVII. századi előzménye címmel. Példaként hadd álljon itt egy mulatódalnak egy versszaka a 18. századból:
A szerző egy latorénekszerű népdalt is közöl a könyvben, amely egyben a garázdálkodás dicső felemlegetése. Íme, egy részlet:
A szerző írja bevezetőjében:
Küllős Imola szerényen könyvecskének nevezi a 221 oldalas munkát, amelynek végén a Válogatott irodalom és a Kéziratos források címszó alatt megnevezi azt a rengeteg forrást, amelynek áttanulmányozása nyomán (is) született meg könyve. A Tartalom az olvasó számára a könnyű eligazodást kínálja: Betyárvilág Magyarországon; Költészet és valóság; Betyárportrék; Helyi ismertségű betyárok; Példatár. A könyv számos fényképet is tartalmaz. Korábbi írásaimból is biztosan kitűnt, hogy szívesen ajánlom a „böngészős” könyveket, amelyeknél az is megpihenhet egy kis időre, akinek egyébként bizony nagyon kevés a szabadideje. Érdekes a Betyárportrék fejezet, amely révén a mindenkori olvasó megismerkedhet a legismertebb betyárok „életrajzával”.
Aztán ott vannak a többiek, Sobri Jóska (1810–1837); Bogár Imre (1842–1862), akit
kivégeztek.
Íme, a sokak által ismert és ma is énekelt ballada első két versszaka:
Elolvashatjuk még a többi betyár (Vidróczki Marci, Rózsa Sándor, és a helyi ismertségűek, Jáger Jóska, Sós Pista, Sisa Pista) „életrajzát” is. Végül álljunk meg még néhány mondat erejéig Rózsa Sándornál (1813 –1878), aki még életében közismertté vált, a róla szóló legendáknak se seri se száma, hisz őt tartják a betyárkirálynak. Az apját lólopás miatt felakasztották, ezért mondták, hogy „zsiványnak zsivány a fia”, meg azt is, hogy „Rózsa Sándornak még a lován is fordítva vót a patkó, hogy mikor megy, azt higgyék, hogy jön.” Az „életrajzban” számos érdekesség található, pl. arról, hogy 1848-ban megjelent Rózsáról egy betyárvers, meg arról is, hogyan viszonyult a szabadságharchoz. Az 1850-es években magyar –német –szerb nyelven körözőlevelet adtak ki ellene, amelyet minden hivatalos helyen kifüggesztettek. Ebben a következő személyleírás olvasható róla:
A Hirdetés, vagyis körözőlevél alatt ez áll:
A betyárkirály számos helyen raboskodott (pl. Kufsteinben is, ahol más is „megfordult”: Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Wesselényi Miklós, Szentjóbi Szabó László, Teleki Blanka, Leövey Klára…). Rózsa Sándor persze köztörvényesként ült itt. Szabadulása után megpróbált tisztességes életet élni, de nem igen sikerült neki, cimboráival újra összeállt, leginkább vasúti kocsikban utazókat raboltak ki. Számos történet, ponyva jelent meg róla, és sok népdal él a köztudatban.
Ez a gyűjtés Mezőberényből való, és szépen példázza a néplélek vágyvezérelt gondolkodását.
Küllős Imola Betyárok könyve című kötete érdekes olvasmány a ma embere számára is.
