Paál Ferenc, az első magyar pszichoanalitikus regény szerzője
Nem tévesztendő össze Pálferi mentálhigiénés szakemberrel. Paál Ferenc Popper Ferenc néven 120 éve Győrben született zsidó családban, s a húszas éveit Bécsben töltötte, majd „félig-meddig” szlovenszkói lett, s A Reggel című pozsonyi lapnak dolgozott.
Ahogy errefelé írták róla, utóemigráns lett, s így joggal tartott igényt arra, hogy szlovenszkói magyarnak (is) nevezzék. Huszonévesen ígéretes regényíróként indult, 21 évesen írt Merengők című regényét az első magyar pszichoanalitikus regénynek tartja a magyar irodalomtörténet.
De Paál Ferenc élete végéig vérbeli újságíró/publicista maradt, s miután túlélte Mauthausent, minden idejét az újságírás kötötte le, de élete utolsó harmadában még egyszer előveszi regényírói vénáját, s még egyszer visszafordul a pszichoanalitikához, s leteszi az olvasói elé A füst és hamu című kis gyöngyszemet, amelynek hőse egy francia minta/nyárs/polgár, aki háborús hősként (vagy bűnösként?) beleőrül a hazugságaiba.
Paál Ferenc utóemigránsként kerül Szlovenszkóra a húszas évek vége felé, de akkor már neve nem ismeretlen a szlovenszkói olvasók előtt. Győrben született, ahogy Gyárfás Miklós (https://ma7.sk/film/gyarfas-miklos-es-tarsa-tortenelmi-maganugyei) is, aki a bécsi, diplomataképzéssel foglalkozó Keleti Akadémián szerez oklevelet a húszas években. Lám Frigyes Győr a magyar regény-és novellairodalomban című tanulmányában ki is emeli alakját a szintén felvidéki származású Erdős Renée és Szitnyai Zoltán társaságában.
Ekkoriban már az akkoriban Pozsonyban megjelenő A Reggel című aktivista napilap munkatársa több más Magyarországról a Horthy-rezsim elől menekülő társával, Barta Lajossal, annak feleségével, Szucsich Mártával, Antal Sándorral és Kaczér Illéssel egyetemben.
A Reggelt 1921-ben alapították, s előbb Komáromban és Érsekújvárott jelent meg, s csak 1923-tól Pozsonyban. Ahogy Turczel Lajos írja róla, a magyarországi októbrista emigránsok (őszirózsás forradalom) által szervezet politikai és kulturális aktivizmus jellegzetes sajtóterméke volt, keményen támadta a Horthy-rendszert, egyúttal aktivista, vagyis lojális a csehszlovák államhatalomhoz. A fentebb említettek mellett olyan emigránsok ültek a lap szerkesztőségében, mint Erdélyi Béla, Erdély Ernő, Gyöngyösi Nándor, Kasztor Ernő, László Ernő, Darvas Henry, Kéri Pál és Surányi Géza.
Mivel lojális volt az államhatalomhoz (igaz, nem is volt más várható tőle, hisz Masaryknak köszönhették, hogy befogadták őket), s ezért a már akkor is végletekig megosztott magyarság tipikus megosztó sajtóterméke lettek.Turczel szerint elsődleges értéket a lap irodalmi és kulturális anyagai jelentették, hisz helyet adtak a baloldali és liberális irányzatoknak, így évekig az erdélyi Korunk mellett itt publikált Fábry Zoltán (majd 1931-ben létrehozza Az Út című lapját), de Erdőházi Hugó, Jarnó József, Földes Sándor, Morvay Gyula, Páll Miklós, Sándor Ernő, Sebesi Ernő, Sellyei József, Szabó Béla, Szalatnai Rezső és Vozári Dezső is.
Így éri az első bécsi döntés, s Paál hazatér Magyarországra. Bekapcsolódik az ellenállási mozgalomba, s a németek bevonulása után Mauthausenbe kerül, de túléli a borzalmakat. 1945-ben hazatér, s folytatja újságírói munkáját (nem ő az egyetlen, a háború után nem nagyon versel Vozári Dezső és Győry Dezső sem, de Darkó István is felhagy a szépirodalommal és még folytathatnánk a sort), sőt évekig erősen hanyagolja szépírói tevékenységét, ahhoz majd csak jó másfél évtized után tér vissza. 1947-től 1949-ig a Politika című kisgazda hetilap szerkesztője volt, majd 1948-tól 1950-ig a Kis Újság, 1950-től 1952-ig a Független Magyarország főmunkatársaként dolgozott. 1952-től 14 éven át a Magyar Nemzet külpolitikai rovatát vezette, később szerkesztőbizottsági tagként segítette a lapot.
