2014. szeptember 16., 12:44

Métabajnokságot rendeztek a cserkészek

FÉL. A szenci járásbeli Fél község adott otthont a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Országos Métabajnokságának, amelyet a helyi, Szent László cserkészcsapat rendezett meg. Az esemény Pozsonytól Kassáig háromszáznál is több fiatalt mozgatott meg.
201409161223440.meta01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A méta két tizenkét fős, ütő- és fogócsapat által játszott, leginkább a baseballhoz vagy a softballhoz hasonlítható, magyar eredetű sportjáték. Az ütőcsapat játékosai egymást követve elütik a feldobó által feldobott labdát, majd a kijelölt pályán, a „várakon” keresztül igyekeznek visszaérni a határvonalra, ahonnan a labdát elütötték. A fogó csapat eközben megpróbálja minél hamarabb elkapni és visszajuttatni a labdát feldobójának. A befutó játékos pontot szerez a csapatának.

Lépes Lívia, a rendezvény főszervezője elmondta, mivel a helyi csapat már több országos rendezvénynek adott otthont, nem a háromszáz résztvevő ellátásával és elhelyezésével kapcsolatos logisztikai problémák jelentették a legfőbb nehézséget az előkészületek során, hanem az időjárás. A mérkőzésekre eredetileg a Kis-Duna mellett, a szomszédos Vők község határában került volna sor, azonban a bajnokság előtti napokban folyamatosan esett, így a terület felázott és balesetveszélyessé vált. „Az meg sem fordult a fejünkben, hogy lefújjuk a rendezvényt, egy cserkészt az eső nem állíthat meg, ám a versenyzők testi épsége érdekében pótmegoldásokat kellett keresnünk” – mondta Lépes Lívia. A meccsekre így a helyi magyar alapiskola udvarán és a focipályán került sor.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet által szombatra jelzett tetemes mennyiségű csapadék végül elkerülte a rendezvényt, a cserkészek napos időben játszhatták le a mérkőzéseket. A döntőben a fiatalabb, Kölök kategóriában a helyi és a szőgyéni, az idősebb, Suhanc kategóriában pedig a bősi és az egyházfai csapat mérkőzhetett meg. Kölök kategóriában a féliek, Suhancban a bősiek diadalmaskodtak. A rendezvény újdonsága volt, hogy idén a 20 év felettiek is megmérkőzhettek, a Kopott Csillagok kategóriában.

Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke elmondta, a sikeres nyár után a métabajnokság ideális kezdete volt a cserkészévnek. „Nyáron hazai és nemzetközi táborainkban több mint félezer gyermek fordult meg. A hazai helyszínek mellett a Külföldi Magyar Cserkészszövetség egyesült államokbeli táboraiba és a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség szövetségi nagytáborába is sikerült résztvevőket küldenünk. A bajnokság nagy létszáma a játék szeretete mellett annak is köszönhető, hogy akik a nyári táborokban megismerkedtek, azok szerettek volna találkozni barátaikkal” – mondta.

A rendezvény keretében rendezte meg idén a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség az Országos Cserkésznapot is. A cserkészek a nap folyamán különféle kézműves foglalkozásokon vehettek részt, lovasíjász-bemutatót nézhettek meg, zumbázhattak, este a For You acapella zenekar adott fantasztikus koncertet, utána pedig bűvész varázsolta el a nézősereget. A nap végén a kevésbé fáradt cserkészek néptáncot járhattak a táncházban, a fáradtabbak pedig a teaházban pihentették ki a nap fáradalmait.

Szeptemberben Féltől Leleszig minden csapatban újraindult a cserkészmunka. A következő nagy szövetségi rendezvényt, a TramBULIn nevű Országos Sportnapot októberben, Érsekújvárban rendezik meg – tájékoztatta portálunkat Bodzás Gergely, az SZMCS kommunikációs csoportjának munkatársa.

201409161223440.meta01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.