Megvan az elveszettnek hitt magyar hősepika

A Világ vitéze. Magyar hősepika című könyvben B. Kovács István öt történetet közöl, amelyeket még a múlt század 70-es éveiben gyűjtött egy rimaszécsi cigány származású magyar embertől.

„Megvallom, nagyon sokat töprengtem az anyag fölött, részint a műfaji besorolása miatt, mert annyira új volt és annyira szokatlan, az ismert anyagtól eltérő, hogy nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Aztán végülis úgy döntöttem, hogy alkalmazkodom a megszokott besoroláshoz, és hősmeseként határoztam meg őket” – magyarázta B. Kovács István.

Több évtized múltán újraértelmezte az anyagot és megalapozott, de nehéz döntés után magyar hősepikaként határozta meg a műfaját. Ezt azzal támasztja alá, hogy a felgyűjtött szövegekben lévő szófordulatok és motívumok a 200 éve gyűjtött magyar népmesekincsben sehol másutt nem fordulnak elő. Mind az öt történet – amelyek között van több órás is – ugyanabban a térben játszódik, ugyanazok a szereplői, és stílusában, világképében, a szereplők jellemzését tekintve sokkalta inkább jellemzőek a hősepikára, mint a mesére.

Az ember két karja két világot szimbolizál, mindkettőnek van egy-egy Világ Vitéze, akik örök harcban állnak egymással. „A megdöbbentő az benne, hogy a párhuzamait keresve nem kell össze-vissza keresni, hanem Belső-Ázsiában egyetlen helyről szinte a teljes történetnek a párhuzamát fel lehet mutatni. Annyira döbbenetes a két anyagnak a közelsége, hogy még a kifejezésmódban is, nemcsak a történet egészében, ahogy a főhős megszületik, útjára indul, világot jár, a végén megnősül, közben kalandok sorát éli meg, nemcsak ebben van a párhuzam, hanem a kifejezésmódokban is. Egyszerűen nagyon nehéz rá magyarázatot adni, hogy hogyan lehetséges az, hogy az 1970-es évek derekán a magyar népköltészetben ilyen anyag előfordul” – mondta a történész.

200 év óta gyűjtik a magyar népköltéseket és népmeséket több kötetnyi katalógust megtöltve, ám egyik besorolásban sem fordultak elő a gömöri szövegekhez hasonló jellemzők.

„Nem mondom azt, hogy ez a magyar hősepika, hanem azt mondom, hogy ez hősepika, magyar hősepika, amelyen természetesen ott van az elmúlt egy évezred lenyomata is. Hiszen több mint ezer éve keresztény magyarságról beszélünk, tehát értelemszerű, hogy ez az anyag magába szívta ennek az elmúlt évezrednek az anyagát” – tette hozzá B. Kovács István.

A felgyűjtött szövegekben lévő motívumok leginkább a gótikus templomok falait díszítő Szent László legendákon jelennek meg. A freskókon Szent László és a kun vitéz küzd egymással az elrabolt leányért. A szövegekben pedig két emberfeletti képességekkel megáldott vitéz küzd életre halálra a Világ Szépségéért, de mivel nem tudják egymást legyőzni, a leánynak kell választani.

A magam részéről zárójelbe kell tennem azt a biztosnak vélt tudást, amelyet a 19. század elejétől állítanak – amikor elkezdték a magyar hősepika nyomait keresni –, hogy a magyar hősepika elveszett volna. Nem veszett el, megmaradt, nemcsak töredékekben, nemcsak krónikáinkban, nemcsak különböző műfajokban itt-ott nyomokban, hanem megmaradt összefüggő szövegemlékként is, amelyet a néhai Busa Viktor rimaszécsi előadó jóvoltából ismerhetünk” – mondta B. Kovács István. Hozzátette: Arany János azért fogalmazott úgy, hogy nincs, elveszett a magyar hősepika, mert ő a verses nagyepikát kereste.

Igaz, hogy nem verses formában, azaz hősénekként őrződtek meg ezek a szövegek, ám B. Kovács István következő terve, hogy versszakokba tördelje az anyagot, amelyeket a gótikus templomok falain látható Szent László legendák illusztrálnak majd.