Saját nevünkről nem mi tehetünk
Az üzletekben, a játszótéren, az interneten böngészve, újságot olvasva, tévét nézve már egy jó ideje csak kapkodom a fejem, hallván az érdekesebbnél érdekesebb, olykor tetszetős, szépen hangzó, máskor inkább viccesnek ható, néha kifejezetten „lehetetlen” neveket. Mintha egy más világba csöppenne az ember, hiszen a szüleink, nagyszüleink még a Mária, István, Margit, Erzsébet, László, Lajos, Terézia, Károly, János, Ilona, Éva, Katalin, Júlia, Julianna stb. névre hallgattak. Most meg e téren is kinyílt a világ.
Szüleim nemzedéke még „megszólta” a hetvenes években azokat, akik idegen hangzású nevet, akkori szóhasználattal „tuzexnevet” adtak a gyereküknek. Ma meg... (Igaz, anyám testvérének a nevénél – Titanilla /a magyar irodalomban Móra Ferenc Aranykoporsójában olvasható először/ – is sokan tágra nyitották a szemüket, s apámat is – Tihamér – leginkább Pihamérnak hívta a nagyapja…) Szóval a nevek világa mindig is érdekes volt. Ma még inkább. Olykor különleges, hangzatos neveket hallok, máskor meg brazil szappanoperák szereplői köszönnek vissza. Talán a 2016-os, osztrákok elleni EB-diadal végén mondta Hajdú B. István viccesen, hogy lehet, akik most születnek, azok közül sokaknak Bernd lesz a neve (utalva az magyar válogatott akkori edzőjére, Bernd Storckra). Az viszont tény, hogy az egzotikus nevek éppúgy divatosak, mint a történelmi magyar nevek, tehát sokkal több a „szélsőség”, az úgymond „klasszikus” nevek rovására. Nem az én tisztem eldönteni, hogy ez mennyire jó vagy sem, mindenesetre megvan róla a különbejáratú véleményem.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert bizonyos alkalmakkor már gyermekkorom óta hasznosan forgatom a budapesti Akadémiai Kiadó által 1984-ben megjelentetett könyv, Ladó János: Magyar utónévkönyv című munkájának hatodik kiadását (az első kiadás 1971-ben jelent meg). Szinte minden alkalommal jót derültem azon a fejezeten, amely az „utónévválasztás névhangulati szempontjait” elemzi, miközben néhány megfontolandó tanáccsal szolgál a tekintetben, hogyan ne válasszunk utónevet, pontosabban igazítsuk azt a vezetéknévhez is. Többek között ezt írja Ladó:
Felhívja a figyelmet a szerző arra is, gondosan kell kerülnünk az utónévválasztáskor, hogy a családnév vége és az utónév eleje, összecsengve, ne hasson kellemetlenül. Ladó ezt egy kitalált névvel példázza: Kandisz Nóra. (De hozzátehetném mindjárt: Végh Béla). Felhívja a figyelmet az esetleges monogramra is, mert fontos, hogy ne utaljon valamire (Osváth Olga – 0.0.).
A könyv szerzője arra is figyelmeztet, névválasztáskor a szülők gondoljanak rá, hogy a családnév és az utónév
Ladó János Magyar utónévkönyv című munkája hasznos olvasmány, mert a hivatalosan anyakönyvezhető utóneveket nemcsak felsorolja, hanem a névcikkekben az egyes utónevek eredetéről és jelentéséről is minden lényegeset „elmond”, és feltünteti a naptári névnapot is. Ha belelapoz a könyvbe az ember, olyan nevek bukkannak elő, amelyek ritkán használatosak, de a könyv szerzőjének arra is kiterjed a figyelme, hogy az egyes utónevekhez zárójelben megjegyezze, az a bizonyos név ajánlott-e, vagy „csak” elfogadható. (Az ajánlottat vastag betűvel szedték.) S nem mellesleg minden név mellett ott szerepel annak becézett, becézhető változata is. Pl. Bettina – Betta, Bettácska, Betti(ke), Tina, Tinácska, Tinuska. (Az már más lapra tartozik, hogy közel 40 év alatt nagyot fordult a világ, és naponta olyan neveket hallunk, amelyeket Ladó az „elfogadhatók” közé sem sorolt.) Bizonyos nevek régimódi becézési formái a ma embere számára már nevetségesnek hatnak (pl. Náci, Manó, Geges).
S ha már itt tartunk, utánanéztem, Szlovákiában, illetve Magyarországon melyek azok a nevek, amelyekkel a legszívesebben ajándékozzák meg a mai újszülötteket. Nagy a bőség e tekintetben is, és a divat ebbe is beleszól. Nagyanyám Margit (volt), és ismerősei, barátnői között is sok volt a Margit. Feltételezhető, hogy ez sem véletlen. Az ötvenes években divatnév volt az Éva, hisz minden időszaknak megvannak a maga slágernevei. Ezek „élbolya” évről évre módosul, de teljes lakosság vonatkozásában persze más kép rajzolódik ki.
Olyan embert is ismerek, aki megváltoztatta a vezetéknevét, mert nem volt vele elégedett. Hogy miért, az talán nem ide tartozik. Mindenesetre azóta komfortosabban érzi magát.
Visszakanyarodva a Magyar utónévkönyvhöz, találomra rábökve egy névre: Absa. Vajon el tudjuk-e képzelni, hogy egy újszülött Absa lesz? Még akkor sem nagyon, ha a név valószínűleg régi magyar személynévből való. Hát nem tudom...
De ne csüggedjünk, jönnek majd új szappanoperák...
