Nyomozás a (felvidéki) magyar Agatha Christie után
A cím nem vicc. Létezik ugyanis egy magyar írónő, aki több gyilkosságot követett el New Yorkban, mint amennyi az adott időszakban valószínűleg megesett. S hogy ez miért is érdekes számunkra, felvidéki magyar irodalomkedvelőknek? Az írónőt ugyanis Vígh Rózsának, akarom mondani Linda Taylornak hívták. Vagy L. Timothy-nak? A krimi mellett ugyanis a legtöbb erotikus és pornótörténetet is ő írta magyar nyelven, ahogy kabarétréfákat és színdarabokat is elkövetett. Írásai töredéke jelent csak meg nyomtatásban, párat megtalálunk ma is működő internetes oldalán (http://vighrozsa.gportal.hu), művei nagy része viszont máig kéziratban van.
– ez egyik olvasója véleménye Linda Taylor egyik krimijéről, aki 46 bűnügyi és romantikus regényt írt, de erre a számra (ahogy más egyébre sem) ne vegyünk mérget. Linda Taylor, vagyis Ví(i)gh Rózsa, Iván Rozália (Rózsa, Róza) Sarkadon született (a nevét szülővárosa nem jegyzi) 1927. augusztus negyedikén, s nyolc esztendeje, 2013. november 29-én hunyt el Budapesten 86 éves korában. Ereje, művészete teljében.
S hogy miért jegyzi-jegyezhetné a szlovákiai magyar irodalom? Csoltói születésű férje révén évtizedeket töltött Felvidéken, s az egykori kis Moszkvának nevezett, kőfejtőjéről híres Korláton szervezte a kultúrát és a Vöröskeresztet. Idősebbek még emlékeznek rá a faluban. De mielőtt Vígh Rózsa irodalmi munkásságáról szólnánk, pár mondatban idézzük fel a magyar krimi történetét.
„Sohasem hittem volna, hogy olyan nehéz bűnügyi regényt írni. Vagy színdarabot. Vagy akármit… Úgy képzeltem eddig, hogy az ember – illetve az író – elképzeli… Ellentétben egyéb irodalmi alkotással, a bűnügyi regénynek nem előfeltétele az írói véna, nem befolyásolja az átélés. Elegendő elolvasni nyolc-tíz ilyen zsánerű alkotást… Mondom, így képzeltem! Ebből kiindulva – gondoltam – én is lelövök valakit (vagy valakiket), minél több egyént, annál jobb. A műfaj szempontjából. Annál nagyobb lesz majd az érdeklődés” – ekképpen magyarázza Dávid Teréz a bizonyítványát, miért nem írt soha az életében bűnügyi regényt, amely a könnyű műfajjal és a történelmi regényekkel egyetemben az irodalom mostoha műfajának számít, holott olvasottságban messze a legolvasottabbak közé tartozik.
Ennek ellenére, művelőinek nagy részét még a lexikonok sem jegyzik, s ha igen, akkor is egyéb irányú műfaji alkotásaik révén. A magyar irodalom első bűnügyi regényét Nagy Ignác (a Tisztújítás című, négyévente előhúzandó, „örökaktuális” drámájáról ismerjük) követte el (Magyar titkok), ennek főhőse, Bende az első magyar detektív (a világirodalomban is befutó helyen van), őt Kuthy Lajos, Déri Gyula, Csomory Gyula és Szentesi Rudolf álnéven Kiss József (igen, a gömöri gyökerekkel rendelkező költő, a legendás A Hét szerkesztője) követi, aki nyolc részben teszi közzé Budapesti rejtelmek című vaskos munkáját. A XIX. század végén virágzik a bűnügyi műfaj, az egyre sokasodó detektív élménybeszámoló mellett új fikciós szerzők jelennek meg, közülük is az egyik legolvasottabb Gúthi Soma (civilben neves ügyvéd), aki megteremti a maga különös nyomozóját, Tuzár Mihályt. Nála, mármint Tuzárnál tényleg érvényes, hogy a rablóból lesz a legjobb pandúr, hisz mielőtt vénségére nyomozásra adja a fejét, 26 évet tölt különböző vétségekért börtönben.
