Immár 160 éve történt
Épp ma 160 éve, hogy Madách Imre hozzáfogott főművének, Az ember tragédiája című emberiségkölteménynek a megírásához. Nem nehéz az időpontra rábukkanni, hiszen a műhöz készült feljegyzésekben olvasható: „Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án.”
Az alkotás első kritikusa Szontágh Pál volt, akinek hatására Madách elküldte műve kéziratát Arany Jánosnak. Közismert tény, hogy kezdetben koszorús költőnk nem volt elragadtatva a Tragédiától, később mégis lelkesedett érte. Egy 2005-ben lezárt filológiai-grafológiai vizsgálat kimutatása szerint Arany mintegy 5718 alkalommal javított a kéziratba, ám ezen javítások túlnyomó része csak a helyesírást érintette vagy stilisztikai jellegű volt, és Madách kifejezett kérésére történtek.
A Tragédia elsődleges forrásául az 1850-es 1860-as évek fordulójának kettőssége szolgált. A szabadságharc bukása fölött érzett általános csüggedés végén, valamint a kiegyezés fellendülést hozó évtizedének kezdetén született. Ennek tudható be a mű ellentmondásossága, az optimizmus és a pesszimizmus közti csapongása. Ugyanakkor Madách személyes csalódásai is belekerültek az alkotásba, Éva alakját a házasságukból kihátráló felesége ihlette. Művének fókuszában mégis a nagy szellemi áramlatok sorsa és szerepe áll.
A mű színpadi ősbemutatójára jóval az író halála után, 1883. szeptember 21-én került sor. A Tragédia színpadi életében törést csak a kommunizmus korszaka jelentett, 1945 után valóságos szellemi írtóhadjárat indult ellene. Főleg azért, mert a falanszter-színt a kommunizmus kigúnyolásaként értelmezték, a teljes művet meg haladásellenesként értékelték.
1947-ben végleg törölték a műsorból, s csak Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése után lehetett ismét játszani.1955. januárjában volt az első felújított előadás, ám Rákosi Mátyás előbb megritkíttatta az előadásokat, majd levetette a műsorról azzal az indokkal, hogy kiszorítja a szocreál szellemiségű műveket. 1955. október 18-án a kommunista írók Memorandumot intéztek a Magyar Írószövetség pártszervezetéhez, amelyben sérelmezték a gondolkodó értelmiség udvari bohóccá lefokozó kultúrpolitikát, s a cenzúra enyhítését szorgalmazták.
