Móricz Zsigmond levelei

2020. november 29., 17:47
Kaszmán Zoltán

2020. november 27-én Móricz Zsigmond levelezése is témája volt a Petőfi Irodalmi Múzeum Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozatának, amely a járványhelyzetre való tekintettel zárt ajtók mögött, helyszíni közönség nélkül valósult meg; az eseményt azonban a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornáján és közösségi oldalán is lehetett követni.

Fotó: www.pim.hu
Kissé balra fordított fej, dús haj és tömör bajusz: így ismerjük a beérkezett Móricz Zsigmondot. Ha naplóiba lapozunk, személyiségéről is képet alkothatunk. Mindeddig azonban, források híján, nem volt rálátásunk arra az éppen nagykorúvá váló egyéniségre, akiben a felnőtt és a művész még csak formálódik”

– áll a 10+1 titok, amit nem tudunk Móriczról című előadás hirdetményében. A Kutatók Éjszakája keretein belül a pályakezdő író 1892-től 1913-ig tartó levelezésébe tekinthettünk bele, olyan adatok és életesemények tükrében, amiket eddig nem tudhattunk Móricz Zsigmondról.

A közel félórás előadásból sok más mellett kiderült, hogy a fiatal Móricz egy-egy alkalommal képzőművészeti műalkotásokat másolt; Benczúr Gyula Satyr-fejének másolatát 1894-ben a Képes Folyóirat is közölte. Móricz ekkor csupán 15 esztendős volt.

Eddig azt sem tudtuk a jeles íróról, hogy már 1900-ban érdeklődött a néprajzi gyűjtés iránt, sőt maga is mintákat fedezett fel. Elénk tárultak az író Czakó Elemérrel, az Iparművészeti Múzeum könyvtárosával, a Magyar Iparművész című folyóirat állandó szakírójával folytatott levelezésének részletei is, amelyek megcáfolják a szakirodalomban máig élő képet a későn induló, a 20. századi újításokkal lépést aligha tartó Móricz Zsigmondról. Az egyik levelében egy kalácstakaró kendő leírása is megtalálható. Móricz egyébként később népdalgyűjtő körúton is járt Szatmár vármegyében.

Családtagjai több levélben is megemlítik az 1900 májusától már Budapesten élő Móricznak az imregi hegyekben található régészeti értékeket, kőbaltát, ivóedényt. Dezső öccse egy alkalommal egy furcsa csomaggal lepte meg Móriczot; egy koponyát küldött bátyjának, amelyet az imregi templom küszöbe alól ástak ki. Móricz lerajzolta a koponyát, s 1900 májusában nagybátyjának, Pallagi Gyulának írt levelében arról érdeklődik, hogy a mellékelt rajz alapján valamelyik tudós szaktanár meg tudja-e mondani: „Miféle ember ez?”

A koponya a későbbiekben is lakásról lakásra költözéskor követi Móriczot, állandó helye íróasztala volt. Nem véletlen, hogy a koponya formája és üres tekintete a nagyvárosi ember bizonytalan vonásait juttatja eszébe: »Ma olyan bizonytalan vonású az emberek arca, hogy ha az utcasarkon megállunk, órákig kell várni, míg egy esztétikailag tisztán formált arcot látunk«”

– hangzott el az előadáson, amiből sok más érdekesség mellett az is kiderült, hogy Móriczot Kisújszálláson kereste a hatóság, mert 1900. október 4-én elmulasztotta a megjelenést a kötelező katonai sorozáson.

Az elhangzottak szerint a levélsorozatból kibontakozó identitásválság lassan múlt el, s csak a Holics Jankához fűződő szerelemben kezdett kioldódni. Ennek a múlt század eleji szerelmi történetnek az epizódjaiba is beletekinthettünk egy-egy levélpélda erejéig. Mivel a személyesen nekik szóló leveleiket nem szerették volna megmutatni családtagjaiknak, leleményesnek kellett lenniük. Előfordult, hogy a fiatal szerelmespár a bélyeg alatt is üzengetett, de a rovásírást is használták titkosírásként.

A szerelmi levelezés megértéséhez bele kell gondolnunk, mennyivel nehezebb volt a 19. században fenntartani kapcsolatokat. Akár úgy is, hogy Móricz megkockáztatta, játékos formában, de egyszerre nyílt és titkos üzenetben fordul Holics Jankához Az Ujság című folyóirat hasábjain. (…) Móricz a napilap gyermeklevelezési rovatában fordul Holics Jankához, abban a lapban, ahol ekkor már versei, meséi megjelennek. Ez az a rovat, melyben gyakran helyettesíti a lap igazi »nagyapóját«, Páris Pált, és megválaszolja a szerkesztőségbe érkező fiatal olvasók levelezőlapjait”

– hangzott el az előadás során, s ismertetve volt az ekkor Csetneken tanítóskodó Jankának szóló üzenet is:

Jankicza, Csetnek. Szereted Nagyapót? Ő is nagyon, nagyon szeret téged, kivált ha gyakran irsz neki olyan kedves levelet. Jó mulatást azon a szép vidéken. Nagyapó csókolja kis unokáját.”

A gyűrűváltás történetébe is bepillanthattunk egy furcsán megsérült levél kapcsán. Első ránézésre úgy tűnik, hogy az 1904. július 9-e után kelt levél sérült papírra íródott; a szimmetrikus kör alakú kivágatra a levélben nem található magyarázat. Az egyetlen rá utaló mondat így hangzik:

„Hát végre találomra rajzoltam egy jukat erre a papirra s lám mi lyó; de ennél ne legyen ám nagyobb!”

Ide tartozik, hogy a jegyváltás nem a konvencióknak megfelelően történt, ugyanis Móricz csak egy jegygyűrűt vásárolt, s azt sem személyesen húzta Janka ujjára, hanem levélben küldte el. Még nagyobb bajforrás volt, hogy Móricznak nem volt gyűrűje, így az eljegyzés hagyományos páros aktusa csak Jankát kötötte. Móricz a jegygyűrűt Jankától várta, aki végül – szülei ellenzése ellenére – beleegyezett, s kérte Móricz gyűrűsujjának méretét. A levelezőpapíron levő szimmetrikus kör alakú kivágás magyarázata innentől egyszerű: Móricz a megfelelő gyűrű méretét vágta ki a levélpapírból...

Móricz Zsigmond életrajzának 1892-től 1913-ig tartó szakaszáról eddig igen hiányos források álltak a kutatók rendelkezésére. Ezt a hiátust kívánja pótolni az író levelezésének digitális kritikai kiadása, ami ide kattintva immár mindenki számára elérhető.