A korában nagyon nagy népszerűségnek örvendő kötetek szerzőjét mára teljesen elfeledtük, köteteit azóta ki sem adták, szinte hozzáférhetetlenek. De az első bűnügyi szerzők közé tartozik a többnyire álneveken publikáló, koloni gyökerekkel rendelkező Aczél Lajos is.
1933 és 1937 között az Athenaeum detektív és kalandor regényei című filléres sorozatban 49 bűnügyi történet jelent meg, ebből Aczél Lajos maga nyolcat jegyzett, mégpedig Rogger Louis Lucien néven. A második világháború után, a szocializmus éveiben a krimiszerzők főleg a szocializmus ellenségeivel veszik fel a harcot, s ahogy a Horthy-korszakban, akkortájt is a legolvasottabbak közé tartoznak. Berkesi András kémtörténetbe oltott krimije (Sellő a pecsétgyűrűn), a felvidéki gyökerekkel rendelkező Mág Bertalan (maga is híres nyomozó volt), a szabadkai Fóthi Andor, Kristóf Attila vagy Zimre Péter, akinek egy csomó televíziós krimit köszönhetünk. Mág Három pisztolylövés című politikai krimijéből nagy sikerű film is készült a szerző alteregója, Magos őrnagy szerepében Garas Dezsővel, ahogy Fóthival kettesben írták a Megtörtént bűnügyek című krimisorozatot, amelyben az utolsó kivételével (Kállai Ferenc) a nyomozást vezető főhadnagyot Avar István alakította. A kétezres évek elején Kondor Vilmos tűnik fel a színen, aki gyakorlatilag az egész huszadik század Magyarországát bejárja nyomozásai közben, bűnügyeit a történelmi múltba ágyazva. A Budapest noir című művét Gárdos Éva 2017-ben filmre is vitte (Gordon Vilmos bűnügyi újságírót Kolovratnik Krisztiánra bízta), mérsékelt sikerrel.
– állapítja meg Varga Bálint Nyomozás az első magyar krimi után, s bizonyára a megállapítása pontos is. De ő sem tud Vígh Rózsáról, aki maga is ugyancsak rejtőzködő életet élt. Jó tíz éve e sorok szerzője is véletlenül kapott egy fülest a szomszédos Korlát (Konrádovce) faluból, így jutott el Vígh Rózsához, aki némi meglepetésére azonnal válaszolt is a levelére. Sok időnk a barátkozásra nem maradt, így már csak a halála után sikerült megtalálni az örököseit, a fiait, akiktől kiderült, anyjuk életművének nagy része (főleg a krimijei) kéziratban várja, hogy egyszer megismerkedjen velük a nagyérdemű.
Vígh Rózsa meseíróként kezdte írói pályafutását, első gyerekeknek és kamaszoknak szóló írásait a Hét, a Kis Építő, a Pionírok Lapja, a Tábortűz közölte.
1961-ben megjelent első önálló mesekötete is A póruljárt gazdag ember címmel Schurmann Iván illusztrációival a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A kötetet mind az olvasók, mind a kritika lelkesen fogadta, Tolvaj Bertalan mellett Fábry Zoltán is elismerő kritikát írt róla. Ekkoriban több antológiában (Születésnapi ajándék) és a legkisebbek számára készült olvasókönyvben is megjelenik egy-egy meséje. 1970-ben veszi fel a Linda Taylor álnevet (édesanyja nevét angolosítja), s ekkor teremti meg New York-i nyomozóját, Sinus felügyelőt és munkatársát Blood-ot, akik élete végéig hűségesen elkísérik. Mintegy húsz bűnügyi története jelenik meg, sok-sok lapban közlik egy-egy írását (IM, Tetthely), s eljön a nyolcvanas évek vége, amikor a Krimi Könyvtár sorozatban Peterdi Pál szerkesztésében napvilágot láthat az első két Sinus-történet, a Tökéletes gyilkosság és Az elátkozott szalon. A kötetet rövid idő alatt elkapkodják (ne feledjük, egy-egy ilyen krimi több tízezres példányban jelenik meg), s a rendszerváltásig további hat kötet (Egérút, Halálos ütés, A Simpson-ház titka, Parázs a hamu alatt, Halálos ölelés, Istenkísértés, Mákony) jelenik meg. Akkoriban a magyar krimirajongó a Los Angeles-i, elsősorban luxusnegyedekben nyomozó Columbo című sorozaton és a nyugati társadalmak mélyrétegeinek bugyraiba lemerülő müncheni (A felügyelő, Derrick, Az öreg) sorozatokon „szocializálódott”.
