Stephen King és a folytonos megújulás

Stephen Kinget ugyan valóban a horror királyának nevezik, de mint az az online beszélgetés során is elhangzott, ez közel sem azt jelenti, hogy más műfajokban, más stílusokban ne alkotna hasonlóan maradandót; a szépirodalom és a szórakoztató irodalom határán egyensúlyozva a thriller, a fantasy és a krimi műfajaiban is folyamatosan kalandozik.

Amikor 1974-ben megjelent a Carrie című első regénye, Kinget rögtön a horrorírók skatulyájába helyezték. Ezt a műfajt akkoriban (s gyakorta még manapság is) ponyvairodalomnak tartották, bármennyire is próbált reflektálni a társadalmi problémákra. Miután 2003-ban megkapta az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásáért járó medált, a Nemzeti Könyvdíjat, azt nyilatkozta, hogy itt az ideje lebontani a szépirodalom és a szórakoztató irodalom közti falakat…

– kezdte a beszélgetést Kovács Krisztián, aki szerint ehhez nem csupán egy kiforrott és magával ragadó stílusra, humorérzékre, fordulatos történetre és hús-vér szereplőkre van szükség, hanem időről időre némi megújulásra, sőt műfajok közötti kalandozásra is.

Beszélgetőtársai egyetértettek abban, hogy ha fel szeretnék tárni, honnan ered King jellegzetes stílusa, pontosan kell tudniuk azt is, hogy az író milyen olvasmányélményekből táplálkozott, s hogy milyen volt az a közeg, amiből származott, amiben felnőtt és alkotni kezdett.

Mint L. Varga Péter megfogalmazta, a horror képessé vált arra, hogy valamiféle kritikai attitűdöt jelenítsen meg. Kingnél ez a zsáner nem elsősorban látványos effektusokon keresztül nyilvánul meg, hanem olyan ősi motívumok mentén, mint például a Carrie nyitójelenete a menstruáló lányról, aki nem is tud róla, hogy mi történik a testével. Ezt követően merül fel a műben az iskolai erőszak, valamint az anya és lánya közti rendkívül egészségtelen viszony témája.

L. Varga Péter külső és belső horrorról is beszélt:

Gaborják Ádám szerint érdekes lehetne végigkövetni, hogy részben a horrorisztikus történetek hatására miként válnak felnőtté az emberek, valamint hogy a King-könyvek alapján mennyire lehet rémisztő a férfikorba való lépés egy gyermek számára.

– fogalmazta meg az Európa Könyvkiadó szerkesztője.

Mint mondta, a nyolcvanas évek első felében a zsánerirodalom és az ún. magasirodalom, vagyis a populáris irodalom és az elitirodalom közti határvonalak még szilárdabbnak mutatkoztak, ma már viszont számos olyan kutatást ismerünk, amelyek nem ennek a határvonalnak a fenntartásában, hanem éppenséggel a lebontásában érdekeltek.

– fűzte hozzá Gaborják Ádám.

William Faulkner volt az, aki szinte minden egyes regényét egy önálló univerzumban egyesítette, egy saját maga által kitalált déli amerikai megyébe. Kovács Krisztián véleménye szerint King hasonlót visz véghez, hiszen a művei között folyamatos áthallások vannak – eleve ott vannak a kitalált helyszínek, Derry vagy Castle Rock. Mint elhangzott,

Richard Matheson egyfajta példakép lehetett King előtt; az egyik legnagyobb inspirációjaként hivatkozik rá.

Őt sajnos nem igazán ismerik a magyar olvasók. Matheson esetében a horror már nemcsak arról szól, hogy félelmet kelt az olvasókban, hanem hogy a műfaj toposzain keresztül reflektál bizonyos társadalmi problémákra. King gyakorlatilag ugyanezt a receptet igyekszik követni a mai napig.

Amint arról L. Varga Péter beszélt, King kamaszkorából a rémtörténetek voltak azok, amelyek valószínűleg megalapozták a későbbi művészetét, de később az elbeszélői stílusán, az elbeszélései megalkotottságán észrevehetővé vált az is, hogy a figyelme Faulkner, Hemingway, McCarthy és John Steinbeck felé irányult.

– magyarázta a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat főszerkesztője.

Az online beszélgetés még mindig megtekinthető – ide kattintva – a Moobius Facebook-oldalán.