Sok szerző – egy könyv
Családi könyvtárunkban számos olyan kötet található, amely ugyan nem könyvritkaság, de új kiadást bizonyára nem fog megélni. Általában ilyenek a különböző régi aforizmagyűjtemények és a bölcs gondolatokat tartalmazó összeállítások.
Az a szerény kiállítású, vagy háromszáz oldalas kötet, amely legutóbb került a kezembe, szintén egyfajta „böngészős” könyv. Nem aforizmagyűjtemény, hiszen az aforizma általában egy vagy néhány mondatban tömören megfogalmazott szellemes bölcsesség, de ez a kötet, bár hasonló „kategória”, mégis más, ugyanis itt többről van szó… S ami még érdekes, hogy a könyv címlapján feltüntetett „szerző” (Vajthó László) voltaképpen nem is az, ezt ő maga árulja el a kiadvány elején. A könyv címe: Magyar idézetek könyve, megjelent 1942-ben a Könyvnapra a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadásában.
Mielőtt tehát a „szerzőségre” térnék rá, néhány mondatban talán arról, ki is volt Vajthó László (1887–1977). Elsősorban talán pedagógus, de irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító is. A kolozsvári, gráci és jénai egyetemen tanult, magyar–német szakos tanári diplomát szerzett, majd Párizsban folytatta tanulmányait. Hivatását tekintve elsősorban gimnáziumi tanár volt, aki a katedrán állva érezte igazán elemében magát.
Tanárélete egy részét (1920–1925 között) a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban élte le. Úttörő munkát végzett (és erre sokan felfigyeltek), a diákjait vonva be kutatómunkájába; az ő „segítségükkel” hozott tető alá és jelentetett meg kiadványokat. Ezek közé tartozik a szóban forgó könyv is: A magyar idézetek könyve.
Belső lapján a cím alatt pedig ez áll: Vajthó László műhelymunkája. De mi is volt ez a műhelymunka? Vincze Tamás hosszabb tanulmánya Vajthóról sok mindenre rávilágít. Többek között ezt írja:
Karrierje akkor teljesedett ki igazán, amikor 1935-ben a debreceni egyetem bölcsészkarának magántanára lett, később aztán ez a tekintélyes intézmény a »címzetes rendkívüli tanár« jól hangzó, bár tényleges pozíciót nem jelentő titulusával is kitüntette.
Ő volt tehát az „abszolút pedagógus”, aki a szóban forgó könyv elején nem felejtette el feltüntetni, hogy munkatársai a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 1941–42. évi osztályának érettségiző diákjai. A könyv mintegy bevezetőjében a következőket írja:
De voltaképpen mit is rejt a könyv, milyen témák körül szerveződik az idézetgyűjtemény? A magyar irodalom remekeiből (műfajtól függetlenül) készült a válogatás, mondhatni koroktól, stílusoktól is függetlenül, hiszen van a könyvben éppúgy Zrínyi Miklóstól, mint Adytól, vagy Kosztolányitól is idézet.
olvashatjuk a fülszövegben.
Vajthó László megpróbálta összegyűjteni a neki fontos és tanítványai számára halhatatlannak számító gondolatok egy részét, „a magyar irodalom ősi írásos emlékeitől az imént zárult irodalmi mult kapujáig.” Olyan részletek (néha csak egy sor, máskor féloldalnyi szöveg) kerültek be a könyvbe, amelyek számos olvasónak ismerősek, mások viszont csak e könyv révén mélyedhetnek bele igazságtartalmukba. Vajthó (elsősorban talán mint tanár) minden bizonnyal azzal az elgondolással és hittel gyűjtötte, gyűjttette össze a könyv anyagát, hogy a benne rejlő mondanivalót nem szabad elfelejtenünk, azokat a gondolatokat, amelyeket az őket megalkotó írók, költők megszállott erővel kötöttek a „szavak láncaihoz”. A mai olvasónak olykor-olykor a veretes szövegrészletek, a régi magyar irodalom legjavából vett idézetek talán már „nehéznek” tűnnek, de az érdeklődő és könyvszerető embert olvasásra, böngészésre készteti. S nem mellesleg egyfajta képet is kaphatunk arról, hogy vagy nyolcvan, száz évvel ezelőtt mit is tanulhattak a diákok a gimnáziumban. A könyvben található idézeteket számos téma köré csoportosították a munkatársak (tanár és diákok). Pl. hit, magyarság, ember és világ, életbölcsesség, elmúlás, lélek és alkotás, szeretet, szerelem, barátság, könyv, zene, tánc, magyar nyelv, humor, természet stb.
Végül, a teljesség igénye nélkül hadd álljon itt néhány bölcs gondolat a Magyar idézetek könyvéből…
(Jókai Mór: Vadon virágai.)
(Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán.)
(Babits Mihály: Októberi ájtatosság.)
(Madách Imre: Az ember tragédiája.)
(Juhász Gyula: Holmi.)
(Kisfaludy Károly: Csalódások.)
(Arany János: Bolond Istók.)
(Petőfi Sándor: Szeptember végén.)
(Rákosi Viktor: Sipulusz humoreszkjei.)
