2022. június 22., 08:13

Kis szubjektív szlovákiai magyar történelemkönyv – Megjelent Csáky Pál A Penge élén c. kötete

2021-ben jelent meg Csáky Pál Büszkeség és harag című interjúkötete, három hosszabb beszélgetés formájában, amelyek az 1989-2020 közt eltelt időszak történéseit ölelik fel az oral history, azaz az elbeszélt történelem eszközével. A könyv egyfajta elszámolása is annak az időszaknak, azoknak a folyamatoknak, amelyeknek a könyv szerzője aktív részese volt.  Egy évvel később, 2022 májusában – mintegy az említett kötet kiegészítéseképpen – megjelent a szerző következő kötete: A penge élén, amelyben Csáky Pál az elmúlt 30 év legfontosabb döntéseit, azok hátterét és indítékait tárta az olvasó elé, korabeli hiteles dokumentumok alapján.

Penge élén, Pozsony
A Pozsonyi Casinóban mutatták be Csáky Pál A penge élén című legújabb kötetét
Fotó: A szerző felvétele

A kötet pozsonyi bemutatójára június 21-én került sor a Pozsonyi Casinóban. A szerző a könyv születésének előzményei kapcsán a könyvbemutatón elmondta, a koronavírus-járványnak és a rázuhant időnek köszönhetőn rendezgetni kezdte azt a több száz kilónyi dokumentumot, amit 1990 óta félrerakott azzal a céllal, hogy ha egyszer majd ideje lesz rá, akkor feldolgozza azokat. S a járvány és a vele járó korlátozó intézkedések elhozták neki ezt az időt.

Több száz kilónyi dokumentumból született a könyv

„Így született meg a Büszkeség és harag ikerkönyve, A penge élén. A Büszkeség és harag tulajdonképpen egy beszélgetőkönyv, három újságíró kérdezett az elmúlt harminc év három különböző korszakáról, vagyis az a kötet inkább összefüggésekről szól, elemzésekről: mi az, ami sikerült és mi az, ami nem az egyes korszakokban, illetve arról, hogy hogyan lehettünk volna hatékonyabbak” – fogalmazott portálunknak Csáky hozzátéve, ebből adódik, hogy ez a könyv lényegében személyesebb indíttatású.

Csáky szerint a három évtized alatt félrerakott dokumentumok, olyan témákról szóltak, amelyekről úgy gondolta, hogy közérdeklődésre tarthatnak számot.

Néhányukról beszámolt a korabeli sajtó is, de például műhelymunkák, anyagok, törvényjavaslatok is voltak közöttük, mint mondjuk, a kisebbségi törvény tervezete, ami eddig nem jelent meg sehol”

– mondta Csáky hozzáfűzve, az eredeti dokumentumokat a feldolgozás után eljuttatta a Fórum Intézetbe, tehát kutatható bárki számára, aki ezzel a korszakkal behatóbban szeretne foglalkozni.

Penge élén, Pozsony
A közönség érdeklődéssel hallgatta a könyvbemutatót
Fotó:  A szerző felvétele

„Ezeknek a dokumentumoknak az alapján született meg tehát A penge élén kötet, amelyről a történészek, akik a kötetet a megjelenése előtt értékelték és elemezték, azt mondták,

hogy nem született még ilyen jellegű könyv a szlovákiai magyar könyvírásban”

– fogalmazott Csáky, aki szerint a kötet megpróbálja felelősséggel összefoglalni azt a folyamatot, illetve annak leglényegesebb elemeit, amin a felvidéki magyar politizálás, illetve közösség a rendszerváltozástól keresztültment.

Sikerek és negatívumok

Ez a kötet páratlan kordokumentum arról, hogy mi történt velünk és körülöttünk az elmúlt évtizedekben, milyen ügyekben sikerült előrelépnünk, s melyek azok a területek, ahol fokozódtak a gondjaink. A könyv kordokumentumok alapján szemlélteti azokat a történéseket, amelyeket sikerként könyvelhetünk el, a szerző néhány vidámabb történetet el is mesélt belőle a könyvbemutató során, de rámutatott arra is, hogy nem csupán sikertörténetről van szó, történtek ebben az időszakban olyan negatívumok, voltak olyan hiányosságok is, amelyekre nem igazán lehetünk büszkék. „

Amikor megírtam a könyvet, én magam is meglepődtem, hogy mennyi zűr, mennyi támadás volt ellenünk ebben az időszakban. Nem volt ez tehát csak a dicsőség útja, komoly küzdelmek zajlottak egymás között is. Amire én nem vagyok büszke, ezt többször is elmondtam már, az a 2009-es pártszakadás, pártelnökként én ezt eléggé nehezen éltem meg”

– fogalmazott.

Penge élén, Pozsony
A könyvbemutató után a szerző dedikálta a könyvét az érdeklődőknek
Fotó:  A szerző felvétele

A másik dolog, amit Csáky negatívumként értékel, hogy 2006-ban megtört a lendület, és a magyar párt nem került be a kormányba. Helyettük viszont bekerült a nacionalista Ján Slota és Vladimír Mečiar. „Nem volt egyszerű történet ez sem, nagyon féltünk a kormányalakítástól Ficóval, csak ezért léptünk volna a be a koalícióba, hogy Slota ne kerülhessen be. De Ficóék Slotát választották…, és jött a szurkolóverés, a Malina Hedvig-ügy. Szlovák szempontból is negatív tapasztalat volt a számomra, hogy ez az ország néhány hét alatt, hogy vissza tudott zuhanni a nacionalizmusba” – mondta Csáky.

Ez a könyv mindazoknak szól, akik világosabban akarnak látni az elmúlt fél évszázad történéseit illetően, s ennek alapján jobban fel akarnak készülni az előttünk álló kihívásokra”

– áll a kötet fülszövegében. Egy kis szubjektív szlovákiai magyar történelemkönyv tehát ez a kötet, amelybe nem árt belelapozni, mert rengeteg információt tartalmaz. Olyan belső információkat is, amelyek érthetőbbé teszik a felvidéki magyar történetet mindenki számára. És nem utolsósorban képet ad rólunk is, arról, hogyan változtunk mi magunk, milyenné formáltak bennünket a kihívások az elmúlt évtizedek során.

Talán ez a kötet is hozzá tud járulni ahhoz, hogy a felvidéki magyarság újból megtalálja a helyes utat: a megerősödés, a felemelkedés útját”

– írja Csáky a könyv előszavában.

S hogy lesz-e folytatás, születik-e esetleg egyfajta sztorizós könyv, az egyelőre még a jövő zenéje. „Nem kizárt, akár egy ilyen könyv is összejöhet majd a jövőben, hiszen ez is része az életünknek, főleg annak az eseményhalmaznak, amelyen keresztülmentünk az elmúlt évtizedek alatt mindannyian” – zárta Csáky.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.