2013. szeptember 19., 18:21

Ismeretlen Móra Ferenc-levelet mutattak be Szegeden

SZEGED. Móra Ferenc eddig ismeretlen levelét mutatták be csütörtökön a nevét viselő szegedi múzeumban, a dokumentumban az író a város polgármesterétől kér néhány hét szabadságot súlyosbodó betegsége miatt.

Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense elmondta, hogy Móra Ferenc egyetemista korától fogva gyakran betegeskedett: többször járt külföldi szanatóriumokban, többek között Olaszországban és a mai Horvátországban is. Aktuális regényeit is gyakran írta ezeken a helyszíneken.

Élete utolsó éveiben rohamosan romlott az egészségi állapota. Noha végig bizakodott a gyógyulásban, végül hasnyálmirigyrákban hunyt el 54 éves korában. Az író nem volt tudatában betegségének, mivel romló állapotát orvosai sokáig epekőre fogták - idézte fel a sajtóreferens.

A szegedi múzeumba – egy helybéli polgár ajándékaként – nemrégiben bekerült iratok a Móra utolsó éveit megnehezítő betegség dokumentumai. Az 1927. március 7-én kiállított orvosi igazolás szerint az akkor múzeumigazgatóként dolgozó Móra Ferencnek orvosa négy-hat hétnyi "klimatikus gyógykezelést" írt elő. Az író a néhány héttel később Somogyi Szilveszter polgármesternek írott levelében azonban csupán négy hétnyi szabadságot kért, bízott ugyanis mihamarabbi gyógyulásában.

"Ebben a fölvetésben, hogy az idő enyhülésére itthon is helyre áll az egészségem, nem akartam szabadságot kérni, mivel azonban állapotom ahelyett, hogy javulna, egyre rosszabb lesz, tisztelettel arra kell kérnem méltóságodat, hogy egészségem helyreállítására uram négyheti szabadságot engedélyezni (…) méltóztassék" - fogalmaz Móra a levélben.

A szegedi Kultúrpalota az értékes levél mellett egy másik Móra-ereklyével is gyarapodott: egy dedikált Móra-kötetet adott át a múzeumnak a nyáron előkerült kéziratok adományozója. A könyvet volt tanárának, Mihalovits Alajosnak ajándékozta az író. A dokumentumokat a tervek szerint október 12-én, a múzeumok őszi éjszakáján láthatja a nagyközönség.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.