2018. július 9., 19:56

Megemlékezés Pósa Lajos sírjánál

Pósa Lajos halálának 104. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést a költő budapesti sírjánál a Pósa Lajos Társaság. A magyar gyermekirodalom klasszikusa a Fiumei úti sírkertben nyugszik, szobra a Városligetben található, a társaság egyik célja pedig, hogy évente felkeressék ezeket az helyeket, így tisztelegve a neves gömöri költő és lapszerkesztő előtt.

posa_lajos_tarsasag_01.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Pósa Lajos Társaság

A hétvégi megemlékezésre több mint húszan érkeztek autóbusszal Rimaszombatból, míg a helyszínen egy tucatnyian csatlakoztak hozzájuk.

A rövid múltidézés Gracza János: Virágok egy sírra c. versével kezdődött Sonkoly Dalma és Tóth Dorottya tolmácsolásában. A családi sírhely regényes történetét pedig Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke foglalta össze.

„Pósa bácsi 1914. július 11-én tért meg pihenni ebbe a sírba, hátrahagyva hitvesét, nevelt leányát, Sárikát és a Kárpát-medence gyermekseregét. Nem élte meg a történelmi viharokat, melyek nemzetét sújtották. A sors ebben is kegyes volt hozzá – hangsúlyozta. "Szeretett hitvese 1953-ban követte őt. Azokban az időkben nem temettek a fiumei úti sírkertbe, így Lidi mama nem kerülhetett szeretett férje mellé a sírba. Sárika lányuk azonban egy évtizeddel később levélben fordult a székesfővároshoz, hogy szülei végakaratát teljesítsék és temessék édesanyját a párja mellé. A kérését egy Pósa verssel indokolta meg, ami azóta is olvasható ezen az obeliszken:

„Egy sírhalom boruljon ránk szelíden,
Ha meghalunk, én drága kedvesem!“

A városatyákat meghatotta a síron túli üzenet és teljesítették a végakaratot. A sír azonban nem csak Pósa bácsi és Lidi mama nyughelye: Sárika is itt alussza örök álmát. Ő az 1980-as évek elején lett társuk az örökkévalóságban, a régvolt barátok kérése alapján ebben a sírban. Még adósak vagyunk az ő neve feltüntetésével” – közölte Pósa Judit, aki Móra László: Pósa bácsi c. versével zárta beszédét, majd a résztvevők közösen megkoszorúzták a sírt.

A csapat ezután rövid sétát tett a temetőben, ahol többek közt Mikszáth Kálmán, Blaha Lujza és Jókai Mór sírját is felkeresték. Valamint megtekintették az Apponyi-gyászhintót, amely az egyetlen Magyarországon megmaradt, állami temetéseken használt pompakocsi. Az emlékezők Csipka Rozália és a Siker x kiadó jóvoltából tartalmas kiadványokkal is gazdagodtak.

Érdekesség, hogy gömöriek egy csoportja 1974-ben is ellátogatott Budapestre. Akkor, Pósa Lajos halálának 60. évfordulójára emlékezve, a költő városligeti szobránál készült róluk fotó. Két személy - Farkas Ágnes és Farkas Lipták Katalin - akkor is, és most (44 évvel később) is részt vett az eseményen.

A Pósa Lajos Társaság tagjai közösen utoljára négy éve a Pósa Lajos Emlékév keretében látogattak el a sírhoz. Nem titkolt céljuk, hogy szeretnék ezt a hagyományt felújítani és remélik, hogy évről évre mind többen csatlakoznak majd hozzájuk – árulta el portálunknak Pósa Judit, hozzátéve, hogy társaságukba új tagok jelentkezését is szívesen várják.

Az egyesület küldetésének tekinti, hogy a felvidéki kulturális életbe bekapcsolódva, alkalmakat teremtsen a költő és baráti köre munkásságának bemutatására. Legközelebb július 18-án Rimaszombatban a VIA NOVA Baráti Körök Csillagösvény napközi gyermektáborában elevenedik meg újra Pósa bácsi szerkesztősége. Szeptembertől pedig folytatódik a Légy Lámpás előadás-sorozat a Csillagházban.

A Pósa Lajos vándorkiállítás az év hátralevő részében még a losonci Szabó Gyula Emlékházban, illetve a Miskolci Herman Ottó Múzeumban kerül bemutatásra.

A mostani megemlékezés a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jöhetett létre.

Fotó:  Pósa Lajos Társaság

posa_lajos_tarsasag_01.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.