2014. június 23., 08:53

Isten háza – könyvbemutató Tornalján

TORNALJA. A tornaljai Rákóczi-házban került sor Doró György Isten háza című könyvének bemutatójára.
201406230853270.ih02.jpg

A mű aprólékosan ecseteli a 120 éve öntudatra ébredt tornaljai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház, illetve 80 éves templomának történetét. A szerző korabeli iratokat, egyházi okmányokat is felhasznált a könyv írásához, de számos helyi polgár elbeszéléseire is hagyatkozott.

„A tornaljai lakosok közül sokan segítettek, különösen az idősebbek. Érdekesség, hogy volt közöttük olyan, aki nem evangélikus vallású, de mégis nagyon sokat tudott segíteni. Ilyen volt például Kiss György mérnök, aki római-katolikus vallású, de az édesapja volt a templom egyik építésze. Tőle nagyon sok dolgot tudott a templom építéséről is, és azokról az emberekről, akik a templom építésében részt vettek, támogatták vagy másképpen segítették azt, hogy a templom felépülhessen” – fejtette ki Doró György, a könyv szerzője.

A kötetből megtudhatjuk például, hogy 1933-ban minden gépi segédeszközt nélkülözve, az építészek és mesteremberek, valamint a hívek önzetlen munkájával, az alapkőletételtől számítva rekordidő, mindössze 180 nap alatt készült el a tornaljai evangélikus templom. A könyv két részre bontható, az első a kezdetektől a második világháborúig mutatja be a hitközösség történetét, a második rész pedig a világháborútól napjainkig kronologikus sorrendben állít emléket a tornaljai evangélikus egyháznak.

A 2011-es népszámlálási adatok alapján Tornalján 426-an vallották magukat evangélikusnak. A vasárnapi magyar istentiszteleten alig páran ülnek a padsorokban, számuk elenyésző. Magyar lelkésze jelenleg nincs az egyházközösségnek, talán ez is befolyásolja az alacsony létszámot. A könyv kiadásában a sajógömöri evangélikus egyház mellett működő Capella polgári társulás is fontos szerepet játszott.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.