2013. április 16., 20:08

Horvátul is olvasható Katona József Bánk Bánja

BUDAPEST, ZÁGRÁB. Zágrábi magyar szakos egyetemisták lefordították Katona József Bánk bán című drámáját horvátra. Az egyetem gondozásában megjelent kötetet csütörtökön mutatják be.
Franciska Curkovic-Major, a Zágrábi Tudományegyetem hungarológiai tanszékének docense az MTI-nek elmondta: olyan féléves szemináriumot vezet, amelyen a hallgatók magyar irodalmi műveket fordítanak horvátra. Katona művét szöveghű fordításban negyed- és ötödéves horvát diákok, összesen heten készítették el fél év alatt.

"Ezután tavaly márciusban a diákok egy hétig dolgoztak a Balatonfüredi Fordítóházban is, ott végezték az utolsó simításokat úgy, hogy felolvasták a művet" - idézte fel a docens. A fordítást szeptemberben adták át az FF Pressnek, a bölcsészkari kiadónak. A könyv címlapján Konecsni György (1908-1970) Kossuth-díjas festő, grafikus négy illusztrációja szerepel a drámából.

A fordítói szemináriumvezető emlékeztetett arra, hogy két éve a magyar szak diákjaival elkészült Madách Az ember tragédiája című drámája is horvát nyelven, ami szintén megjelent a FF Press gondozásában. Nyolc tanítványával már dolgozik Vörösmarty Mihály 1830-ban megjelent Csongor és Tünde című drámai költeményének horvát fordításán.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.