2017. augusztus 17., 14:08

Sir V. S. Naipaul Nobel-díjas író 85 éves

Augusztus 17-én nyolcvanöt éves Sir Vidiadhar Surajprasad Naipaul indiai származású, trinidadi születésű angol író, aki 2001-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
201708170849050.nai01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A brahmin kaszthoz tartozó felmenői a 19. század végén települtek Trinidadba, Naipaul is itt született, Chaguanasban látta meg a napvilágot 1932. augusztus 17-én. Apja a Trinidad Guardian újságírója volt, néhány regényt is írt, támogatta fia írói ambícióit, korai halála miatt azonban nem lehetett részese sikerének.

1939-ben a család Trinidad fővárosába, Port of Spainbe költözött, Naipaul itt végezte iskoláit, majd a trinidadi kormány ösztöndíjával Oxfordban tanult tovább. Kezdetben elveszettnek és bizonytalannak érezte magát az új környezetben, depresszióval is küzdött. 1952-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, Patricia Ann Hale-lel, aki teljes lélekkel pártolta írói törekvéseit.

1953-ban megszerezte a bölcsészettudományok baccalaureatusi fokozatát, de nem tért vissza Trinidadba, végleg Angliában telepedett le. 1955-ben feleségül vette Patriciát, de a házasság nem volt harmonikus, Naipaul prostituáltakhoz járt, szeretőt tartott, nem sokat törődött felesége érzéseivel. 1996 februárjában Patricia rákban meghalt, októberben Naipaul újból megnősült, egy Nadira néven író pakisztáni újságírónő lett a párja.

1954 és 1961 között a BBC, majd a New Statesman munkatársa volt, főként irodalmi kritikákat írt. A hatvanas évektől kezdve szabadúszó író volt, számos utazást tett Ázsiában, Afrikában és Amerikában, tapasztalatairól útirajzaiban, esszéiben számolt be. Első regénye, a The Mystic Masseur (A rejtélyes masszőr) 1957-ben jelent meg, de nem aratott különösebb sikert. Két újabb ironikus hangú kisregény (Teh Suffrage of Elvira, The Miguel Street) után az 1961-es Mr. Biswas háza hozta meg számára a hírnevet, amelyben az identitását és függetlenségét kereső főhőst saját apjáról mintázta meg. A pesszimista tónusú, ám finom humorral átszőtt regény az író saját gyermekkori környezetének, gyökértelenségének bemutatásán túl a brit társadalmi "vívmányokat" és az indiai kasztrendszert kénytelen-kelletlen megtartó, soknemzetiségű, koldusszegény Trinidadot is rendkívül érzékletesen ábrázolja.

1962-ben Indiába utazott, ahol csaknem egy évet töltött. A találkozás ősei földjével megrázó erejű volt, a tömeg, a kosz, a mérhetetlen szegénység, a szenvedés látványa visszaűzte Angliába, ahol An Area of Darkness (A sötétség tere) címmel útikönyvet jelentetett meg. Ezt követően még kétszer töltött egy-egy évet Indiában, és minden alkalomról írt egy útikönyvet: 1977-ben India: A Wounded Civilization (India: egy sérült civilizáció), majd 1990-ben India, A Million Mutinies Now (India, egy millió lázadás most) címmel.

1971-ben a három összefüggő kisregényt tartalmazó In a Free State (Egy szabad államban) című kötetéért megkapta a rangos Booker-díjat. 1979-ben jelent meg nagy sikert aratott A nagy folyó kanyarulatában című regénye, amelyben egy függetlenné váló közép-afrikai ország sorsán keresztül egész Afrika, sőt az egész harmadik világ időszerű erkölcsi, társadalmi és politikai problémáit feszegeti, nem túl derűlátó módon.

Sokan éppen pesszimizmusa miatt támadták, még azzal is megvádolták, hogy igazságtalan képet fest Afrikáról, ősei földjéről, Indiáról, az iszlám országokról, Argentínáról. Ez a pesszimizmus, vagy inkább az identitását nem találó, több kultúra és hagyomány között bolyongó, bizonytalanságtól szenvedő ember érzései, gondolatai szólalnak meg önéletrajzi ihletésű regényeiben, a The Enigma of Arrival (A megérkezés talánya), A Way in the World (Út a világban) és a Fél élet címűekben is. Ez utóbbinak mintegy folytatásaként jelent meg 2004-ben a Magic Seeds (Varázsmagvak) című regénye, amelyben az önazonosságát, ősei kultúráját kereső, magára maradt, magányos hős traumáját ábrázolja.

Bár kritikusai is vannak bőséggel, akik kíméletlen társadalomrajza, éles vallás- és életforma-bírálata miatt támadják, regényei világszerte népszerűek, és számos rangos díjat, díszdoktori címet is megkapott. 1990-ben Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte, 2001-ben pedig elnyerte a Nobel-díjat is, az indoklás szerint "a lényeglátó elbeszélésmódot megvesztegethetetlen, tüzetes vizsgálódással egyesítő, utánozhatatlan hangvételű műveiért".

201708170849050.nai01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.