2012. október 14., 17:47

Kínai író kapta a német könyvszakma Békedíját

BERLIN. Liao Ji-vu emigrációba kényszerült kínai ellenzéki író kapta a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíját, a tekintélyes elismerést vasárnap adták át a Frankfurti Könyvvásáron.
A díjazott az ünnepségen hevesen bírálta a pekingi vezetést. Az 1989-es Tiananmen téri tüntetések véres leverésére emlékeztetve hóhérnak nevezte a kínai kormány tagjait, és bírálta azokat a nyugati nagyvállalatokat, amelyek a szabadkereskedelem nemes eszméjével takarózva együttműködnek velük.

Hangsúlyozta: tévedés, hogy a gazdasági fellendülés törvényszerűen demokráciához vezet. Csak a "diktatórikus kínai nagybirodalom" bukása hozhatja el a szabadságot a kínai népnek és az országban élő kisebbségeknek, köztük a tibetieknek és az ujguroknak - mondta a kínai társadalom peremén élő emberek bemutatásával világhírűvé, hazájában viszont nem kívánatossá vált szerző.

Liao Ji-vu 54 éves, jelenleg Németországban él. A német könyvszakma legfőbb szervezetének díját az indoklás szerint legfőképpen azzal érdemelte ki, hogy "elszántan tiltakozik a politikai elnyomás ellen, és a hazájában jogaiktól megfosztottak nevében szól, akiknek hangja így messze elhallatszik".

Liao Ji-vu a modern gazdasági átalakulásból kimaradt és a társadalom peremére sodródott rétegek világát bemutató műveivel szerzett nemzetközi elismertséget. A világhírt A halottsétáltató - Igaz történetek: Kína alulnézetből című, 2001-ben Tajvanon kiadott kötet hozta meg számára, amelyben többek között egy leprással, egy politikai elítélttel, egy hivatásos siratóasszonnyal és egy sírrablóval készített interjúit gyűjtötte össze. A könyvet a Kínai Kommunista Párt betiltotta.

A vasárnapi díjátadón elmondott beszédében Liao Ji-vu elhatárolta magát az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettjétől, Mo Jentől (Mo Yan), az államot képviselő írónak nevezve honfitársát. A Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíja az egyik legrangosabb civil kulturális díj Németországban. A könyvszakma csúcsszerve 1950 óta minden évben egy-egy olyan személy munkásságát ismeri el a 25 ezer euróval járó díjjal, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a béke és a párbeszéd eszméjének érvényre juttatásában, mindenekelőtt az irodalomban, a művészetben és a tudományban.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.