Örök érvényű üzenet - Recenzió Mács József Égig érő palatábla című könyvéről
Mennyire lehet időszerű a mai olvasó, különösen a fiatal generáció számára egy, a múlt század elején használt iskolai tanszer? Hiszen palatáblát és palavesszőt napjainkban már csak az egykori népiskolák tantermét bemutató falusi tájházakban láthatunk. A palatábla azonban, mint Mács József regényének a címe is magában hordozza, korokon átnyúló szimbólum, bár egy egyszerű tárgy, ugyanakkor egyfajta deus ex machinaként jelenik meg.
Az Égig érő palatáblát a kritika nem sorolja Mács József legjelentősebb művei közé, pedig talán éppen ez a kisregény tartalmazza mindannak az írói attitűdnek a kvintesszenciáját, ami Mács esetében az elcsatolt szülőföld, a szeretett Gömör és az édes anyanyelv kettős témakörében született. A négy éve elhunyt író születésének tavaly volt a 90. évfordulója, s erre a jubileumra időzítette a Xante Librarium Könyvkiadó a kisregény kiadását, ám mint megannyi más tervet, ezt is késleltette a világjárvány. A kötet így nemrég látott napvilágot.
Az Égig érő palatáblának több előzménye is van. Először valamikor a hetvenes években bukkant fel Mács írásai közt egy novellában a téma, majd 1993-ban kerekített belőle az író kisregényt. Ez volt Mács József első, rendszerváltás után megjelent kötete.
Talán ezért is tarthatjuk ezt a regényt az író egyik legjobb és legletisztultabb művének, bár a Mácsnál megszokott anekdotikus, realisztikus meseszövés, a közismert alakok ábrázolása alapvetően nem változott.
Felszabadult ugyanakkor maga az alkotó: a rendszerváltással lehullottak az ideológia béklyói, és már nem kötötte az író kezét a sorok közötti üzengetés kényszere, ami gyakran okozta a korabeli kritika melléfogásait művei megítélése során. (Az olvasóknak gyakran vájtabb fülük volt, mint a kritikusoknak.)
Az Égig érő palatáblában a szerző egy vegyes házasságban, Csehországban született kisfiúnak a nagyapjával és az addig ismeretlen anyanyelvével való találkozását meséli el, miközben bemutatja egy gömöri falu életét. Azontúl, hogy az öregember igyekszik a kisfiút visszaédesgetni az anyanyelvéhez, tükröt is tart az otthon maradt, de lélekben elfelé tántorgó, az önfeladásban magukat elveszejtő felvidéki magyarok elé. A regényben a központi történet – a kisfiú tanítása és megismertetése a szülői tájjal – mellett a Mács József prózájában mindig fontos szerepet játszó falusi, határ menti magyar emberek sorsa bontakozik ki, megtetézve egy álombeli reménységgel, hogy sohasem késő visszatérni a gyökerekhez.
Cselényi László az író eszközein, kifejezésmódján elmélkedve az alábbiakat állapítja meg: „Az immár nyugdíjaskorba került Mácsnak az Égig érő palatábla című regénye a bizonyíték rá, hogy nem adja fel a versenyt. S úgy nem adja fel, hogy korábban meglelt stílusát sem adja fel egy tál lencséért. A mai olvasó, a fiatalabb kortárs néha szeretne új hangot lelni régi szerzőinél, ám végül is lehet, hogy az írónak lesz igaza. Hiszen divatok jönnek, stílusok mennek, de a problémák maradnak. S Mács a problémák pártján áll.”
A Magyar Művészeti Akadémia immár negyedik éve néhai tagja neve mellett nem véletlenül szerepel az idézet: „Soha nem volt számomra érdekesebb és fontosabb téma, mint a népem sorsa.” Ez a regénye, az Égig érő palatábla (Xante Librarium Könyvkiadó, 2021) is ezt bizonyítja.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/14-es számában.