– nyilatkozza róla a neves humorista Peterdi Pál, aki előbb a kabarészerző Vígh Rózsát ismerte meg. A két felügyelő több tíz ügyben nyomoz együtt, a hatalomváltás után egyedi kiadásokban, ahogy a soproni Novum Verlag gondozásában (Élveboncolás, A halál nőnemű?), más kiadók (Halál borítékolva, Méreg ajándékba, Nyomában a halál), és élete végén saját kiadásban adja ki a szellemesebbnél szellemesebb, rejtelmesebbnél rejtelmesebb történeteiket (A sebész, Másvilág, Emésztő bűntudat, Gyerekrablás) amelyekben nem ritka a többszörös csavar, ahogy egy-egy történeten belül pszichológiai mélységekbe, sokszor a pokol bugyraiba is eljutunk, amikor különböző kéjencekkel, elmebetegekkel találjuk magunkat szembe, de Linda Taylor tájékozott a tudomány legújabb vívmányaiban, s egy-egy alkalommal még a jövő mezejére is elkalandozik, s hamisítatlan sci-fi krimiben van részünk.
Van krimije, amely szinte már a filmig is eljut (úgy tűnt, a Szellem a palackban című történetet a kilencvenes évek elején Szalkay Sándor filmre viszi), ahogy többüket színpadi művé is átírja (A Simpson ház titka – A lejtő meredek). Az utolsó Sinus-történetet 2010-ben írja (Miss Szimat), amely a sorozat számos darabjával együtt kéziratban várja a megjelenését.
Vígh Rózsa nem feledkezett meg a gyerekekről sem, bár Felvidéken utoljára 1983-ban hallatott magáról, amikor A mullók városa című összeállításba Tóth László beválogatja egyik meséjét (Az asztag meg a zsák), már Budapesten élve folyamatosan írja a meséit. Előbb a fiainak, aztán az unokáinak. Meseeldorádó címmel adja közre meséit, amelyek lehetőséget kínálnak a történet megfestésére is az ifjú olvasónak. S még nem beszéltünk horror, erotikus és pornótörténeteiről, amelyek szintén nagy olvasottságnak örvendtek. Csontig őszinte vallomások nőkről, szerelemről, vágyról, gyönyörről. De Vígh Rózsa találta ki a magánhirdetési újságot, a szójakolbászt vegánoknak, a dejót (a darált dió és gríz keverékét), s még az önkormányzati ügyfélszolgálati irodát is. „Csak annyira spórolós volt, hogy egyiket se védette le” – írja a fia, Iván Tamás.
– mondja Sinus felügyelő egyik nyomozása során, s tőle tudjuk azt is, hogy „Az igazat megérzi az ember, az érintésétől más lesz a világ”. Nos, Vígh Rózsa, vagyis Linda Taylor, megint másoknak (műfajtól függően) L. Timothy a legnagyobb példányszámban megjelent szlovákiai magyar író, akiről A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona, s benne Szeberényi Zoltán csak annyit tud, „irodalmi munkássága kizárólag a gyermekolvasókhoz szól”. Kedves krimi-, horror, erotikustörténet-rajongók tessék határozottan tiltakozni! Vígh Rózsa az egyik legizgalmasabb (tájainkon is megfordult) alkotók egyike, akinek az életműve nagy része még felfedezésre és kiadásra vár.
