2012. október 19., 10:18

Különös fehér porszemcsékre bukkant a Marson a Curiosity

WASHINGTON. Különös fehér porszemcsékre bukkant a Curiosity robotfelderítő a Marson.
A mozgó laboratórium, amely az élet nyomait kutatja a Vörös Bolygón, csütörtökön első ízben kezdett a marsi homok tanulmányozásába. A kiemelt, apró tablettányi minta vizsgálata azonban rövid időre leállt, mert az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA tudósait zavarba hozta, hogy a Curiosity ásója által vájt lyukban szokatlanul világos színű porszemcséket pillantottak meg.

Először arra gondoltak, hogy esetleg a Mars-járóról kerültek oda a furcsa szemcsék, ám végül arra a megállapításra jutottak, hogy a korábban megfigyelt marsi mintáktól eltérő anyagról van szól. Teljesen nem zárták ki, hogy a földi berendezés által okozott szennyezéssel van dolguk, de a szakemberek zöme úgy véli, hogy a szemcsék természetes képződményhez tartoznak, talán egy ásványhoz, amelyet a robotkar ásója tört össze a minta kiemelésekor.

A biztonság kedvéért a tudósok arra utasították a járművet, hogy egy másik helyről emeljen ki új mintát. A mostani kutatás célja a marsi homok ásványi összetételének kiderítése.

A Curiosity (hivatalos elnevezéssel: Marsi Tudományos Laboratórium) három hete új kőzetfajtát talált. A vizsgálat eredményét múlt héten jelentették be a Mars-programban részt vevő tudósok. Az új kőzet összetételében nem a korábbi marsi mintákhoz, hanem inkább egy Földön található ritka vulkáni kőzethez hasonlít az elemzések szerint.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.