Justh Zsigmond, aki ingázott az arisztokrácia és a parasztság között
Alig 31 év adatott meg neki (is). Ahhoz a kiegyezés utáni nemzedékhez tartozott, akik sajnálatosan korán haltak. Voltak, akiket a tüdőbajuk vitt el, mások önmaguk döntöttek úgy, ennyi elég. Ezeket az embereket, vagyis sorstársait írja meg a Turócból elszármazott Justh család Zsigmond nevű fia, aki arisztokrataként indult, arisztokrataként élt, s aki mégis a paraszti élet egyik első hiteles ábrázolója a magyar irodalomban. Utolsó, Fuimus (Voltunk) című regénye már a címében is elsiratja az arisztokráciát. Voltak, akik a kritikai realizmus egyik első fecskéjének tartották, Szerb Antal szerint csak egy „előkelő dilettáns” volt a magyar irodalomban, s alig veszteget rá híres irodalomtörténetében pár mondatot.
Vérbeli arisztokrata volt, amilyenek csak kevesen a magyar irodalomban. Széchenyi István, Eötvös József vagy majd évtizedekkel utána Bánffy Miklós. A nagyrészt plebejus irodalom mindig idegenül meredt rájuk, hiszen a főúri kastélyok világában elzártan élő főurak értsenek a táncrendhez, a kardvíváshoz, beszéljenek öt-hat nyelvet, de ne ártsák magukat bele az élő eleven művészeti életbe!
A turócszentmártontól 14 kilométerre délre fekvő ma mintegy ezer lelkes falucska – amely címerében őrzi Szent László alakját –, számos jeles magyarral dicsekedhet. A Justh családon kívül itt született 1791-ben Petőfi Sándor édesanyja, Hrúz Mária, ahogy Lahner György aradi vértanú is, akit 54. születésnapján végeztek ki az aradi várbörtönben. Talán ő volt a legszerényebb, legcsendesebb az aradi hősök közül, s ezért hajlandóak vagyunk megfeledkezni róla (a Tizennégy vértanú című Hajdufy Miklós tévéjátékban Solti Bertalan alakította a rendkívül csendes, ugyanakkor a forradalom sikeréért egyik legtöbbet tévő honvéd vezérőrnagyot, aki 1795-ben született német polgári családban Necpálon, s katonai pályáját a császári hadseregben kezdte, de a forradalom kirobbanása után azonnal felajánlotta a szolgálatait a forradalmi magyar hadseregnek. Holott a magyar nyelvet csak törve beszélte, felesége egy olasz nő, Luchia Conchetti volt, s frigyükből egy lánygyermek született.
1849. február hatodikától tábornokká nevezték ki. Lahner meg sem áll Nagyváradig, ahol új lőszergyárat állíttat fel, ahol a lőszergyártás megújult erővel folytatódik, s a fegyvergyár az ország legnagyobb hadiipari központja lett. A fegyvergyárban különböző lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat is készítettek, a vár környékén puskaporgyár és ágyúöntöde is volt, míg a vár kazamatáiban fegyvergyutacsokat készítettek. Lahner az ágyúkra Zrínyi utolsó hadtudományi munkájának jelmondattá vált főcímét íratta: „Ne bántsd a magyart!” 1849 májusában a haditanács a katonai események miatt döntést hozott a fegyvergyárak Pestre való visszaköltöztetéséről. Lahner ezt is példásan vezényelte le. A szabadságharc bukása után tizenhárom társával együtt halálos ítélet várt rá, hetedikként (az akasztottak között harmadikként) végezték ki – az 54. születésnapján. A kivégzése előtt elhangzott utolsó mondata: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom”. Holttestét Damjanich Jánoséval együtt Csernovics Péter temesi főispán a hóhér lefizetésével szerezte meg, és saját birtokán, Mácsán temettette el. Az aradi gyásznap 125. évfordulóján, 1974-ben az Aradon és környékén nyugvó tizenegy vértanú csontjait áttemették az aradi emlékoszlop tövében létesített kriptába.
