Ki lesz a Szinnyei József Könyvtár igazgatója november 1-től?
Miután Nyitra megye több kulturális intézmény-igazgatójának lejár(t) az ötéves igazgatói megbízatása, egymás után születik döntés a korábban kiírt vonatkozó pályázatok győzteseiről. A Komáromi Jókai Színház és a Komáromi Regionális Művelődési Központ direktorát már kinevezték, szeptember 10-én pedig a Szinnyei József Könyvtár esetében került sor a pályázati bizottság döntéshozatalára, amit még további lépések követnek…

Ahogy arról már előzőleg beszámoltunk: a Nyitra Megyei Önkormányzat a komáromi könyvtár ügyében is megalakította az illetékes pályázati bizottságot, amelyben informátorunk tájékoztatása szerint a Magyar Szövetség megyei frakcióját bizottsági elnökként Becse Norbert, a megyei képviselőcsoport alelnöke és a magyar párt Komáromi járási elnöke, további tagként Bauer Ildikó és Orosz Örs képviselte, illetve abban független képviselőként Jobbágy József, a szakmaiság képviseletében pedig Silvia Detvayová, a Nyitrai Megyei Hivatal kulturális osztályának vezetője, valamint Török Ágnes, a Szinnyei József Könyvtár igazgató-helyettese és Bellér Beáta kapott még helyet.
A történtekről Becse Norbert tájékoztatta portálunkat: „A mai ülésünkre meghívtuk az egyetlen olyan pályázót, aki teljesítette a pályázati feltételeket. Ő Fabó Mária mérnök, jelenlegi könyvtárigazgató, aki a jelen levő öt bizottsági tag előtt tíz percben ismertette a következő öt évre vonatkozó terveit, további tíz percben pedig feltettük a kérdéseinket, amelyekre kielégítően válaszolt. Az is elhangzott: a megyei hivatal kulturális osztálya teljesen elégedett volt Fabó Mária eddigi munkájával. Majd titkos szavazással, egybehangzólag döntöttünk arról, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzatnak őt javasoljuk régi-új igazgatónak”.
Következő lépésként a szeptember 22-i ülésén a megyei önkormányzat vélhetően megerősíti a Fabó Mária régi-új igazgató kinevezésére vonatkozó határozatukat. Branislav Becík megyeelnök jóváhagyása, aláírása után pedig a régi-új direktor megbízatási időszakát november elsejétől további öt évre meghosszabbítják.
A bizottság elnökétől azt is megtudtuk, hogy bár további négy személy is jelentkezett a pályázatra, de egyikük sem teljesítette annak megszabott kritériumait.
„A további jelentkezők a Profesia.sk és hasonló állásközvetítő oldalakon értesültek e lehetőségről, de mindnyájuknak hiányos volt a benyújtott pályázati anyaga, az egyikük az életrajzát sem adta le, illetve nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel. Akadt köztük pincér, raktáros…, (szak)középiskolai végzettséggel, tehát nem számítottak komolyan vehető vetélytársaknak” – szögezte le végül Becse Norbert, akik minderről elsőként portálunknak adott interjút.