Két évkönyv a szülőföld igézetében
„Eredj, ha azt hiszed,// hogy odakünn a világban nem ácsol//a lelkedből, ez érző, élő fából az emlékezés új kereszteket.” – Reményik Sándor maradt, mások, mint Márai Sándor, új hazát kerestek maguknak. De a gyerekkori emlékeket, a szülőföld emlékét magukkal vitték. Hisz az mindörökre kitörölhetetlen. A napokban két regionális évkönyv is napvilágot látott Gömörben és Nógrádban, amelyek az elmúlt évszázadok-évtizedek helyi emlékeit kutatják.
Bár a muzeológia s a helytörténet is a holt tárgyak-holt lelkek vizsgálatának jegyében zajlik, a 2020-as év a „műfaj” képviselőit is alaposan próbára tette. Az év nagy részében a múzeumok s a levéltárak is zárva tartottak, a kiállítások egy része elmaradt vagy csak virtuális formában került a nagyközönség elé (igaz, így sok-sok világhírű múzeum anyaga elérhetővé vált), s az állami támogatások is elmaradtak. A Gömör-Kishonti Múzeum épületében jelentős felújítások zajlottak (megújult például a könyvtár épülete és a múzeum udvara is), s betervezték a már hagyományos évkönyvük 16. évfolyamának a kiadását is, de az állami támogatás elmaradt.
Szerencsére a helytörténet iránt érdeklődők összefogtak, s besegített az évente Losoncon és Várkúton (Hradište) megrendezendő Regionális történelem iránt érdeklődők találkozójának szervezőbizottsága is, akik 2020-ban úgy adták ki hatodik kötetüket, hogy maga a találkozó a koronavírus miatt elmaradt. De ahogy Rimaszombatban, úgy ők is bőséggel találtak támogatókra, akik jutalmul az évkönyv bővített kiadását vehették a kezükbe.
A két kötet közös nevezője, hogy ugyan mindkettő szlovák nyelvű, de rengeteg magyar vonatkozású anyagot tartalmaz. Ez persze nem is csoda, hiszen a két régióban évszázadok óta élnek együtt magyarok, szlovákok, cigányok és zsidók (ez utóbbiak ma már leginkább csak az emlékezet szintjén), s a nógrádi antológia egyik újdonsága, hogy Böszörményi István helytörténész áldozatos munkájának köszönhetően több magyarországi (hely)történész munkáját is tartalmazza. Amíg a Gömör-Kishonti Múzeum évkönyvében elsősorban a múzeum munkatársai adnak számot az elmúlt években végzett kutatásaikról (a könyv magyar nyelvű tartalomjegyzéket is tartalmaz), a másik kötet a teljes nógrádi-gömöri régió helytörténeti kutatásait átfogja, s alig van olyan település, amely ne szerepelne benne legalább az említés erejéig. Nézzük hát meg, mit kap az az olvasó, aki kézbe veszi a két kötetet.
Gömörben évtizedekig Július Bolfík fogta össze a szlovák nyelvű helytörténeti kutatásokat (magyar vonalon ugyanerre B. Kovács István vállalkozott, aki több mint húsz évig jelentette meg a Gömörország c. negyedévi lapot), s Obzor Gemera címmel adott ki időszaki folyóiratot, amely a kilencvenes években megszűnt. A folyóirat szerepét vette át a Gömör-Kishonti Múzeum évkönyve, amely 2020-ban immár a tizenhatodik évfolyamához érkezett.
Az Oľga Bodorová által összeállított kiadvány főleg a múzeum szakembereinek biztosít publikálási lehetőséget, s ezek nagy része kapcsolódik az elmúlt évek kiállításaihoz és kutatásaihoz. Gálffy Mónika ornitológus, a Borka-völgy, Laponya és Uzapanyit mezőgazdasági területeinek madárvilágát vizsgálta a fészkelési időszakban, Botos Sándor és Nagy Erzsébet a Daxner utcában a református óvoda és alapiskola építésének/felújításának kapcsán elvégzett régészeti leletekről számol be, Ján Aláč Nógrád és Gömör-Kishont evangélikus környezetének huszita hagyományait tárta fel, Kerényi Éva egy ma is látható (már, amikor a múzeum épp nyitva tarthat) kiállítás főhősét, Fábry János múzeumalapítót mutatja be, s egy másik kiállítás, a pályakezdő Šarlota Bottová festőművész képi világába nyúkt betekintést Ľudmila Pulišová.
