2021. szeptember 11., 13:17

Könyvünnep szürke köntösben?

A szokásos időponttól eltérően a múlt héten csütörtöktől vasárnapig tartották Budapesten az ünnepi könyvhetet, immár a 92-iket. Mint ismeretes, a tavalyi a járványhelyzet miatt elmaradt, pontosabban az online térbe kényszerült, és az idei is hónapokat csúszott. Ezért is előzte meg felfokozott várakozás mind a kiadók, mind az olvasók részéről.

könyvhét1

A rendezvényen 140 könyves pavilonban 173 kiadó kínálta a könyveit, és két színpadon tartottak több mint hetven könyvbemutatót és beszélgetést. Az átalakult Vörösmarty téren nem is fért volna el az esemény, és mivel a járványhelyzet sem kedvez a zsúfolt tömegrendezvényeknek, a könyvespultok egy részét ezúttal levitték a Duna-korzóra. 

Fájdalmas tény ugyanakkor, hogy a felvidéki könyvkiadás részéről enyhén szólva enervált volt a várakozás és a hozzáállás. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által kiadott katalógusban lapozgatva ugyanis alig néhány szlovákiai magyar művel lehetett találkozni. Ami azonban ennél megdöbbentőbb: első ízben fordult elő, hogy a határon túli magyar könyvkiadóknak nem jutott külön könyvsátor.

A hőskortól a pangásig

Az 1999-ben alakult Xantusz könyvkiadó 2002 óta foglalkozik a határon túli magyar könyvek terjesztésével és forgalmazásával. Bihari Zoltán, a kiadó igazgatója sajnálattal mondja, hogy a több évtizedes gyakorlatnak vége szakadhat. Ennek több oka van. Elmondhatjuk, hogy az idei könyvhét a problémák jéghegye csúcsának tekinthető.

Az ünnepi könyvhéten a rendszerváltástól kezdve a határon túli régiók minden évben ingyenes regionális pavilont kaptak a könyvhét szervezőjétől, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésétől, amely a könyvszakma egyfajta ernyőszervezete.

A Xantusz Könyv a lebonyolítást vállalta, ami azt jelenti, hogy ők forgalmazták az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági és a kárpátaljai könyveket Magyarországon. Ez a hiánypótló tevékenység a felvidéki kiadókkal kezdődött, majd fokozatosan kiterjedt az egész Kárpát-medence irodalmának a terjesztésére. 2002-től az ő kínálatukban volt az egész felvidéki paletta. A könyvhét idején pedig az év közben nem forgalmazott, kisebb magánkiadók alkalmi köteteit is felvállalták.

könyvhét2

Évekkel ezelőtt persze még konszolidáltabb volt a helyzet a felvidéki kiadók háza táján. Ma már az olvasó csak kapkodja a fejét, és hiába keresi a kiadót s főleg a könyveket. Ráadásul a könyvesbolthálózat is megroggyant, alig találunk magyar könyvesboltot a Felvidéken. Bihari Zoltán elmondja, hogy ezt a negatív tendenciát természetesen ők is érzékelik. Egyrészt a bevételeken, másrészt a címszámon is.

Őrült szabályokat hoztak Szlovákiában

A kétezres évek elején-közepén még erős volt a felhozatal, ami napjainkra a felére, egyharmadára csökkent. Azelőtt mintegy száz kötetet forgalmaztak az öt nagyobb kiadótól (Lilium Aurum, AB-Art, Méry Ratio, Madách, Nap), ezekhez társult a KT kiadó, a Fórum Intézet, a Csemadok Közművelődési Intézet féltucatnyi kiadványa. Később a Méry Ratio nagyon felfutott, és ki is vált a közös pavilonból. Volt még egy kiadó, a Bíró Szabolcs Historiuma, ő ma már a nagy kiadóknak dolgozik. A régi nagyok közül a Madách sincs ott a piacon, legalábbis a könyveivel nehéz találkozni.

A kétezres évek elejétől elindult egy csökkenés, a kétezres évek közepén pedig drasztikusan lecsökkent a kiadók tevékenysége

– mondja Bihari –, amibe belejátszott a szlovák támogatási rendszer átalakítása, amikor már csak egyesületek kaphattak támogatást, amelyek nem forgalmazhatták a támogatott könyveiket."

