Minden ember vágyik az igaz szerelemre
Valérie Perrin francia író a hagyományos elbeszélés mestere. A vasárnap koldusai című első regénye a megjelenést követően azonnal kiemelkedő helyet biztosított számára a francia irodalomban, de más országokban is elsöprő sikert aratott. A szerző 13 irodalmi díjat nyert el ezzel a művével, köztük a legjobb első regénynek járó Chambéry-díjat. Magyarul a Másodvirágzás című második könyvét fordították le elsőként (erről nemrégiben írtam könyvajánlót), a Vasárnap koldusait valamivel később.
Két szálon fut a regény cselekménye, mindkettőnek a szerelem a fő motívuma. A szerelem és a szenvedély, amely hegyeket képes megmozgatni, de akár tragédiákat is előidézhet.
Justine, a huszonegy éves segédápolónő a mozgatórugója az egész műnek, egyben narrátora is. Nagyszüleivel és Jules unokaöccsével él együtt, akivel testvérként szeretik egymást, hiszen a fiú kétéves, a lány négyéves korától együtt nevelkednek nagyszüleik házában, egy közép-franciaországi kicsi faluban.
Nem messze tőlük működik a Hortenziák nevet viselő idősek otthona, Justine itt dolgozik már három éve. Tizenhét évvel ezelőtt szüleik egy autóban utazva halálos balesetet szenvednek. A két gyermek édesapja ikerpár. A Renault Clio mindkettőjük tulajdona, ezzel utaztak barátaikhoz látogatóba a feleségükkel együtt.
A nagyszülők, az édesapák szülei teljes szótlanságba burkolóznak, amikor a baleset kerülne szóba, illetve amikor unokáik kérdéseket tesznek fel. Justine csak most, tizenhét év elteltével tudja meg teljesen véletlenül, hogy a karambol gyanús körülmények között történt. S bár falakba ütközik, utánajár az eseményeknek és az előzményeknek, amelyek a tragédiát okozták.
A lány ledöbben, amikor megtudja a valóságot, természetesen vele együtt az olvasó is. Mindeközben megismerjük a nagyszülők életét, megismerkedésüktől kezdve öregkorukig.
Betekintést nyerünk a konyhába (még a fazekakba is bekukucskálunk), de a hálószobába is, ahol a tragédia óta leginkább feszültség, már-már gyűlölet uralkodik.
Justine szereti a zenét, a táncot, és végtelenül szereti a munkáját. Szombat esténként, ha éppen nem szolgálatos, a nem messzi Paradicsom klubban szellőzteti ki az agyát, és mozgatja meg magát. És bár imádja az otthon lakóit, akik többnyire nyolcvan év felettiek, nagyon élvezi, amikor harminc alatti férfiak udvarolnak neki.
Ennél jobban valóban csak az idősotthont szereti, s miközben mosdatja, öltözteti, eteti, masszírozza, vagy éppen az ebédlőbe kíséri védenceit, imádja, ha meghallgathatja történeteiket. A lakók pedig nagyon szívesen mesélnek. Mindegyik életéből filmet lehetne készíteni, vagy regényt írni. De mind közül a 93 éves Helen, a 19-es szoba lakója áll legközelebb a szívéhez. Helen naphosszat az ablaknál ül, szent meggyőződése, hogy a tengerparton pihen, és várja, hogy férje és kislánya kijöjjenek a vízből.
Nem sokat beszél, de Justine-nek nagy örömmel mondja el saját és családja történetét. A kliensek legtöbbje megélte a második világháborút, és történeteik – olykor humorral fűszerezve, máskor, és gyakrabban szomorú és keserű emlékeket felidézve – megdöbbentő képet mutatnak a lánynak. Helen elbeszélése azonban mindenkinél mélyebb nyomot hagy Justine-ben. Elhatározza, hogy megírja Helen és „majdnem” férje, Lucien különleges szerelmének történetét.
Vesz egy nagy kék füzetet, s hazatérve munkahelyéről szorgalmasan írja az aznap hallott fejezeteket. Igazi regény áll össze általuk, valójában regénnyé alakul a regényen belül. Megható, megindító, megrázó történet.
S hogy mit jelent a cím, A vasárnap koldusai? Azokra a lakókra utal, akiket nagyon ritkán látogatnak a hozzátartozóik, sőt olyanok is vannak, akiket sose keresnek fel. Ők vasárnaponként az otthon bejárati ajtaját kémlelik, szinte le se veszik róla a szemüket, hogy el ne szalasszák a pillanatot, amikor rokonaik belépnek. De sajnos a vasárnapok leggyakrabban csalódással végződnek.
Ezt Justine mondja, aki kedvességével, beleérző képességével és minden igyekezetével azon van, hogy szebbé tegye az idősotthon lakóinak mindennapjait.
