2016. szeptember 21., 14:28

Nem ír regényt Radovan Karadzicról Paulo Coelho

BELGRÁD. Paulo Coelho, számos bestseller szerzője Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnökről akar regényt írni - adta hírül tegnap a Vecernje novosti belgrádi napilap. Coelho később Twitter-üzenetben közölte, hogy nem áll szándékában regényt írni háborús bűnösökről.

Coelho fel akarja venni a kapcsolatot a háborús bűnök és népirtás miatt idén márciusban első fokon 40 év börtönre ítélt egykori boszniai szerb elnökkel - írta a lap.

A írót azok az évek érdeklik, amikor a politikus az egyik legkeresettebb háborús bűnösként Szerbiában élt és Dragan Dabic álnéven természetgyógyászként dolgozott egy magánklinikán.

Nyolc év bujkálás után tartóztatták le 2008-ban, végül a Hágai Nemzetközi Törvényszék elé állították, első fokon elítélték, ez ellen júliusban fellebbezett.

A lap szerint Coelho kész arra, hogy két hetet Hágában töltsön és végighallgassa Karadzic élettörténetét. Most a volt politikusnak kell döntenie, hajlandó-e beszélni a szerzővel.

Nem tudni, Karadzic a bujkálás idején mennyi időt töltött a szerb fővárosban. Természetgyógyászként előadásokat tartott, tévéműsorokban is megjelent.

Paulo Coelho Twitter-üzenetben közölte, hogy nem ír regényt Radovan Karadzicról

Paulo Coelho brazil regényíró Twitter-üzenetben közölte, hogy nem akar regényt írni Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőről, ellentétben azzal, ami a Vecernje novosti belgrádi napilap keddi számában olvasható.

A bestselleríró azt írta hivatalos Twitter oldalán: "A Vecernje novosti közzétette, hogy egy háborús bűnös életét tervezem megírni. Ez hazugság, kérem, tiszteljék az olvasóikat".

A belgrádi lap keddi számában azt írta, Coelho fel akarja venni a kapcsolatot a háborús bűnök és népirtás miatt idén márciusban első fokon 40 év börtönre ítélt egykori boszniai szerb vezetővel. Hozzátették, hogy az írót azok az évek érdeklik, amikor a politikus az egyik legkeresettebb háborús bűnösként Szerbiában élt és Dragan Dabic álnéven természetgyógyászként dolgozott egy magánklinikán.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.