Őrült szabályokat hoztak Szlovákiában, aminek meglett az „eredménye”. Persze, voltak kiadók, amelyek ezzel különösebben nem foglalkoztak, megelégedtek azzal, hogy megélnek a támogatásból, és semmi sem ösztönözte őket a piaci jelenlétre.

"Napjainkra gyakorlatilag oda jutottunk, hogy a címszám a felére, harmadára csökkent, mivel a könyveladás a kiadóknak csak gondot jelent – mondja Bihari Zoltán, aki azt állítja, hogy ennek (is) köszönhetően évente harminc címnél nem jelenik meg több a Felvidéken. – Márpedig, ha kiadó vagyok, arra kell törekednem, hogy a könyv eljusson az olvasóhoz. Ha nem így történik, ha nem az a cél, hogy az emberek olvassanak, akkor az író az íróasztalnak ír. Kulturális és társadalmi értelemben is azért adunk ki könyveket, hogy olvassák az emberek."

könyvhét3
Több mint hetven könyvbemutatót tartottak
Az MKKE húzása

Mint említettük, a tavalyi könyvhét csak virtuálisan valósult meg, az idei pedig – felvidéki szempontból – kapott egy övön aluli ütést. Még a pandémia előtt, 2019-ben volt egy könyvfesztivál, ahol találkozott az MKKE új elnökével, Deák Katalinnal, akitől akkor tudta meg, hogy 2020-tól a határon túli kiadók pavilonját is fizetőssé teszik, meséli Bihari.

"Az új elnök ezt úgy említette, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, miközben a kormányra mutogatott, amelynek ugye vajmi kevés köze van ehhez. A saját döntésük volt, amit pénzügyi okokkal magyaráztak, és a kiadókra hárították az egészet, mondván, a kiadók intézzék el maguknak, hogy kapjanak erre külön támogatást.

Pedig három évtizedes gyakorlat volt – és ebben konszenzus alakult ki –, hogy a határon túli könyvkiadóknak nem kell bérleti díjat fizetniük."

A történet másik furcsasága, mondja Bihari Zoltán, hogy amikor ezt közölte a kiadókkal, azok nem tiltakoztak, különösebben nem rázta meg őket a változás. Miután közös felvidéki pavilon így nem nyílt, az idei könyvhéten gyakorlatilag az időközben tulajdonost váltott és Budapestre költözött AB-Art kiadóhoz társult Lilium Aurum képviselte a felvidéki könyvkiadást az idei ünnepi könyvhéten. Miután az AB-Art is kiesett, mintegy húsz könyvet tudtak volna kivinni a Vörösmarty térre, folytatja Bihari, ám ilyen körülmények között és ilyen hozzáállással nem tudták vállalni a jelenlétet.

Nem tudom, mi tudná visszafordítani ezt az örömtelen folyamatot – mondja végül Bihari Zoltán. – Én ebbe már nem tudok több munkát beletenni. Amit végtelenül sajnálok, hogy a kiadók jelenléte az idei könyvhéten megszakadt.
könyvhét4

Márpedig ha egyszer valami megszűnik, azt nehéz újrakezdeni. Ha jövőre ismét ingyenes lenne a pavilon, ismét megcsinálnám, de úgy tűnik, hogy nem errefelé mennek a dolgok. Küzdöttem sokáig, hogy a felvidéki kiadók magyarországi forgalmazása jól működjön, de ez az időszak úgy tűnik, lezárult."

Magyar irodalom határok nélkül?

Bár a fenti látlelet egy terjesztő nézőpontja (aki szinte missziót teljesített a felvidéki irodalom magyarországi jelenlétében), a fentiekhez sajnos sok hozzáfűzni való nincs. Kínzó kérdés annál több. Hogyan juthattunk ide harminc évvel a rendszerváltás után? Amikor minden arról szól, hogy ledőltek a határok, és egyetlen magyar irodalom létezik – a maga régióival –, lehet, hogy újabb szellemi határok vannak kialakulóban? Szokták mondani, hogy a tehetség megtalálja a maga útját. A könyvre, mint piaci termékre, sajnos ez nem vonatkozik. Legalábbis napjainkban. És reméljük, átmenetileg.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/36. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.