Mészely Dorka - Ottfelejtett vendég
Ez a vers gyönyörűen ragadja meg a bennünk élő gyermeket, azt a részt, aki sosem tűnik el igazán, csak néha elbújik a felnőttség álarca mögött.
A vers finoman, mégis határozottan mutatja meg ezt a kettősséget: a gyermek ott van bennünk, néha csendesen, néha dacosan, de mindig figyel. A pitypangot elfújó, pocsolyába ugró énünk emlékeztet arra, hogy az élet játék is lehet, ha hagyjuk. Megdöbbentő ereje van annak a gondolatnak, hogy a gyermekkor nem egy lezárt fejezet, hanem valami, ami velünk együtt él tovább.
A vers nemcsak szép, hanem mélyen emberi. Felteszi a kérdést: elfogadod-e azt a gyermeket, aki még mindig benned él? Megöleled-e, megnyugtatod-e, vagy inkább elhallgattatnád? És a legfontosabb: mered-e őt szeretni? Mert ahogy a vers végén olvasható, ez a vendég sosem megy el. És talán nem is kellene.
