2021. április 11., 17:34

Posztolj verset az ablakra!

A költészet napja alkalmából az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai is kitettek magukért, ugyanis a gimnázium ablakait árasztották el kedvenc versekkel.

Fotó: Pázmány Péter Gimnázium hivatalos oldala

Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját és József Attila születésnapját is. A költészet napjának nyilvános ünneplése már második éve marad el a járványhelyzet miatt. Az online térben azonban több lehetőség nyílt a jeles ünnepnap megemlékezésére: többen versfelolvasásokkal, irodalmi előadásokkal és egyéb programmal kedveskedtek az irodalomkedvelőknek.

költészetnapja-ppg-újvár
Fotó:  Pázmány Péter Gimnázium hivatalos oldala

Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai idén is úgy döntöttek, hogy kedvenc írójuk versét posztolják ki az iskola épületére. Csanda Tamás, végzős diák portálunknak elmondta, hogy most csak a negyedikesek tanulnak bent az iskola épületében.

Magyar irodalom órán főleg a 20. század második fele a tananyag, így tanulunk Nemes Nagy Ágnesről, Tandori Dezsőről, Nagy Lászlóról, valamint Márai Sándor és Faludi György munkásságát is átvettük már – Faludi két verse személyes kedvencem –, de a kortársakkal is foglalkoztunk: Kemény Zsófival és Tóth Lilith Viktóriával, akit nemrég mutatott be az Irodalmi Szemle is.”

Mint ahogy Tamás beszámolt róla, szerettek volna foglalkozni Rupi Kaur versekkel is, de mint mondta: ,,mindig emlékeztetnünk kellett magunkat rá, hogy ez a magyar költészet napja.”

költészetnapja-ppg-újvár
Fotó:  Pázmány Péter Gimnázium hivatalos oldala

Benkő Tímea, a Pázmány Péter Gimnázium magyar-szlovák szakos tanárnője Dragomán Györgyöt idézte, aki így ír a versolvasás fontosságáról: ,,A vers olyan, mint a káromkodás, vagy az imádság, vagy az átok, vagy a jó zene, akkor is veled van, amikor meztelenül állsz és szembe kell nézned a halállal, a születéssel, a bánattal, az örömmel, a szerelemmel. A vers az önreflexió legjobb eszköze, segít abban, hogy megértsd a saját érzelmeidet, segít abban, hogy megtudd, hogy ki vagy. A vers a legjobb meditációs tárgy, […], ha kell, megtölti, ha kell, kiüríti az agyat. És nem kell megijedni, nemcsak a nagy dolgokról lehet verset írni […].”

A tanárnő elárulta, hogy minden évben próbált a diákjainak kitalálni valami eredeti ötletet a költészet napja alkalmából, de már tavaly is a karantén idejére esett április 11. Már akkor is a tanulók lepték meg a tanárnőt azzal, hogy nem felejtették el a napot, és az iskola bejárati ajtajára helyezték ki az alkotásukat.

,,A #posztoljverset elnevezésű eseménybe pedig mindig bejelentkezünk, ez már hagyománnyá vált nálunk” – tette hozzá Benkő Tímea.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.