2012. április 18., 17:00

Nemzetközi Könyvfesztivál zajlik Budapesten

BUDAPEST. Húsznál is több északi író érkezik a holnap kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelynek az idén az északi régió: Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Izland, valamint a két autonóm szigetcsoport, Feröer és Aland lesz a díszvendége.

A XIX. alkalommal megrendezendő seregszemle több mint 350 programmal és több mint 300 könyves újdonsággal várja a látogatókat a budapesti Millenárison – hangsúlyozta Zentai Péter László, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója. Az igazgató elmondta: a fesztivál rászolgált a nemzetközi jelzőre, egy olyan kulturális fórum jött létre a könyvek szeretetére alapozva 19 évvel ezelőtt, amely hidat képez Kelet- és Nyugat-Európa között. Zentai Péter László felidézte: tavaly az Európai Unió 27 tagországa volt a könyvfesztivál vendége, az idén pedig "Európa legszínvonalasabb kulturális régiója" fogadta el a meghívást.

Zentai Péter László szerint a magyar könyvkiadók "kitettek magukért", mintegy 120 kötet várja az északi vendégeket. A könyvszakmai szervezet vezetője ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a jövőben a visegrádi országok is közösen mutatkozhatnak be, valamelyik európai könyvfesztiválon. Az igazgató elmondta: a nyitónapon Claudio Magris Esterházy Péter társaságában mutatkozik be a közönségnek, majd Grecsó Krisztián laudációját követően Tarlós István főpolgármestertől veszi át a Budapest Nagydíjat. Bejelentette: a Goethe Intézet és a Frankfurti Könyvvásár ezen a napon olyan kiállítással jelentkezik, amely a német könyves rendezvény Békedíját mutatja be. A tárlatot három békedíjas, Claudio Magris, Konrád György és Esterházy Péter fogja megnyitni.

Karin Olofsdotter, svéd nagykövet beszédében hangsúlyozta, hogy a fesztiválra számos világhírű alkotó érkezik, ugyanakkor jönnek olyanok is, akiknek csak most indul az írói karrierjük. A nagykövetasszony rámutatott: az északi országok irodalmának népszerűsége főleg annak köszönhető, hogy az írók az egyetemes emberi tapasztalatról írnak úgy, hogy közben megőrzik az északi jelleget is. Olofsdotter szerint a titok a nyelvben és a környezetben keresendő, de nem születnének meg a jellegzetes északi művek a gazdag, jól szervezett északi társadalmak nélkül. A jóléti rendszerek mögött azért ott lappang a sötétség is – jegyezte meg.

A nagykövet méltatta a kulturális programokat, megemlítette a többi közt a fesztiválon látható Karen Blixen- és Henrik Ibsen-kiállítást, valamint kitért arra is, hogy az éppen zajló Titanic Nemzetközi Filmfesztiválnak is van egy északi szekciója, de az északi régióról szól a Néprajzi Múzeum ma nyíló kiállítása is. Ez utóbbi a klímaváltozás hatásaira fókuszál a Grönlandon lakók életében.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője leszögezte: a könyvfesztivál az évek alatt a magyar irodalom legrangosabb eseményévé nőtte ki magát. Szűcs elmondta: pénteken tíz órától tartják az Európai írótalálkozót az Európa Pontban, amelynek az idén a kirekesztés elleni küzdelem és a befogadás lesz a témája.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.