2018. július 17., 10:04

Nyáresti beszélgetés Fiala Ilona íróval Muzslán

A hétvégén Fiala Ilona írónővel találkozhattunk a muzslai könyvtárban, ahol  legutóbbi kötete a Mindennap mellett korábbi könyvei az Ólomsúly és a Néhány szelet is bemutatásra kerültek. Beszélgetőtársa az őt régóta ismerő Molnár Judit, a Magyar7 főszerkesztője volt.

fiala-1-bokor.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

"Sokunknak vannak történeteink, de az író ezeket meg is írja. Lona (barátai, ismerősei így szólítják) egy ilyen ember, papírra veti a az általa átélt vagy másoktól hallott történeteket.  Ezt olyan sikeresen teszi, hogy az ő története egymás után kétszer is nyert a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által kiírt Pegazus Alkotópályázaton.  Hangjátékait, mesejátékait, máig műsorra tűzi a rádió, emellett magyar lapokban is publikál" - mutatta be az alkotót Molnár Judit.

A felolvasással színesített találkozón az írónő sok érdekes dolgot elárult az írás műhelytitkaiból. Elmondta, sokszor egy mondatból, szóból születik a novella. Legtöbbször a családi kútforrásból merít, ám nem mindenki hálás a megörökítésért - meséli a hallgatóság derültsége közepette. Neki az írás munka, relax és terápia is egyben. Mondhatni könnyen ír, de sokszor visszaolvassa a szöveget, hogy érthető és világos-e minden részlet. Egy-egy könyv írása közben alakul még a történet, de az elejét és a végét már akkor tudja, amikor nekikezd. "Mikor második könyvemet, az Ólomsúly kisregényt írtam, amely bővelkedik apró fordulatokban, még le is rajzoltam a bűntény helyszínét, hogy minden a helyén legyen - enged bepillantást az írónő az alkotás folyamatába.

Mindhárom könyvhöz Duba Gyula írt ajánlást, s ezekben elismerően szól Fiala Ilona finom öniróniával átitatott minimalista realista írásmódjáról.  

Farkas Iván Muzsla polgármestere is köszöntötte a könyvtár vendégeit és az egybegyűlteket.
Farkas Iván Muzsla polgármestere is köszöntötte a könyvtár vendégeit és az egybegyűlteket.

Három könyvvel tértem haza a találkozóról. Volt fogalmam az írónő közvetlen és sodró stílusáról, hiszen pár éve az Ólomsúlyt egy szuszra elolvastam, ezért érdeklődve lapoztam bele a Mindennapba, melyben időrendben sorakoznak a novellák, elbeszélések, jegyzetek, publicisztikák. Belefeledkezve a történetekbe csak azt vettem észre, hogy átsuhantam a 80-as, a 90-es éveken, és valahol 2011-ben hagytam abba az olvasást az éjszaka közepén.

fiala-1-bokor.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.