2021. augusztus 1., 16:26

Jókai Mór és a nyomda ördöge

Jókai Mórt nemcsak a maga korában, hanem később is nagyra tartotta az irodalomtörténet-írás, de még ennél is fontosabb, hogy olvasók milliói fogadták a szívükbe. Persze akadt azért néhány irigye és bosszantója is, akik nem tudtak megbékélni ezzel a népszerűséggel. Tudjuk, hogy eredetileg Jókay Móricnak hívták, de ő, bizonyára Petőfi hatására is, „plebejusította” a nevét. Karinthy Frigyes írta: „Nekünk, magyaroknak nincs okunk panaszra, a korlátlan lehetőségek országa vagyunk. Nálunk egy tehetségből bármi lehet. Jókay Móricból például akár – Jókai Mór.”

Jókai Mór
Fotó: cultura.hu

A nyomda ördöge még ma is áskálódik időnként egy-egy kézirat nyomtatásánál, de azokban az időkben, amikor Jókai szinte évente jelentette meg újabb regényét, fáradhatatlanul ügyködött. Az alábbi esetnek Jókai csak a vétlen szereplője volt, azt a kormányt bíráló dörgedelmes írást, amelyet az általa főszerkesztett Nemzet című lap egyik vezércikkírója jegyzett, nem sokkal a gép beindítása előtt küldték a nyomdába.

Az utolsó mondata így szólt: „Ezt pedig most komolyan kérdezzük a kormánytól.” Mivel a főszerkesztőtől is kérdezni szeretett volna még valamit, de nem találta a szobájában, odafirkantotta a cikk végére a kérdést, gondolván, hogy szólnak neki: „A nyomdában van még Jókai?” Hogy ott volt-e vagy sem, ma már megválaszolhatatlan. Mindenesetre másnap a Nemzet vezércikkének utolsó mondta így hangzott: „Ezt pedig most komolyan kérdezzük a kormánytól, a nyomdában van még Jókai?”

Jókai több regényét idegen nyelvre is lefordították. Amerikában már javában nyomtatták a Szegény gazdagok angol fordítását The poor plutocrats címmel. A kiadó lelkesen értesítette az írót, hogy hamarosan meg is küldik neki a finom papírra, gondosan nyomtatott, díszes kötésű könyvet, na és persze a szép honoráriumot is, amiről abban a korban egy valamirevaló kiadó sosem feledkezett el. (Hja, azok a régi szép idők!)

Annak rendje-módja szerint megérkezett a könyv Jókai címére, és az író izgatottan bontogatta a csomagot. Ám lelkesedése rögtön lelohadt, amint megpillantotta az aranyozott címtáblába belesajtolt kétfejű osztrák sast. Azonnal levelet menesztett a tengerentúlra és felháborodottan kérdezte, hogyan történhetett ez? A kiadó igazgatója postafordultával válaszolt, mélységes fájdalmának adva hangot a történtek miatt, és egyúttal magyarázattal is szolgált. Az egyik legkiválóbb könyvdíszítő művészt bízták meg a kötés megalkotásával, és ő az Osztrák–Magyar Monarchia követségét felkeresve minden lehetséges helyen: zászlón, nyomtatványon, zománctáblán, de még a teáscsészéken is ezt a madarat látta, így gyanútlanul azt hitte, hogy ezzel a címerállattal csak még inkább emeli a kötet „ünnepélyes” küllemét.

A szegény gazdagok
A szegény gazdagok amerikai kiadása

Jókai dohogott még egy ideig, majd közölte a kiadóval, hogy a következő munkáját az általa megküldött magyar címerrel lássák el. A piros, fehér és a zöld szín, külön mezőben a kettős kereszt, meg a halom a folyóval, ez mind szerepelt rajta, de azért az amerikaiak még egy mezőt hozzászerkesztettek.

Ezen egy kígyós nyelvű, zászlós farkú, meseszép aranyoroszlán volt látható. Mondanom sem kell, hogy Jókait kis híján megütötte a guta. De több levelet már nem írt a jenkiknek. Nem az ő tiszte volt a címertan alapjaira megtanítani őket.

Megjelent a Magyar7 2021/30.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.