Kiosztották a Szépíró Díjat
A Szépíró Díjról döntő kuratóriumnak Radics Viktória kritikus, valamint két irodalomtörténész, Selyem Zsuzsa és Tarján Tamás volt a tagja. A vers kategóriában díjazott Marno János A semmi esélye című kötetéről Radics Viktória elmondta: a kötet nagyszerkezetet alkot, tizenkét ciklusba osztott másfélszáz tizenkétsoros precíz konstrukcióját. A kritikus a könyvet "a mulandóság krónikájának" nevezte, összefüggő naplónak, valamint dicsérte a költői nyelvet.
"Marno János költészetében a magyar nyelv elemében van, teljes szövevényes gazdagságában és hajlékony akrobatikusságával mutatkozik meg. Na és persze csal is, viccel is, disznólkodik is, bolondot csinál az emberből: a nyelv nem szentírás, mindenre kapható" – fogalmazott Radics Viktória.
Selyem Zsuzsa a prózai díjjal jutalmazott Garaczi László Arc és hátraarc kötete kapcsán felidézte, hogy a könyv az úgynevezett "lemúr-vallomások" harmadik darabja, és ismét "az általános erőszak-intézmények helyszínén" játszódik: az óvoda és az iskola után a katonaságban. Az irodalomtörténész méltatta Garaczi összetéveszthetetlen stílusát, és párhuzamot vont Ottlik Géza Iskola a határonjával.
"Ottlik kibírta az iskolát, van ebben valami individualisztikus beletörődés. Garaczi fél évszázaddal később nem csak a menekülési vonalat kereste meg, hanem kitalált belőle egy folyamatosan mozgásban lévő megfigyelési pontot, ahonnan nézve a világ beteg tárgyai ugyanolyan fontosak" – fogalmazott Selyem Zsuzsa. Tarján Tamás Veres Andrásról beszélt, aki Kosztolányi Dezső Édes Annája kritikai kiadásának sajtó alá rendezéséért kapta a díjat.
Az irodalomtörténész kiemelte: Veres András a szakmában nem ismer tréfát, eltökéltsége, műveltsége, találékonysága, szenvedélyessége, amellyel az irodalmi kérdések végére igyekszik járni, saját literátus céhén és az egyetemi hallgatók nemzedékein belül bizonyult példának. Az Édes Anna című regény minden eddiginél teljesebb szövegű és nagyobb apparátusú kiadásához Veres András mintegy négyszáz oldalt kitevő jegyzetanyagot írt.
"Ez nem egyszeri, hanem betetőző filológiai teljesítmény" – fogalmazott Tarján Tamás, aki laudációjában méltatta a szerző tárgyilagosságát, értelmezéseinek "röntgen-precizitását" és "megvesztegethetetlenségét". Hangsúlyozta: csakis maga a mű beszél, és csakis a műről való beszéd beszél, amelybe nem lehet elfogultan, kirekesztőn, stílusbravúrokat kergetve belebeszélni.
Az irodalomtörténész a kötetet "egy hivatás, emberi-tudósi elköteleződés önmagán túl mutató, Kosztolányit és a magyar irodalmat szolgáló összegződésének" nevezve.
