2015. június 6., 12:37

Mégis megépülhet a régóta ígért Ipoly-híd

HELEMBA, IPOLYDAMÁSD. Több éve húzódik már az Ipolydamásdot Helembával összekötő híd megépítése, de hamarosan fordulat következhet az ügyben. A Nyitra megyei önkormányzat azok után, hogy korábban nem járult hozzá az építkezéshez, most jelezte: Európai Területi Társulás keretében, kiemelt projektként valósítaná meg a hídberuházást.
Több Ipoly-híd megépítésére is szerződést kötött a magyar és a szlovák kormány korábban, melyekből ráadásul kettőnek még a 2007-2013-as uniós programozási ciklusban el kellet volna készülnie. A megvalósításuk azonban egyre csak tolódik, holott már egyes kivitelezési tervek és engedélyek is a rendelkezésre állnak - számol be az esztergomihirado.hu cikke.

A kész tervek, egyezmények és az uniós támogatás ellenére nem épült még meg Ipolydamásd és Helemba között a folyót átívelő szerkezet sem, annak következtében, hogy a Nyitra megyei önkormányzat nem adott engedélyt a megvalósításra.

„A híd megépítése már csak a szlovák helyhatóságon múlik, évek óta az ő hozzájárulásukra vár a projekt” – monda el a Helyi Híradónak Rományik Ferenc. Ipolydamásd polgármestere – aki élharcosa a települések közötti Ipoly-hidak ügyének – hozzátette: a kivitelezés eddigi legfőbb akadálya, hogy a szlovák fél nem fogadja el a megemelkedett költségeket.

„Fordulat következhet. Megkereste ugyanis Nyitra megye Pest megyét, és úgynevezett Európai Területi Társulást kezdeményezett. Ennek keretében a jövőben két projekt élvezhet prioritást az Ipoly-hidak ügyében, Damásd és Helemba összekötése, illetve a Letkés és Ipolyszalka közötti híd felújítása” – fűzte hozzá Rományik Ferenc.

Medvácz Lajos, az Ipoly Eurorégió elnöke, Balassagyarmat polgármestere a Helyi Híradónak kitért arra is, hogy az Ipoly-hidak megvalósításának kereskedelmi és közlekedési szempontból egyaránt nagy a jelentősége. „A világháborúk előtt összesen 47 híd kötötte össze a térséget, most viszont csak óriási kerülőkkel juthatnak át a helybeliek egyik partról a másikra. Akár negyven kilométert is kerülhet az, aki szeretne átjutni a túlparton alig ötszáz méterre lévő településre” – jegyezte meg a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a beruházások nemcsak az infrastruktúra, hanem a folyó két partján élők kapcsolatait is erősíthetik.

A híd megépítése a gyakori árvíz miatt szintén sürgető. Kosznovszki Henrietta, Helemba polgármestere szerint a települést ugyanis az áradó Duna és az Ipoly egyszerre fenyegeti, és a víz ilyenkor teljesen elzárja a külvilágtól. Lebénul a közlekedés, az ott élők nem jutnak friss élelmiszerhez és egészségügyi ellátáshoz.

Az ipolydamásdi híd megépülése mindezen felül a Budapestet Béccsel összekötő Eurovelo-6 kerékpárút kibővítéséhez is hozzájárulhatna. Az ipolyvölgyi szakasz ugyanis Pozsony felé is lehetővé tenné a biciklis közlekedést. Emellett átjárhatóvá válna a Dunakanyar, sőt az átkelő a közlekedési előnyök mellett még akár a párkányi és esztergomi munkalehetőségeket is elérhetőbbé tenné.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.