1967-ben megalapította a Budapester Rundschau című német nyelvű hetilapot, amelynek első főszerkesztőjeként dolgozott egészen 65 éves korában (1969) bekövetkezett, viszonylag korai haláláig. A hetilapot a Lapkiadó Vállalat adta ki, s az újság célja német nyelvű tájékoztatás volt a magyarországi politikai, gazdasági és kulturális eseményekről. A lap főmunkatársai közé tartozott például Ungvári Tamás, Barabás Tamás, Mátrai Betegh Béka, Walkó György, s Paál halála után a főszerkesztői posztot Baló Péter vette át. A lap megélte a rendszerváltást, s 1992-ben szűnt meg.
Alig 21 éves, amikor első regénye, a Merengők megjelenik. Ez az első, Freud hatását tükröző magyar pszichoanalitikus regény, amely korántsem nyeri el a kortársak becsületét, érdemes Lám Frigyest idézni:
– írja a regényről.
Mutassunk egy rövid részletet is a regényből: „De halkan visszadereng elém az a sok kétely és bizonytalanság, amivel a nők felé sodródtam. Az első nő, mint fosztott meg önmagamtól és lázas kiteljesülésébe a testemnek, hogyan némultak bele fennkölt orgonabúgások és tömjénes misztériumai egy láthatatlan lelki processzusnak, amely a lírák azúr dombjai felől közelgett a holt és ősi katakombák szent
és megihlető homálya felé, a muzsikák kék ívein s a vér hídjain, sőt a koponyák fehér kupoláin át.” Lám Frigyes szerint Paál könyvének egyetlen mentsége ugyanaz, mint Gárdonyi Győrben írt munkáinak, vagyis mindkét szerző nagyon fiatal még, s mint említi, Gárdonyi legalább megpróbálta később eltüntetni első műveinek a nyomait. Igaz, sikertelenül... A pszichoanalitika később több magyar szerző művében is megjelenik, legismertebb közülük Németh László Iszony és Gyász című regényei, s érdekes módon utolsó regényében, a Füst és hamuban maga Paál is visszatér a lélektani ábrázoláshoz.
„Fiatalon írt regényei nem voltak híján tehetségnek, de az újságírói szenzációhajhászást irodalmi alkotásaiban sem tudta kikerülni, olvasmányos művei így az irodalomtörténet számára fogyóanyagok lettek” – állapítja meg írót „eltemető” nekrológjában Turczel Lajos, de meggyőződésünk, hogy messze nincs igaza. S melyek is voltak ezek a fiatalon írt regények?
A Merengőket gyors egymásutánban követte a Lenn, A menekülő pénz és A hamu alatt. Utóbbi az általa is megélt bécsi emigráció tényleg nem kevés szenzációhajhász-elemmel megírt szatírája. Fábry Zoltán a Korunkban írja: „Nagy szavak fröcskölnek, színük van, de ízük, húsuk nincs. Az eredmény: irodalmi megoldás, korlátolt légüres tér, mely legfeljebb a másik, elsikkasztott célkitűzést tudta volna regénnyé avatni: az európai lélek emigrációját, melyről Paál Ferenc itt-ott lázbakergető kavicsokat hullatott el – Paál Ferenc emigrációs regényt írt, de írását fenntartással kell fogadnunk, mert nem igazolta és nem igazolhatja önmagát: forradalmi ítélet jogosultságát. Meg kell várni a másik lépést, amikor Paál Ferencnek pozitív módon, irodalmi intuíció és kertelés nélkül kell megmutatni forradalmi önmagát és így igazolni emigrációs regényét, mely ebben a pillanatban csak érdekes kordokumentum, de nem maradék nélkül szociális tett és így végső fokon – negatív eredmény”.