A család arisztokrata származása feljogosította a család mindenkori férfitagjait arra, hogy közjogi pályát fussanak be, s tehetségüktől függően ott legyenek az ország vezetésében. Ez az idősebb fivér, az 1850-ben Necpálon született Justh Gyula esetében így is történt, 13 évvel fiatalabb öccse azonban – bár jogi tanulmányokat folytatott –, már nem követte a családi hagyományokat, finom, hosszú ujjai is mintegy megelőlegezték a művészi pályát. Írói hajlama mellett remekül zongorázott, s mivel családja pénzéből telt rá, semmi se állt az útjába, amikor úgy dönt, hogy végleg eljegyzi magát a művészetekkel. De érdemes még egy mondat erejéig visszatérni az öccsével ellentétben tisztes kort, 67 évet megélt Gyulára, aki a kiegyezés utáni időszak legbefolyásosabb magyar politikusai közé tartozott, s több mint négy évig, 1905 és 1909 között a magyar képviselőház elnöke is volt. Kossuth Ferenc embereként 1912-ben ő vezette a Tisza István elleni obstrukciót is. S bár a nagy háború harmadik véres évében halt meg, betegsége miatt már kimaradt a tragikus eseményekből. Munkásságát elismerve Makó díszpolgárává avatta.
Származása és kapcsolata révén bejáratos nemcsak a főúri családokhoz, hanem művészkörökbe, például rendszeres vendége emigráns orosz társaságoknak, így a neves festő, Verescsagin állandó beszélgetőtársa. Batsányi János után ő az első, aki felfedezi magának Párizst, később követi majd Párizs-rajongásában Ady Endre, József Attila vagy Illyés Gyula és sokan mások. Ekkor már egyre inkább biztos abban, szépíró akar lenni, 14 kötetes társadalmi regényciklust tervez A kiválás genezise címmel, amelyből mindössze három rész készül el; A pénz legendája, a Gányó Julcsa és a Fuimus. Párizsi útjai során naplót vezet, amely fontos dokumentuma a kor párizsi művészéletének is. Arrafelé akkoriban a magyar irodalomból legfeljebb Jókait ismerik, akinek több művét lefordították már világnyelvekre, no meg a Wohl-testvéreket, akiknek neve a ma olvasójának nem mond már semmit.
Ahogy említettük, egy időben irodalmi szalont szeretett volna működtetni, de az ún. irodalmi élet nem volt vevő a kísérletre. Maradt hát a másik véglet, a parasztok műveltségi szintjének felemelése. Görög mintára vályogból szabadtéri körszínpadot állított fel szenttornyai birtokán, amelynek bejáratában Jászai Mari Stróbl Alajos elkészítette szobra várta a nagyérdeműt. Többnyire klasszikus darabokat mutattak be, amelyeket a saját betanításában a saját parasztjai adtak elő. Minden bemutató előtt egy akkor népszerű esztéta, Silberstein-Ötvös Adolf tartott kiselőadást. Bemutatásra került Shakespeare-től a Makrancos hölgy, Molière Képzelt betege, Plautus Fecsegőkje (ma Hetvenkedő katona címmel ismert), de Czóbel Minka és Justh jelenetei is. „Egész búcsújárás volt a faluban, amikor meghallották, hogy előadás lesz. Belépődíj nem volt. Igen szerették a parasztok. A szomszéd földbirtokosokat nem hívták meg, Justh a kapcsolatot velük nem tartotta” – emlékezett vissza a banzájokra Henczély Károly tanító özvegye.
Súlyos beteg, tudja, legfeljebb hónapjai vannak hátra. Bár mindent megpróbált, hogy kigyógyuljon a tüdőbajából, jár Szicíliában, Egyiptomban, Indiába (ahová rajta kívül majd Maróthy Margit színésznő is eljut), a Riviérára, de semmi sem segít. Addig megírt művei közül a legelső, az Ádám kéziratban marad, több műve (Művész-szerelem, Káprázatok, Páris elemei, A puszta könyve) a Pallas és a Révai testvérek kiadásában jelenik meg, s még megéli a Fuimus (Voltunk) első kiadását is. Azt a francia nyelvű költészeti antológia kiadását viszont már nem, amelyet saját maga válogat és fordít. Ebbe húsz-húsz verset válogat Petőfitől és Aranytól, tizenötöt Gyulai Páltól, míg tízet Vajda Jánostól.
Alig egy hónappal a halála előtt írja már a közelgő végzet biztos tudatában Czóbel Minkának: „Nos, hát így van jól. Mindig mondtuk: mi nem leszünk öregebbek harmincnál”. Ő jó egy évvel túlélte a harmincat, sokan mások, mint Darmay Viktor, Indali Gyula, Toldy István nem. Szenttornyai birtokán temették el, majd jó magyar szokás szerint halálának 100. évfordulóján újratemették, így jelenleg a gádorosi temetőben pihen. Itt és Orosházán a könyvtár is az ő nevét viseli.