2017. április 20., 16:22

Könyvfesztivál - Magyar és világirodalmi újdonságok a Magvetőnél

BUDAPEST. Kemény István esszégyűjteménye, Darvasi László Szív Ernő-tárcái, valamint a francia Olivier Bourdeaut és a német Ralf Rothmann egy-egy új kötete is szerepel a Magvető Kiadó ünnepi kínálatában.
201704201624160.mm0.jpg

Szegő János, a Magvető szerkesztője elmondta: a kiadó új sorozatot indít Darvasi László még a kilencvenes években életre hívott újságíró alteregója, Szív Ernő neve alatt született írások közreadására. A sorozat első, tematikus darabja Az irodalom ellenségei címmel jelent meg a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.

"Fontosnak tartjuk, hogy Darvasi László egyre gazdagabb epikai életműve mellett a Szív Ernő-műveknek is meglegyen a könyves dokumentációja. Ugyan ezek a tárcák a napilapok vonal alatti hasábjaira születtek eredetileg, mára már látjuk irodalomtörténeti jelentőségüket is" - hangsúlyozta. A szerkesztő hozzátette: a parodikus, ironikus hangvételű írások mellett helyet kapott a kötet végén a szerző tavalyi súlyos betegségének és gyógyulásának történetét feldolgozó Legionella-füzet is.

Kemény István a Könyvfesztiválra az elmúlt 20 évben született, kultúráról, irodalomról, történelemről és politikáról szóló esszéit válogatta kötetbe. A Lúdbőr című könyvből a szerző rendkívüli érzékenysége és olykor radikalizmusa világlik ki - emelte ki Szegő János. "Kemény Istvánra eddig úgy tekintettük, mint aki a legtöbb fülszöveget írta fiatal, pályakezdő költők számára, de most visszamenőleg is jól látszik, hogy hosszabb távú esszékben is nagyszerűen helytáll" - fogalmazott a szerkesztő, aki szerint a kötettel helyre kerül az író-költő életművének egy fontos része.

A Nibelung-sztori címmel jelent meg a Magvető gondozásában Tótfalusi István kalauza Richard Wagner négyrészes operaciklusához. Szegő János elmondta: az olykor zavarba ejtően komplex történetet, mitológiáját a szerző közvetlen stílusban meséli el elsősorban kamaszok számára. A Schmal Róza varázslatos illusztrációival díszített kötettel a kiadó a Wagner-élményt igyekszik elérhetőbbé tenni.   

A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt a francia irodalomban Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című regénye. A mára világhírű szerző, aki az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának résztvevőjeként érkezik a hétvégén Budapestre, 35 évesen mindössze hét hét alatt írta meg a most magyarul is megjelenő művét - emelte ki a szerkesztő.   

Szegő János szerint a regény egy "egészen felszabadítóan dilis olvasmány", amelyben gyerekoptikán keresztül szemlélhetünk egy, a valósággal szembesülni képtelen, fiktív életet élő szülőpárost, akik nap mint nap ugyanazt az egy lemezt, és ugyanazt az egy dalt hallgatják.   

Szintén a Magvető világirodalmi kínálatában jelenik meg az amerikai Cormac McCarthy egy korai műve, az Isten gyermeke, valamint Ralf Rothmann Tavasszal meghalni című kötete. Az 1953-ban született német szerző saját apja második világháborús történetét írta meg annak halála után. A férfit 19 évesen a háború végjátékában, 1945 márciusában kényszersorozták a Waffen SS kötelékébe. A Dunántúlra küldték szolgálatot teljesíteni, ahol szintén besorozott legjobb barátját szökési kísérlet miatt kivégzőosztag elé állították, amelyben ott kellett állnia Ralf Rothmann édesapjának is.   

A "furcsa, göcsörtös költőiséggel" megírt, "nagyon bátor" könyvvel kapcsolatban a német kritika arra hívta fel a figyelmet, hogy egy újabb nemzedék "próbál kezdeni valamit" a háborúval, és ebben a besorozott fiatalok már áldozatként jelenhetnek meg - mutatott rá Szegő János.   

A Könyvfesztivál alkalmából két kötettel bővül a Magvető Tények és Tanúk sorozata. Első alkalommal jelenik meg Király István irodalomtudós, kultúrpolitikus 1956 és 1989 között vezetett naplója, amelyre lányai, Király Júlia és Király Katalin bukkantak egy lakásfelújítás alkalmával.   

"Nagyon bátor gesztus a részükről, hogy egy ennyire ellentmondásos, nagyságában, de rossz döntéseiben is hírhedtté vált személyiség legbensőbb titkait is segítenek megosztani az olvasókkal" - fogalmazott Szegő János. Hozzáfűzte: Király István abból a pozícióból, amelybe irodalomtudósként a politikai hátszélnek és helyzetnek köszönhetően jutott, egyszerre látott bele a magyar kultúra és a politika vegykonyhájába. Naplója rengeteg, a hatalom természetrajzáról tett éles szemű megfigyelésnek ad helyet, segít rekonstruálni a Kádár-kor kulturális életének térképét, egyben pedig izgalmas portrét is nyújt egy dilemmákkal küzdő nagy hatású értelmiségiről.   

Az első demokratikusan megválasztott Országgyűlés elnökével, Szabad Györggyel Pavlovits Miklós 1991-92-ben készített életinterjút, amelynek szövege most szintén megjelenik a Tények és Tanúk sorozat részeként. Szegő János szerint egy olyan ember portréja rajzolódik ki az Aradtól az Országgyűlésig című kötetből, akit a 20. századi kelet-közép-európai történelem "többször is a szőnyeg szélére állított".   

"Nem annyira köztudott tény, hogy az erősen asszimilálódott polgári zsidó családból származó Szabad Györgynek az 1944-es munkaszolgálatot követően 1949-ben arra kellett ocsúdnia, hogy a földbirtokait elveszik, és hirtelen kulákká minősítik. Ezután történészként bekkelte ki a Kádár-rendszert, hogy a rendszerváltozáskor a Magyar Demokrata Fórum nyugatos, polgári irányát képviselje" - hangsúlyozta a szerkesztő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.