Kovács Zoltán válasza a Tablet című portálon megjelent írásra
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár válaszolt arra a cikkre, amely néhány nappal ezelőtt jelent meg a zsidó kultúrával és mindennapi élet híreivel foglalkozó, Tablet című amerikai portálon, azt állítva, hogy Kertész Imre Nobel-díjas írót "kilökték" a nemzeti alaptantervből.
Az államtitkár szintén a portálon közölt írása bevezetőjében közölte: a Nemzeti Alaptanterv azon iránymutatásoknak és szabályok együttese, amely meghatározza az állami iskolákban kötelezően követendő tananyagot. Mint írta: ez heves vitát váltott ki Magyarországon, ám a vita szakmai, pedagógusi keretek között maradt.
- állapította meg Kovács Zoltán.
Az államtitkár leszögezte:
Válaszában emlékeztetett a portálon megjelent cikk azon kitételére, miszerint Kertész Imre 2002-ben Nobel-díjjal elismert, Sorstalanság című regényét - amelyben a háború utolsó éveiben koncentrációs táborokban zsidó tinédzserként megélt tapasztalatait írta meg - "kilökték" a nemzeti alaptanterv kötelező olvasmányainak sorából, és olyan "dohos' írókkal helyettesítették, akik "meggyőződéses antiszemiták".
- hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Emlékeztetett: "maga Kertész egyértelműen nyilatkozott meg arról, hogy mit is gondol a mai Magyarországról, csakhogy a The New York Times elsüllyesztett egy Kertésszel készült interjút 2014-ben, vélhetően azért, mert nem akarta Magyarország kormányzatát diktatúrának nevezni".
Sajnálatos látni néhány kísérletet, amely megpróbálja más célokra kihasználni Kertészt, különösen, ha ezek a vádaskodások egész egyszerűen nem felelnek meg annak, ami ma Magyarországon történik - írta az államtitkár. Leszögezte, hogy nem az ő feladata a magyar irodalom alakjai munkáinak és "meggyőződéseinek" értékelése, de kötelességének érzi a Magyarország iránt érdeklődőket emlékeztetni arra, hogy Orbán Viktor kormánya milyen sokat tett az antiszemitizmus ellen és Magyarország zsidó közösségének támogatásáért.
- fogalmazott Kovács Zoltán, és a válaszcikkben megadta két korábbi blogbejegyzésének a linkjét. "A tények magukért beszélnek" - állapította meg, majd példákat sorolt.
- írta.
Megemlítette, hogy az Orbán-kormány Holokauszt Múzeumot hozott létre Budapesten, és figyelt arra, hogy az új alkotmányban a zsidó közösség magyar nemzetalkotóként szerepeljen.
"A mai kormányzópárt felelősségteljesen szigorította a gyűlöletbeszédre vonatkozó törvényeket, és törvényen kívül helyezte a paramilitáris csoportokat"
- szögezte le.
Kovács Zoltán megemlítette ezen kívül, hogy a magyar kormány nemcsak segített zsinagógák és zsidó temetők helyreállításában, hanem elkötelezte magát új zsinagógák építése mellett is.
Utalva a nyugat-európai országokban tapasztalható, növekvő antiszemita gyűlölet-bűncselekményekre, hangsúlyozta, hogy Magyarországon az ilyen jellegű bűncselekmények száma csökkent. Idézte David P. Goldman tavaly Budapesten készült riportját, amely Magyarországot "az európai zsidók számára legbiztonságosabb országnak" minősítette.
Idézte az államtitkár a Financial Times egyik, még májusban megjelent cikkét is, amely - mint fogalmazott -"megkapóan írt" a magyarországi "zsidó reneszánszról".
Kovács Zoltán kitért a Tablet cikkében "dohos" írókként említett alkotók és műveik tantervbe emelésére is. Leszögezte:
- hangsúlyozta.
Az államtitkár írása végén hangsúlyozta: a nemzeti alaptantervről folyó vitára szükség van Magyarországon, de a "rosszul tájékozottak külső kísérletei" Kertész Imre örökségének kihasználására azt sugalmazza, mintha antiszemitizmus vagy holokauszttagadás lenne valamiképpen a háttérben, de ez "nemcsak haszontalan, hanem tényszerűen alaptalan is".