A menekülő pénz a húszas évek regénye, amelyről Szalatnai Rezső ír szintén a Korunkban: „Bőségesen nagy regény s érdekes írás, mert napjaink dolgaival és embereivel foglalkozik könnyű, elsikló módon. Nagyszerű korrajznak indul. Benne kavarog a háború utáni Budapest s egy végzetesen összeomló világ, de keresztül csúszik rajta a magyar vidék tragikus kábultsága is a maga örök elbukó alakjaival. Az egész levegőtlen kor erkölcsi bukottsága hörög a regény soraiban. A téma nagyon hálás és nagyon természetes anyag”.
Ugyanebben a korban, de vidéken játszódik a Lenn című regénye, amelyről már Barta Lajos kritikájának a címe is árulkodó: A vidéki város irodalmi élete és halála.
De érdemes ideidézni Egri Viktor véleményét is: „A sok polémiát kiváltott és vitás értékű Hamu alatt után Paál Ferenc új könyve meglepetés gyanánt hat. Mondhatni: irodalmi csemege; artisztikus külsőségeiben és bizarrságában művészi élmény”.
Mind a négy regény Bécsben jelent mg, de ezt követően sokáig csak az újságírói munkájára koncentrál, részese lesz egy Masarykot dicsőítő könyvnek (Masaryk G. T. élete, működése és hatása) is, amely Pozsonyban jelenik meg 1930-ban a Masaryk Művek Magyar Kiadóbizottsága gondozásában, majd sokáig semmi. 1958-ban publicisztikáit adja közre Háború vagy béke? címmel, 1961-ben Egy nemzet születése: A Risorgimento eszméi és alakjai címmel a modern Itália keletkezését és történetét írja meg, majd a Kossuth Könyvkiadó gondozásában az Egy ország – egy könyv sorozatban Ausztriát mutatja be. S két mű erejéig visszatér a szépirodalomhoz (s a második világháborúhoz) is.
Az első az 1960-ban megjelent Füst és hamu című regény – (nem keverendő össze a az ugyanezzel a címmel megjelent Kálnoki Izidor művel, amely levéltöredékeket tartalmaz a dohányról és a dohányzókról (Kálnoki ültette át először magyarra Gorkij Éjjeli menedékhelyét) –, a második a Zsákutca című háromfelvonásos dráma, amelyet 1961 február 11-én mutattak be Versényi Ida rendezésében a Szegedi Nemzeti Színház Kamarában. A második világháborús, a felszabadulás előtti hetekben játszódó dráma főbb szerepeit Kormos Lajos, Kaló Flórián és a vágfarkasdi Miklós Klára játszották.
Szintén a második világháború a témája a Füst és hamu című kisregényhez, amelynek cselekménye Franciaországban játszódik, s amelynek első része az oradeuri náci vérengzésről ad számot.
Ami a cseheknek Lidice, az a franciáknak Oradeur – amelyet a nácik, ráadásul ordas tévedésből s egy árulás folytán teljesen kiirtottak. A háború után de Gaulle francia köztársasági elnök úgy döntött, nem építik fel újra a falut, s emlékhellyé nyilvánították. A kisregény főhőse egy Dublac nevű módos francia paraszt, az egyik környékbeli község tehetős polgármestere, aki fia életéért aggódva (nem tudván, hogy azt már a nácik előbb megölték) elárulja az ellenállók rejtekhelyét, egy másik Oradeur nevű települést, de a fasisztáknak elsősorban a bosszú, s az elrettentés a lényeg, s példát statuálva pár ember kivételével az egész falut kiirtják.
Nos, ezt a Dublacot a szerencsés/szerencsétlen véletlenek folytán a háború után ellenállónak nyilvánítják, nemzetgyűlési képviselőt, majd közélelmezési államtitkárt faragnak belőle, de Dublacnak egy amerikai tiszti ruhában feszítő, Oradeur elpusztításában jeleskedő náci tisztnek is „köszönhetően” megszólal a lelkiismerete, s beleőrül a gyalázatos tettébe.
Paál Popper Ferenc a húszas években önként választotta a szlovenszkói emigrációt. De utókora teljesen elfelejtette, se Csanda Sándor, se Fónod Zoltán korértékelő munkái nem tesznek róla említést, ahogy lexikonunk is elintézi pár mondatban. Ahogy téved Turczel Lajos, aki regényeit fogyóanyagoknak nevezi. Téved, mert kordokumentum-értékei mellett olvasmányos művekről van szó, s ne feledjük, a Merengőket az első magyar pszichoanalitikus regényként tartja számon a magyar irodalom.
