2023. február 28., 20:19

Petőfi 200: A forradalmár költő születésnapját ünnepli egész évben a közmédia

A magyar költészet kiemelkedő alakja, Petőfi Sándor örökségének megőrzését a közszolgálati adók kiemelt feladatuknak tekintik. Születésének 200. évfordulóját ünneplendő, egész évben számos produkció, tematikus műsor van jelen a programkínálatban, kiemelten az M5 kulturális csatornán, valamint a közmédia közösségi felületein.

Petőfi200

Gazdag programkínálattal élteti Petőfi Sándor halhatatlan költészetét 2023-ban a közmédia. Petőfi 200 címmel minden héten jelentkezik Takaró Mihály irodalomtörténész műsora az M5-ön, amelyben Petőfi Sándor életének érdekes és izgalmas mozzanatait elevenítik fel meghívott szakértők segítségével. A Kossuth Rádió már év eleje óta szintén kapcsolódik az emlékévhez: minden hétköznap reggel és hétvégén este elhangzik egy Petőfi vers a rádióban. Az Országjáró című műsor pedig már az év elején Kikőrösről jelentkezett, és 2023-ban több városban is felkutatja a költőhöz fűződő emlékhelyeket, illetve a Petőfiről elnevezett utcákat is, játékos formában.

A Bartók Rádió Petőfi 200 címmel egy összeállítást készített a költő megzenésített verseiből, amelyben – a többi között – elhangzik a Kodály Zoltán, majd Tolcsvay László által megzenésített Nemzeti dal és Sugár Rezső Reszket a bokor feldolgozása. A különleges zenei tartalom 60 napig újrahallgatható a Mediaklikk oldalon.

Szintén az évforduló alkalmából a Bartók Rádió a Magyar Rádió Gyermekkórusával egy pályázatot is hirdet a hazai és a határon túli magyar zeneszerzők számára gyermekkari művek komponálására. Petőfi Sándor verseit vagy azok részleteit felhasználva új kórusművek készülhetnek a Magyar Rádió Gyermekkórusa számára dedikálva. A győztes szerzeményeket a Magyar Rádió Gyermekkórusa 2023 őszén, a Petőfi-év alkalmából műsorra tűzi és a Bartók Rádió a későbbiekben stúdiófelvételt készít belőlük, a hangversenyt a Bartók Rádió pedig élőben közvetíti majd.

Az M2 Gyerekcsatorna ismeretterjesztő műsora, a Hetedhét kaland egy Petőfi-különkiadással indította az évet, és idén több alkalommal is megemlékezik a költő életútjának fontosabb állomásairól, akárcsak az M2 Matricák Igaz vagy hamis rovata. Emellett néhány izgalmas felhívás is várja majd az emlékév apropóján a közmédia gyerekcsatornájának nézőit.

A Duna egyedülálló koncerttel készül Ferenczi György megzenésített Petőfi verseiből. Az 1ső Pesti Rackák a Modern Art Orchestrával és vendégelőadókkal lép színpadra. A vátesz költő művei eddig még soha nem hallott verzióban hangoznak el március 4-én 19:40-kor a Dunán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.