2018. november 6., 13:26

Őszi rendezvények a Baráti Körök szervezésében

A rimaszombati Baráti Körök szervezésében több rendezvényre is sor kerül az ősz folyamán. Az első előadást még októberben tartotta meg Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába címmel Okos Márton a Csillagház épületében. November 6-án, kedden pedig Hazajáró közönségtalálkozóra kerül sor ugyanitt.

okos-marton_eloadas.jpg
Galéria
+1 kép a galériában

Okos Márton 1989-ben Juhos Gábor maratonfutó társaságában Ceausescu erdélyi falurombolása ellen tiltakozva elgyalogolt Budapesttől Párizsig. 1989. június 4-én a trianoni békediktátum évfordulóján, hátizsákukon a "Cum Deo pro patria et libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért!)" felirattal indultak útnak, hogy két hónappal később, több mint 1600 kilométer megtétele után megérkezzenek a francia fővárosba. Az útjukkal az erdélyi kisebbségek tragikus sorsára kívánták felhívni a figyelmet. Erről az akkor korántsem veszélytelen vállalkozásról számolt be az előadó egy vetítéssel egybekötött történelmi séta keretében a gömöri közönségnek.

Okos Márton az utóbbi években több emlékév (Márton Áron-emlékév, Szent László-emlékév) kezdeményezője volt. Négy éve szintén ő indítványozta Tamás Ilonka néni körösfői díszpolgárrá választását, melyről ugyancsak megemlékeztek, s az útjukat és annak utóéletét megörökítő könyv is megvásárolható volt a rendezvényen.

A legközelebbi esemény a Baráti Körök szervezésében a Hazajáró közönségtalálkozó lesz 2018. november 6-án, 17.30 órai kezdettel. A Prima Primissima közönségdíjas honismereti műsor alkotói, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár látogatnak Gömörbe, akik úti beszámolóikkal nem csak a Kárpát-medencei természetjárást és a turizmust népszerűsítik, hanem legutóbbi Amerikai körútjukról is beszámolnak majd.

okos-marton_eloadas.jpg
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.