2019. április 11., 08:59

Ötvenöt éves a Magyar Költészet Napja

Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik a költészet napját. Ilyenkor irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal tisztelegnek a magyar líra előtt. Ezen a napon klasszikus és kortárs költők versei egyaránt elhangoznak.

kolteszet-596x397.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Google.hu

Ami a 55 évvel ezelőtt történteket illeti,  az országos nyitóünnepséget április 10-én, pénteken este az Egyetemi Színpadon tartották. Bevezetőt mondott Szabolcsi Miklós és Czine Mihály irodalomtörténész, a verseket pedig meghívott költők, illetve színművészek adták elő.  Héra Zoltán így írt a kezdeményezésről: „A vers ünnepe nemcsak a költők seregszemléje lesz évről évre, hanem az eszméké, a szándékoké és az akaratoké is. Alkalom arra, hogy újra meg újra lemérhessük: hol tart a költészet, és holt tart az ember.

A budapesti Gát utcában – József Attila szülőházában – 1964. április 11-én  kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében. Beszédet mondott többek között Kassák Lajos, és ott volt a költő testvére, József Eta is.

József Attiláról azóta is rengeteg szobor és emlékmű emlékezik meg, sőt az ő nevét viseli a 39971-es kisbolygó, amelyet 1998-ban talált meg az égbolton Sárneczky Krisztián és Kiss László.

A költészet napját ma is ünnepeljük.  „A Múzsa kint áll előttünk az utcán. Engedjük be a házunkba. És ne csak ezen a napon. Az év mindegyik napján.”

De jó lenne, ha Somlyó György óhaja egyszer valóra válna!

 

kolteszetnapja.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.