Mindenki boldog okos szeretne lenni

2021. április 23., 13:26
Fiala Ilona

Kepes András tavaly megjelent kötete, A boldog hülye és az okos depressziós a 2016-os megjelenésű Világkép c. esszé-regényéhez hasonlóan fergeteges sikerre számíthat az olvasóközönség körében. 

Kepes András új könyve

A népszerű író, újságíró, egyetemi tanár, televíziós műsorvezető széles látóköre, bölcs életszemlélete, értékes tapasztalatai, mindemellett friss, mondhatni örök fiatalos rálátása, kedélyes humora és öniróniája a biztosítéka ennek a sikernek.

Ugyanakkor tudományos fejtegetései is meggyőző garanciát jelentenek a sikerre. Értekezéseit minduntalan különféle tudományágak eredményeivel és különböző ágazatok kutatási eredményeivel támasztja alá.

A könyv címéül Popper Péter aranyköpése szolgál, amelyet Kepes András górcső alá vesz:

Régóta foglalkoztat a kérdés, vajon miért gondolják az emberek, hogy a tudatlanság a boldogság, és aki igyekszik felelősen szemlélve megérteni a világot, csak pesszimista lehet. Holott valamennyien szeretnénk egyszerre boldogok, okosak, sikeresek és optimisták lenni, és ilyesmit kívánunk a gyermekeinknek is. Úgy döntöttem, saját >>kísérleti terepemre<<, az életemre támaszkodva, a kultúrtörténet és a tudomány segítségével a végére járok, lehetséges-e ez egyáltalán.”

Már az elején jönnek az akadályok: a címben adott négy fogalom – boldog, hülye, okos, depressziós – közelebbi meghatározása. Nem könnyű feladat. Talán segíthetnek az életvezető, önsegítő könyvek? Aligha. Ezektől ugyanis nemigen lett boldogabb az emberiség, pedig bőségesen elárasztják a könyvpiacot, és az emberek (jobbára ugyanazok)  szorgalmasan vásárolják őket.

Kepes saját környezetéből kiindulva közelíti meg a kérdést. Számtalan területet barangol be ennek érdekében. Feszegeti a boldogság, a depresszió fogalmát, a vallások értelmét, a tudományos kutatások által felmutatott eredményeket, a  tudomány és a misztikum kölcsönhatását, az IQ-felmérések, a Nobel-díjasok, a mesterséges intelligencia, a matematika, atomfizika kérdéskörét.

Az önéletrajzi szál, vagyis a saját példák felvonultatása által sorra kerül a gyermekkor, a tanulás, a szerelmek, házastársak, gyermekek, gyermeknevelés kérdése, végiggondolja saját életét, mélyebben foglalkozik az öregedéssel, az elmúlással.

A személyes témák taglalásával sokat megtudhatunk családjáról, neves nagybácsikról, nagynénikről, diplomata szüleiről – édesanyja bölcsességéről és jó humoráról, édesapjáról, gyermekeiről, unokáiról, házasságairól. Csak szolid mértékben – pontosan olyanban, amilyen az olvasó érdeklődését kellőképpen fenn tudja tartani. 

A könyv címében felvetett általános nagy kérdés latolgatása során az irodalmi esszé kereteiben nem a bizonyítást, hanem magát a gondolatmenetet tartja a szerző fontosnak.

A megannyi hivatkozás meggyőzővé teszi értekezéseit, ezekkel támasztja alá mondanivalóját. A könyv végén felvonultatott források képet adnak az áttanulmányozott munkákról, amelyek alátámasztják a szerző állításait. Neves tudósokat, kutatókat, pszichológusokat, filozófusokat, orvosokat, irodalmárokat stb. vonultat fel ez a gazdag jegyzék.

Jelentős hangsúlyt kap a kötetben a bizonyosság és a bizonytalanság kérdéskörének taglalása. Niels Bohrt-t idézve: „a valóság alaptermészete a bizonytalanság”.

Felkavaró ténymegállapítás, hiszen alaptermészetünknél fogva a biztonságot, a kiszámíthatóságot áhítjuk. De vajon elégséges-e az ember számára megelégedni a szimpla, leegyszerűsítő ok-okozati összefüggésekkel, magyarázatokkal?

A szerző azt hangoztatja, ne elégedjünk meg az egyfajta állítással, az egyértelműséggel, a bizonyossággal. Kételkedjünk, ezzel másfajta szemléletben tudunk gondolkodni. Barátkozzunk meg a kétellyel, így kritikusan tudjuk szemlélni önmagunkat és a jövőnket. Egy helyütt ezt írja:

Ha bizonyosságra, egyértelműségre vágyunk egy bizonytalan világban, akkor kiszolgáltatottak leszünk és megkeseredünk.” És meggyőzi közönségét ennek igazáról. 

Kepes András a rá jellemző szellemes stílusban jó tanácsokkal is ellátja olvasóit. Csak két példa: „… ha valaki magabiztosan állítja, hogy a tudás birtokában van, azonnal fogjunk gyanút, és kerüljük el nagy ívben!” „… indulatos reakcióinktól – még ha esetleg igazunk van is – az égvilágon semmi nem változik, csak magunkat mérgezzük vele, csak mi leszünk tőle zaklatottak.” Örök érvényű megállapítások, de olykor hasznos, ha újra találkozunk velük.

Nem biztos, hogy a könyv címében felvetett állítás kézenfekvő. Ennek körbejárása számos vitát eredményezhet, de a végeredmény mindig ugyanaz: nem az anyagi javak, a hatalom, mások saját képünkre formálása jelenti a boldogságot, talán inkább az,

Amikor képesek vagyunk belátni hibáinkat, amikor nem ragaszkodunk a fekete-fehér válaszokhoz…”

Kepes András egy videós beszélgetését a következő szavakkal zárta: „Ha újra kezdhetném az életemet, akkor okos boldog lennék, aki néha hülye, és néha depressziós.” Azt hiszem, velem együtt mások is szívesen csatlakoznak ehhez a feltevéshez. Felettébb érdemes elolvasni ezt az irodalmi esszékötetet – komoly, megalapozott eszmefuttatásokkal, életbölcsességgel leszünk általa gazdagabbak.

 

Kövesse facebook oldalunkat is!