2014. október 9., 14:47

Patrick Modiano kapja az irodalmi Nobel-díjat

STOCKHOLM. Patrick Modiano francia írónak ítélte oda a 2014. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
A testület indoklása szerint a 69 éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait.

Patrick Modiano 1945. július 30-án született Párizs Boulogne-Billancourt nevű külvárosában. Apja olasz zsidó üzletember volt, anyja belga származású színésznő. Volt egy fivére, Rudy, ő azonban 10 éves korában meghalt. Középiskolai tanulmányait a Lycée Henri-IV nevű intézményben, Párizs egyik legerősebb gimnáziumában végezte, geometriatanára Raymond Queneau író, a Zazie a metrón szerzője volt, aki döntő szerepet játszott abban, hogy író lett belőle. Első regénye már 1968-ban megjelent La place de l’étoile címmel, és nagy visszhangot keltett. 1982-ig testvérének ajánlotta műveit.

Patrick Modiano munkái tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek. Múltról és jelenről, emlékezésről és feledésről, identitásról és bűnösségről szóló, mélyen emberinek tartott elbeszéléseivel számos olvasót szólított meg és tett rajongójává.

Könyveiben - amelyek közül több magyarul is megjelent, például A kis Bizsu, a Sötét boltok utcája és a Dora Bruder - gyakran ír Párizsról, a francia főváros már-már önálló szereplőnek tekinthető műveiben. Írásaihoz családja történetéből és a német megszállás alatti eseményekből, valamint interjúkból, újságcikkekből is merít. Előfordul, hogy egy-egy szereplője több történetben is feltűnik, mint ahogy az is, hogy korábbi epizódokat jobban kibont későbbi műveiben, amelyeket Párizs és a történelem kapcsol össze.

Gyerekkönyveket és filmforgatókönyveket is ír, Louis Malle rendezővel közösen játékfilmet is készített Franciaország náci megszállásáról Lacombe Lucien címmel.

Patrick Modiano munkáját Franciaországban is számos kitüntetéssel jutalmazták. 1968-ban megkapta a Roger Nimier-díjat, 1972-ben a Francia Akadémia Nagydíját, 1978-ban pedig a Goncourt-díjat is.

Francia írók közül legutóbb - 2008-ban - Jean-Marie Gustave Le Clézio részesült irodalmi Nobel-díjban, amely mellé 8 millió svéd korona (272 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.