Retró „rímcsalogató” gyerekeknek
Egy régi ismerőssel találkoztam a minap. Majdnem köszöntem neki, pedig világos, hogy nem tud visszaköszönni. Meg sem ismerne már, hiszen legalább 45 év telt el azóta, hogy „bemutatkoztunk” egymásnak. Szokatlan a címed, gondolom most magamban, pedig hajdanán, három-négyévesen ez nem tűnt fel, bár megszólítani a „nevén” nem tudtam volna, főleg az „s” meg az „r” hangok miatt.
A betűk már akkor is foglalkoztattak, de volt körülöttem elég felnőtt, aki villámgyorsan megfejtette az ákombákomokat. Nagyszüleim lapozgatták nekem ezt a könyvet, és sokat olvastak, meséltek belőle, mikor az egyik vagy a másik ölében ültem.
A könyv címe: Tapsiráré tapsórum. Megjelent a pozsonyi Madáchnál, 1978-ban, és csehszlovákiai magyar költők gyermekverseiből szerkesztette, összeállította Zalabai Zsigmond. Nyilván az ő „verslátása”, szakértelme, ízlése nyomán kerekedett könyvvé a válogatott „anyag”, amelyet (feltehetően ő maga) így vezetett be, vagy kínált a könyv legelején:
A könyvet, mint tárgyat vagy 45 éve ismerem, s most beleolvasva a versekbe, sok az ismerős sor, s az ember egy-egy szóba belekapaszkodva keresi a száján, a nyelvén a folytatását. (De ennyi év eltelte után nem nagyon megy.) Azt azonban nem tudom, hisz kisgyerekkoromban nem nagyon érdekeltek a szerzők, csak a csupa dallam és varázs versek, hogy kiktől is válogatott Zalabai Zsigmond. Mint írta, tizenkét szerző szerepel verssel a kötetben. Megnézem hát, olvasom: Tóth Elemér, Ozsvald Árpád, Varga Imre, Kulcsár Ferenc, Tóth László, Gál Sándor, Dénes György, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Simkó Tibor, Rácz Olivér, Veres János. Ebből kilencen, pontosabban a szerkesztővel együtt tízen, mára már befejezték életművüket, amennyiben a halál, az elmúlás ezt is lezárja.
Manapság sokan kedvelik a régire, vagy a közelmúltra emlékeztető, „hajazó” dolgokat, jelenségeket, megnyilvánulásokat, szellemi termékeket, életérzést, de főleg tárgyakat, legyen az egy kocsi, egy öngyújtó, egy berendezési tárgy, bármi a nem olyan régi múltból. Mert annak megvan ugye a „varázsa”. S mi van a könyvekkel? Vannak reprint, fakszimile kiadások, igen értékes könyvek hasonmásai, amelyek jelentős számú érdeklődőt vonzanak nem is kevés pénzért... De mit kezdhetnénk egy kisebbség költőinek kedves, hangulatos, csupa szín és varázs gyermekkötetével, amelynek a címe is „csak” kisgyereknek való: Tapsiráré tapsórum. Mégis van ebben a címben valami gyermekien, pajkosan „tudományos”, mint amikor felnőtteket játszanak az óvodások.
Arra gondoltam, hogy maga a könyv egy újabb kiadást azért talán megérdemelne. Nem „reprintet”, vagy fakszimilét, hasonmást, dehogyis. Csak valami retrót, retrofélét. Esetleg lehetne rajta némileg változtatni, toldozgatni, foltozgatni. Elgondolkodni azon, hogy vajon a mai örökmozgó, ideges gyerek milyen hosszú mesét bír meghallgatni egyhuzamban, különösen akkor, ha az versbe van szedve. S ugyan tetszik-e a mai gyereknek az, amit 46 éve megírtak, megjelentettek? Tetszhet-e? Ki tudja. Akkor, régen, emlékszem, sok mindent szívesen meghallgattam, amit felolvastak belőle.
Persze azt még akkor nem tudtam ellenőrizni, hogy csak a rövidebb versek kerültek-e „terítékre” (a felnőttek révén, gyorsítván az időt), mert még akkor ugye nem tudtam olvasni. Egy biztos, Jaksics Ferenc minden illusztrációját újfent megjelentetném a képzeletbeli retró könyvben.
Nézem, 46 év távlatából a szerzők névsorát. Cselényi László, Tőzsér Árpád, mint gyermekvers szerző! Érdekes, derűs. Varga Imre A kőbábu életre kel című verséből való maga a különös cím: Tapsiráré tapsórum, s látom magam az időn túlról, ahogy a strófák végén összeütöm a tenyerem, tartani próbálván a ritmust:
De nézzük retró könyvem további „verskínálatát”. Felnőttként leginkább az első ciklus ragad meg, a természet versbéli „illusztrálása”.
Ozsvald Árpád írja a Zsuzsanna lányának címzett Játék című versében:
Olvasván a sorokat akarva-akaratlanul régi és friss emlékképekkel telítődöm, s elvonatkoztatni nem tudom a sorokat 43 és fél év illetve a múlt hét szubjektív élményeitől. 1980-ban a gidrafai kastély kertjében tollaslabdáztam a versbéli Zsuzsannával, akihez a múlt héten már a gyermekeimet vittem a dunaszerdahelyi Cica Mica könyvtárba. A sors másik különös „rendezése”, hogy a versbéli Zsuzsannának nemcsak az édesapja, de későbbi férje is szerzőként szerepel a kötetben. Hihetetlen fordulatokat hoz az élet, miközben a könyvben a százszínű természetet közben már régen belakták a bogarak, a madarak, a különböző állatok, s a verssel együtt ismerkedik meg velük a gyermek is. Bárcsak ilyen szelíd teremtményekkel ismerkedne csak a ma gyermeke is...
Kulcsár Ferenc négysorosa, ha úgy teszik játékos „kiszámoló”:
Tóth Elemér a kacsa kacsázó lépéseire hívja táncba az olvasót:
Tudjuk, hogy a hetvenes évektől a rendszerváltozásig, sőt, még azon túl is mennyi bosszúságot kellett átélnie a honi magyarságnak a magyar helységnevek használatakor. Talán egyedül a szépirodalom volt az a „tér” ahol szabadon le lehetett írni egy-egy helységnév eredeti magyar nevét. Sok gyermekverset is író költőnk „szedte” tehát versbe a helységneveket, a gyermekirodalomba „menekítve” őket. Ebben a kötetben is található jó néhány példa erre:
(Kulcsár Ferenc: Arról híres);
(Tóth László: Karcsaország).
S íme egy következő:
(Dénes György verse),
vagy egy további:
(Kulcsár Ferenc: Hm!).
Nem tudom, a mai „kütyüs” világban, amikor a szülők segédletével kisebb gyerekek számára is minden elérhető, animációs filmek sokasága, a tévécsatornák által csak kisgyerekeknek közvetített mancsőrjáratos, meg babócás (stb.) sorozatok, amelyek könyv alakban is elérhetőek, mennyire lehet vonzó egy ilyen, számomra nosztalgikus „tartalommal” bíró könyv. Erre nem igen tudok válaszolni, csak bízni tudok benne, hogy alkalomadtán a szülőknek, nagyszülőknek kedvük támad belőle felolvasni egy-egy verset a kisgyerekek örömére, és megtisztelve azokat, akik ezt a könyvet 46 éve megalkották, a költőket, a szerkesztőt és a remek illusztrátort. Végül hadd álljon itt kedvenc gyermekversköltőm, Simkó Tibor verse az 1978-ban megjelent Tapsiráré tapsórum című kötetből.
Fodormenta
