2013. április 10., 18:52

Kínozták Ötzit a fogai?

ZÜRICH. Egy kutatócsoport először fedezte fel fogágybetegség és fogszuvasodás, valamint balesethez kapcsolódó fogkárosodás nyomait Ötzinél.

A Zürichi Egyetem kutatóinak eredményei érdekes információkat szolgáltatnak az újkőkori Jégember étkezési szokásairól és az egészségügyi szempontból jelentős szájproblémák evolúciójáról.

Ötzi, a neolitikumi múmia – megközelítőleg Kr.e. 3300-ból származik – megdöbbentően nagy számú, ma is igen elterjedt szájüregi betegséget és fogproblémát mutat. Frank Rühli professzor, a vizsgálat vezetője szerint Ötzinél súlyos fogkopás, számos szuvas terület látható– némelyik igen súlyos –, ezenkívül egyik elülső fogán mechanikus trauma nyoma fedezhető fel, mely valószínűleg baleset eredménye.

Bár több mint 20 éve vizsgálják ezt a fontos múmiát, a fogakat ritkán veszik górcső alá. Roger Seiler, az egyetem fogszakorvosa a legfrissebb számítógép-tomográfiás adatok alapján vizsgálta a fogakat. „A gyökérhártya elvesztése mindig is elterjedt betegségnek számított, már kőkorszaki koponyáknál és egyiptomi múmiáknál is kimutatták. Ötzi lehetővé teszi, hogy különösen jó betekintést kapjunk a betegség korai szakaszába.”

A háromdimenziós CT-felvételekkel bepillantottak a Jégember szájüregébe, és kiderítették, mennyire szenvedhetett az előrehaladott fogágybetegségtől. Különösen a hátsó rágófogaknál mutatta ki Seiler a fogágyi támasztószövet eltűnését, mely majdnem egészen a fog gyökeréig terjedt ki. Ötzi kevés valószínűséggel tisztította fogait, de étkezési szokásai jelentősen hozzájárulhattak az öntisztulás folyamatához.

Napjainkban a fogágybetegséget a kardiovaszkuláris betegségekhez kötik. Érdekes módon a Jégembernél szintén kimutattak érelmeszesedést, melyért – csakúgy mint a fogágybetegségért – főleg génállománya felelős.

A fogszuvasodás pedig ahhoz köthető, hogy Ötzi egyre több keményítő tartalmú táplálékot – kenyeret és gabonakását – fogyasztott, melyek a gazdálkodás terjedésével mindennapossá váltak a neolitikumi időszakban. Emellett az ilyen táplálék a szennyeződések és a kézi darálás miatt jelentős dörzshatást fejtett ki, ahogy az látszik is a Jégember kopott fogain.

Baleseti eredetű fogkárosodása és egyéb sérülései nehéz életét igazolják. Az egyik elülső fog mechanikus traumát szenvedett el – az elszíneződés még most is tisztán kivehető -, míg egy őrlőfoga elveszítette egyik csúcsát, amikor valamire ráharapott – talán egy apró kavicsra a kásában – étkezés közben.

A Jégember a legidősebb gleccsermúmia a világon. 1991-es felfedezése óta számos tudományos vizsgálatot végeztek el rajta. 2007-ben például - szintén Rühli közreműködésével - megállapították, hogy halálát valószínűleg belső vérzés okozta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.