2018. december 13., 17:33

Irodalmi délelőttök a Selye János Gimnáziumban

Az irodalmi művek sajátos módon, akár más művészeti ágakkal együtt történő népszerűsítése céljából a közelmúltban irodalmi délelőttöket tartottak a Selye János Gimnázium diákjai részére.

irodalmi-delelottok
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archív felvétel

„Első alkalommal a Komáromi Jókai Színház két művészének, Bandor Évának és Olasz Istvánnak a SZER+ELEM+EZ? című, 50 perces rendhagyó verses összeállítását élvezhették diákjaink.  A szerelem különböző oldalait bemutató produkcióban kortárs és klasszikus magyar költők szerelmi témájú művei kaptak helyet. A közönség vastapssal hálálta meg a mosolyfakasztó humoros és továbbgondolásra érdemes, komoly jeleneteket” – tájékoztatta portálunkat Králik Zsuzsanna tanárnő.

A következő délelőtt során a magyarországi Bettika Quintet és a velük vendégként fellépő Horváth Kristóf „Színész Bob” versmondó-slammer rendhagyó irodalom óráján vettek részt a harmadikosok. Az együttes tagjai: Bakos Bettika – ének, billentyűk, effektek, Dévényi Zoltán – gitárok, ének, Kosztolánszki Dominik – tenor szaxofon, fuvola, Mayer József – nagybőgő és Richter Ambrus – dobok.

Saját bevallásuk szerint: „Stílusunk a folyamatos műhelymunka és koncertezés során sokat alakult – a jazz, az improvizáció, a vers – , de a világzene, az art-music, a grúv is végig zenénk meghatározó elemei maradtak. Jelenleg több vers-zenés és jazz-költészet stílusú programunk van. Azok sorában 2017 elején állítottuk össze Csukás István felnőtt verseiből készült műsorunkat „Szavam távoli zenére lejt… ” címmel, melyben Horváth Kristóf „Színész Bob” slammer is szerepel. A produkció bemutatója idén, a magyar költészet napja alkalmából a MOM Kulturális Központban volt”.

Fotó:  Archív felvétel

A diákok e verses-zenés-játékos összeállításnak köszönhetően, Csukás István életművének kevéssé ismert részéről kaptak sajátos, szubjektív keresztmetszetet.

„Bettikáék a mondanivalóval modern hangszerelésben párosították a népi és akusztikus hangszereket, sokszor váratlan zenei elemekkel megtűzdelve azt. A quintet tagjai felváltva zenéltek, énekeltek, szavaltak. „Színész Bob” slam repertoárjából és klasszikus költők verseinek átdolgozásaiból összeállított programjukkal folyamatosan járják Magyarországot. Horváth Kristóf diákjaink segítségével slammet írt a teremben ülő egyik kolléganőnkről, s az előadásuk állótapssal zárult” – tudtuk meg a továbbiakban.

Az Irodalmi délelőttök-sorozat 3. állomásán a negyedikesek egy összművészeti eseménynek minősülő Ady Endre-előadáson vehettek részt. A Versek szódával című irodalmi talk-show keretében a költőnek nemcsak a tollforgató-énjét mutatták be, hanem annak érdekében, hogy a hallgatóság teljesebb képet kaphasson róla, másféle művészeti és szabadidős tevékenységét is megjelenítették.

A „selyések” mindhárom produkciót ingyen élvezhették. Tanáraikkal együtt bíznak e sorozat új évi folytatásában.

irodalmi-delelottok
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.