Öt éve Csoóri Sándor nélkül

2021. szeptember 11., 18:55
Zsebik Ildikó

A földműves családba született költő, esszéíró, prózaíró és  politikus hosszú szenvedés után 86 évesen, 2016. szeptember 12-én hunyt el Budapesten.

Csoóri Sándor

Miután leérettségizett, 1950-ben vidéki lapok munkatársa lett, majd Budapesten az ELTE Orosz Intézetében orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakon tanult. Betegsége miatt azonban kénytelen volt megszakítani tanulmányait és tüdőszanatóriumba vonulni.Első verseit 1953-ban mutatta be a nagyközönségnek, ezután újabb lapok szerkesztőségeiben dolgozott. 1958-ban szabadfoglalkozású író lett, majd 1968-tól 20 éven át a MAFILM dramaturgja. 1987-ben részt vett a Magyar Demokrata Fórum alapításában. 1991-től 2000-ig betöltötte a Magyarok Világszövetsége elnöki funkcióját, emellett a Hitel főszerkesztőjeként is tevékenykedett. 1997-ben Sára Sándorral és Kósa Ferenccel Magyar Örökség Díjat kapott a Tízezer nap című film forgatókönyvéért.Megválasztották a Nemzet Művészének, kétszer részesült Kossuth- és József Attila-díjban.

Költészete az 1960-as évekre érett be igazán.  A politikai hatalom korán észrevette, hogy költőnk nem tartozik feltétlen hívei közé, hiszen írásaiban rendre bírálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatásait. A Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált.

Költészetének legerősebb kifejezőeszköze a szürrealisztikus kép. Váratlan asszociációk egész sorát alkalmazza verseiben, miközben a személyes hangvétel is mindig  jelen van.

Életművében rendszeresen foglalkozott a szegénység ügyével, az identitás fontosságával, a népiség továbbélésével a popkultúrában, a cigányság népi szemléletével, az utazás élményének fontosságával, valamint az ember és a természet megváltozott viszonyával.

A szegénységet a mindennapok természetes állapotaként élte meg, míg  a kiemelkedés útja életre szóló tapasztalatot jelentett számára.

Az identitás fontosságának kérdése ugyancsak jelentős szerepet játszik életében és művészetében. Számára szülőfaluja, Zámoly mindvégig szilárd vonatkozási pont maradt. Írói világképét áthatotta a nemzeti felelősségtudat.

A népiség lírai öröksége a kortárs könnyűzene alkotóit is megtermékenyítette. Ebben Csoóri költészete sem jelent kivételt. Olvassunk bele a Bölcsőhelyen, esőben c. versébe: „Valami most múlik el, / valami végleg elmúlt, / lapulevél alá ezer év gyöngye most gurul, / ingem, zsoltáraim, ökreim sziklafeje / ti is elmúltok bennem magammal együtt, múlhatatlanul. / Tollászkodom, feketén tollászkodom, / zuhog az eső, minthogyha én hullanék, / villámlik felhős jobbkarom s a szerűn / sújtottan ázik két árva kocsikerék.”

Ha ezeket a sorokat összevetjük Kiss Tibor dalszövegével: Most múlik pontosan / Engedem, hadd menjen, /Szaladjon kifelé belőlem / Gondoltam, egyetlen / nem vagy itt jó helyen, /nem vagy való nekem. / Villámlik, mennydörög / ez tényleg szerelem. / Látom, hogy elsuhan / felettem egy madár / tátongó szívében szögesdrót, / szívében szalmaszál” – az ihlet forrása tagadhatatlan.

Csoóri hagyományait őrző népként tekintett a cigányságra, amelynek életét éppúgy szétdúlták a „modernizáció jegyében hozott intézkedések“, mint a magyar parasztságét. 

A költő fiatalkorában egy utazás kivételes eseménynek számított. Roppant kíváncsi ember lévén őszintén érdeklődött minden újdonság iránt. Hűen és érzékletesen jelenítette meg benyomásait, élményeit.

A tájat és az embert is tisztelte, amivel és akivel kapcsolatba került.Ahhoz, hogy minél többen elgondolkozzunk a természet és az ember kapcsolatának kérdéséről, hogy átérezzük az élővilág problémáinak fontosságát, érdemes segítségül hívni Csoóri Sándor műveit.

A költő halálakor a média Csoóri Sándort a nemzet lelkiismereteként  aposztrofálta. Művészi munkássága mellett fontos szerepet játszott közösségformáló és közéletet alakító tevékenysége is. Mindig a jobbító szándék vezérelte. Görömbei András szerint „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain haladva  hozta létre a magyar esszéírás egyik csúcsteljesítményét: Csoóri esszéi a magyar nemzeti önismeret elmélyítésének, gazdagításának bázisai.”

 

Kövesse facebook oldalunkat is!