2021. március 8., 17:36

Ma lenne 100 éves a Rímhányó Romhányi

Épp 100 esztendővel ezelőtt, 1921. március 8-én született a köztudatban leginkább csak Rímhányó Romhányiként élő művészember, Romhányi József, aki opera szövegkönyvek, musicalfordítások szerzője, előbb dramaturgként, később forgatókönyvíróként dolgozott a Magyar Rádióban illetve a Magyar Televízióban. Nevét elsősorban nyelvi bravúrjai által ismerték és szerették meg az emberek.

Romhányi József

A ciszterci katolikus szerzetesrend iskolájába járt Budapesten, ahol rendkívüli műveltségre tett szert. Nyolc éven át tanult latinul, ógörögük és németül, megkedvelte az irodalmat és a művészeteket, tehetségesnek bizonyult a zenében, miközben már diákként humoros versikéket fabrikált.

A második világháború során megjárta a szovjet hadifogságot, az ott szerzett emlékekről csak elvétve beszélt. Legjobb barátja az ismert zeneszerző, Fényes Szabolcs volt.

A köztudatba kultikussá váló rajzfilmsorozatok szövegkönyv-írójaként vonult be, ő írta a Kérem a következőt! és a Mézga család szövegkönyvét, sőt a Flinston családot is az ő csodálatosan frappáns szövege tette emlékezetessé, amely valószínűleg jobb az eredetinél. Az írás mellett imádta a klasszikus zenét, az irodalmat és a bridzsjátékot.

Lánya, Romhányi Ágnes szerint --aki szintén édesapja nyomdokaiba lépett, hiszen ismert  műfordító, szövegíró és dramaturg lett--, apja szerény ember volt, sohasem tülekedett az elismerésért, így életműve kissé a perifériára szorult. 1983-ban, hosszú betegség után, 62 évesen ment el. A nézők azóta is szeretik és szívükbe zárták műveit, rímeit. A Rímhányó Romhányi elnevezés is az ő egyik nyelvi bravúrja volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.