Ugyancsak ő mutatja be a múlt század első felében annyira népszerű bábszínház felsőpokorágyi emlékeit is. A kötet szerkesztője, Oľga Bodorová az 1934-es süvétei kerámia kiállításról szól fennmaradt emléktárgyak, plakátok és egy évkönyv alapján, Dušan Hutka Štefan Pekar festőművész életútját vázolja fel, ahogy Koncz Erik tollából olvashatunk II. Balassa Pál és fia, János életéről, Peter Cengel a kiesvölgyi vasgyár történetét idézi meg, míg Lőrincz Árpád Ardó ólom- és cinkbányáinak tulajdonviszonyait tárja fel.
A Regionális történelem barátjainak 2020-as várkúti találkozója a koronavírus miatt ugyan elmaradt, de az ott el(nem)hangzott anyagok a találkozó hatodik évkönyvében megjelentek. A Mišo Šesták által szerkesztett évkönyv ezúttal is két változatban jelent meg. A szűkített, 330 oldalas változatot az érdeklődők, míg a bővített 640 oldalas változatot a támogatók vehetik a kezükbe. Ez utóbbi hatvan tanulmányt tartalmaz, s a régészeti kutatásoktól a legutóbbi évek történetéig, a helytörténettől az élettörténetekig meglehetősen bőséges a skála. A hatodik évfolyam fontos újdonsága, hogy abban magyarországi szerzők is feltűnnek (köszönhetően Böszörményi Istvánnak, aki lefordította ezeket a cikkeket), de számos szlovák szerző foglalkozik magyar és zsidó témákkal is. Az élettörténetek között megtaláljuk az Ipolygalsán született Magyar Ferenc életútját (aki az Új Ember c. legendás budapesti hetilap felelős szerkesztője volt évtizedeken át), s ha már az élettörténeteknél tartunk, akkor megismerkedhetünk Fischer György (ott volt a normandiai partraszállásnál), Ema Goldpergerová (akiről a társaság díjat is elnevezett), a lelkész-író Samuel Činčurák, Huhra András katolikus lelkész áldozatvállalásáról, Serly Lajos zeneszerzőről s karmesterről, Ján Kadár Oscar-díjas filmrendezőről, aki gyerekkorát Rozsnyón és Losoncon töltötte, de Fraňo Kráľ íróról és Július Pántik színművészről is. Érdekes tanulmány szól két, a régióban is megfordult világhírű zeneszerzőről, Hubay Jenőről és arról a Lehár Ferencről, aki 1892-ben karmesterként járt Losoncon, s halálosan szerelmes lett Czaczula Amália kisasszonyba, de hiába kérte meg a kezét, az apja nem adta egy ismeretlen, nincstelen senkihez…
A magyarországi vendégszerzők jóvoltából olvashatunk Rozsnyó egykori felsőfokú intézményeiről (Szepessyné Judik Dorottya), az első nógrádi gyógyszertár építéséről (Hausel Sándor), Losonc dualizmuskori életéről (Toronyi Judit), míg Galcsik Zsolt az Országos Széchenyi Könyvtárban losonciak gyászjelentéseinek nézett utána.
Füleket ezúttal is a vár s az ottani legújabb feltárások képviselik, Rimaszombatot egykori árvaházai, s érdekes korfestő tanulmányt olvashatunk Roman Holec tollából (1919 és Nógrád). Drenko József a losonci börtönök és vesztőhelyeket idézi meg izgalmas tanulmányában, külön fejezet foglalkozik Ábelfalva múltjával, s betekintenek a korabeli sajtóba is.
Mondhatnánk, hiánypótló kiadványokról van szó, de akkor nem lennénk pontosak. Sokkal többről szólnak ezek a kiadványok, hisz a szülőföld emlékeit idézik vissza. Azoknak is, akik Reményikhez hasonlóan maradtak, de azoknak is, akik Máraihoz hasonlóan a kényszerű távozást választották. S még inkább szól azokhoz, akik most állnak válaszút előtt.
