2014. június 19., 11:50

Pablo Neruda eddig ismeretlen verseire bukkantak

SANTIAGO. Pablo Neruda irodalmi Nobel-díjas chilei költő húsz, eddig ismeretlen versére bukkantak kéziratai között.
A Pablo Neruda Alapítvány szerdai közlése szerint a költő kéziratainak katalogizálása során akadtak a művekre, hitelességüket szakértők vizsgálták meg. Az alkotásokat még idén bemutatják Latin-Amerikában, 2015-ben pedig Spanyolországban. Kiadásukat a költő születésének 110. és a Húsz szerelmes vers és egy kétségbeesett ének című híres kötete megjelenésének 90. évfordulójára tervezik.

A művek közül hat szerelmes vers, a többiek egyéb témákkal foglalkoznak. Neruda 1956 után írta őket.

"Nem lehet minden versről tudni keletkezése idejét, mert nem mindegyiken szerepel dátum. Írójuk csak néhányat látott el időponttal" - mondta el Dario Oses, az alapítvány könyvtárának vezetője.

Neruda (1904-1973) Latin-Amerika egyik leghíresebb költője volt. Elsősorban szerelmes versei, illetve a Canto General, a Dél-Amerika történelméről szóló epikus költeménye révén vált ismertté. 1971-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A Chile kommunista pártjához tartozó költő műveit Augusto Pinochet katonai diktatúrának ideje alatt, 1973 és 1990 között betiltották.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.